A világ egyik legritkább és legveszélyeztetettebb emlőse az egyszarvú + VIDEÓ

Az ázsiai egyszarvú (Pseudoryx nghetinhensis) vagy saola a világ egyik legritkább és legveszélyeztetettebb állata. Ilyen esetekben ideális lenne, ha lenne egy fogságban élő populáció, amelyre támaszkodhatnánk a megmaradt néhány állat genetikai sokféleségének megőrzése érdekében (ebben segítenek azok a DNS-szerkesztő technológiák, amelyeknek köszönhetően megismerhettük az új farkasfajtát), de nincsenek fogságban élő saolák, és azt sem tudjuk biztosan, hogy még élnek-e a vadonban.

„Jelenleg a saola élő példányainak léte sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható – mondta Nguyen Quoc Dzung, a vietnami Erdőállomány-felmérési és Tervezési Intézet munkatársa egy nyilatkozatában, számol be az IFLScience. – Az utolsó bizonyíték 2013-ból származik, amikor egy példányt kameracsapdával rögzítettek. De mivel élőhelye nagyon távoli, rendkívül nehéz biztosan megállapítani, hogy még él-e ott néhány példány. Vannak azonban jelek és utalások, amelyek még reményt adnak.”

Ezzel a reménnyel együtt van valami, ami eddig nem volt: a saola teljes genomja. Ez az eredmény hatalmas előrelépést jelent a faj megértésében, mert eddig szinte semmilyen genetikai adatunk nem volt ezekről az állatokról. A genomot vadászok otthonában talált saolamaradványokból állították össze 26 egyed teljes genomjává, és az eredmények néhány meglepetést is tartogattak.

„Meglepetésünkre azt találtuk, hogy a saola két populációra oszlik, amelyek között jelentős genetikai különbségek vannak” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Genís Garcia Erill, a Koppenhágai Egyetem (UCPH) Biológiai Tanszékének egykori doktorandusza. „A szétválás ötezer és húszezer évvel ezelőtt történt. Ez eddig teljesen ismeretlen volt, és genetikai adatok nélkül nem is tudhattuk volna. Ez egy fontos eredmény, mert hatással van a faj genetikai variációjának eloszlására.”

Az adatokból kiderült, hogy a saolák soha nem voltak nagy számban, az elmúlt tízezer évben a teljes populáció soha nem haladta meg az ötezer egyedet. Erill szerint ez a faj genetikai sokféleségének csökkenését jelentette, de ami még fontosabb, hogy ez a csökkenés a két populációban eltérő módon ment végbe. Ez azt jelenti, hogy ha a két populációt újra össze lehetne keverni, az talán pótolhatná a veszteséget.

Itt térünk vissza a reményhez, mivel a modellek szerint a saola legjobb esélye a túlélésre a két populáció keveredésében rejlik, esetleg egy fogságban történő tenyésztési program segítségével. Most már csak az a kis probléma, hogy ki kell menni és meg kell találni őket (de már korábban is fedeztünk fel „eltűnt fajokat”, csak kérdezzék meg ezt a sztepptáncoló pókot).

„Ha legalább egy tucat saolát össze tudnánk hozni – ideális esetben mindkét populációból –, akkor megalapozhatnánk a jövőbeli populációt, és a modelleink szerint a fajnak jó esélye lenne a hosszú távú túlélésre – mondta Rasmus Heller, a tanulmány vezető szerzője és a UCPH Biológiai Tanszékének docense. – De ez attól függ, hogy sikerül-e néhány példányt megtalálni és tenyésztési programot indítani. Ez már korábban is bevált, amikor fajok álltak a kihalás szélén.”