Tudomány
A világ első felvételei a vonóhálós halászat pusztító hatásairól + VIDEÓ
Hátborzongató felvételek
Lábasfejűek és ráják láthatók, amint elmenekülnek a kötélből és fémből készült fal elől, miközben átrohan a tengerfenéken, és mindent elpusztít, ami az útjába kerül, ez egy szívszorító látvány, amely erőteljesen alátámasztja Attenborough üzenetét: „Ha megmentjük a tengert, megmentjük a bolygót.”
A jelenlegi állás szerint a tengerekben okozott károk az űrből láthatók. Minden alkalommal, amikor egy vonóhálós hajó leereszkedik a hálójába és átrohan a tengerfenéken, hullámzó üledékcsóvákat kavar, amelyek műholdképeken is megörökítettek. Egyes üledéknyomok több tíz kilométerre nyúlnak át, és mindegyik egy olyan ökoszisztéma pusztulását jelzi, amelynek helyreállítása évekig tarthat.
„A felszínről fogalma sem lenne arról, hogy ez történik” – mondja Attenborough a klipben. „Rejtve maradt a szem elől – egészen mostanáig.”
„Egy modern ipari fenékvonóhálós hajó lánccal vagy fémgerendával súrolja az óceán fenekét, és mindent a hálóba kényszerít, ami az útjába kerül. Áttöri magát a tengerfenéken, szinte mindent elpusztítva, ami elé kerül, gyakran csak egyetlen fajra vadászva. Szinte minden mást eldobnak. A vonóhálós halászhajók fogásának több mint háromnegyede kidobható. Nehéz elképzelni pazarlóbb módszert a halfogásra.”
Ennek ellenére van remény, mert ahogy Attenborough mondta az óceánok világnapjára írt üzenetében: „Az óceán regeneráló ereje figyelemre méltó – ha igazán lehetőséget adunk neki.”
Az öreg természetatya nem téved. Tavaly az ICES Journal Of Marine Science-ben megjelent tanulmány megmutatta, hogy az ökoszisztémák milyen drámai módon helyreállhatnak a tengeri védelmi intézkedések végrehajtásával. A Lyme-öböl tengeri védett területén végzett 15 éves kutatásra támaszkodva a zátonyfajok 95 százalékos növekedését és a halak számának elképesztő, 400 százalékos növekedését figyelte meg (mind az összlétszám, mind a sokféleség tekintetében). Olyan változásokat is megfigyeltek, amelyek ellenállóbbá tették a tengerfenéket a szélsőséges viharokkal szemben, amely hozzájárul a védett terület folyamatos helyreállításához.
Sőt, az óceán csak egy kis részének védelmének előnyei messzemenő hatásokkal járhatnak, mivel az ott tapasztalt biodiverzitás növekedése átterjedhet a környező vizekre is. A „spillover” kifejezés annak leírására szolgál, hogy a halászat hogyan tapasztalhatja az egységnyi erőkifejtésre jutó fogás növekedését a védett területek határaihoz közeli vizeken, bizonyítva, hogy a tengerfenék megőrzése nemcsak a bolygó, hanem az emberiség érdeke is.
Az Ocean másik kulcsfontosságú tanulsága, hogy a védelem nem jelenti azt, hogy halászatellenesnek kell lenni. A halászat világszerte emberek millióinak fő megélhetése, és gyakran ugyanezek az emberek a leglelkesebbek az óceáni erőforrások megőrzésének javítására. Végső soron az a lényeg, hogy felelősségteljes és fenntartható módot találjunk arra, hogy Attenborough szerint a bolygó legértékesebb erőforrásával dolgozzunk.
„A bolygón eltöltött csaknem száz év után most már megértem, hogy a Föld legfontosabb helye nem a szárazföldön, hanem a tengerben van” – mondta.
Az ENSZ 2025-ös óceánkonferenciája meghatározhatja bolygónk jövőjét, a cél, hogy 2030-ra megvédjük-e az óceánok harminc százalékát, hogy megfékezzük a biológiai sokféleség csökkenésének és az éghajlatváltozásnak a kettős válságát. Jelen állás szerint csak körülbelül nyolc százalékot védünk, így ezt a filmet mindenkinek meg kell néznie, aki döntési helyzetben van ebben az ügyben, mielőtt túl késő lenne.
