Tudomány

Először figyelték meg, ahogy a becsípett csimpánzok erjedő gyümölcsöket osztanak meg egymással + VIDEÓ

Csak az ökör iszik magában

Kutatók első ízben észlelték, hogy a csimpánzok egymással osztanak meg alkoholt tartalmazó ételt, ami arra utal, hogy az emberszabásúak körében elterjedt szokásból alakulhatott ki az embereknél a társasági ivás.

Először figyelték meg, ahogy a becsípett csimpánzok erjedő gyümölcsöket osztanak meg egymással + VIDEÓ
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Amint a Live Science beszámolt róla, az erjedt gyümölcsön lakmározó csimpánzokat Nyugat-Afrikában vették videóra. Ez a felvétel az első bizonyíték arra, hogy az emberen kívül más emberfélék példányai is fogyasztanak közösen alkoholt, ami arra mutat, hogy ez a szokás mélyen gyökerezhet a főemlősök génjeiben.

Legjobb tudomásunk szerint a történelem során az emberek – amikor megtehették – rendszeresen összegyűltek, és lakomákat tartottak. Ennek a szokásnak számos előnye van, például erősíti a társas kapcsolatokat, amelyek rendkívül fontosak a túlélés szempontjából. A szakértők szerint elképzelhető, hogy a csimpánzoknál is hasonló szerepe lehet az alkoholtartamú táplálék közös fogyasztásának.

Ezek az állatok általában nem osztozkodnak az ételen, ezért úgy gondoljuk, az erjedt gyümölcsök megosztásának fontos funkciója lehet – árulta el Kimberley Hockings, a tanulmány társszerzője.

Ugyanakkor hozzátette, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnának le, még rá kell jönniük, hogy a csimpánzok szándékosan kutatják-e fel és osztják meg egymással az erjedt gyümölcsöket.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink