Mélytengeri élet eddig soha nem látott ökoszisztémáját találták az Antarktisznál

Az egykor jeges mennyezet alatt rejtőzködő, újonnan feltárt világ egy sor furcsa és csodálatos életformának ad otthont, köztük jéghalaknak, óriás tengeri pókoknak és polipoknak.

Az A–84 nevű, városméretű jéghegy 2025 januárjában szakadt le az Antarktisz VI. György-jégtakarójáról, és a tengerfenék egy olyan darabját tárta fel, amelyet ember még soha nem látott. Amikor a kolosszális borjadzás bekövetkezett, a Schmidt Ocean Institute fedélzetén a Bellingshausen-tengeren tartózkodó tudósok gyorsan megváltoztatták terveiket, tudván, hogy egy izgalmas, új helyzet tanulmányozására nyílik lehetőségük.

„Megragadtuk a pillanatot, megváltoztattuk az expedíció tervét, és nekivágtunk, hogy megnézzük, mi történik a mélyben” – mondta dr. Patricia Esquete, a portugáliai Aveiro Egyetem Környezetvédelmi és Tengeri Tanulmányok Központjának és Biológiai Tanszékének társexpedíciójának vezető tudósa egy nyilatkozatban.

Egy polip pihen a tengerfenéken 1150 méter mélyen az Antarktisz melletti Bellingshausen-tengerben, egy olyan területen, ahol a talapzatszakadást és a lejtőt több, víz alatti szakadék vágja ketté.

Távirányítású járművük, az ROV SuBastian segítségével a csapat nyolc napon át vizsgálta a mélytengerfeneket akár 1300 méteres mélységben is. Megfigyeléseik során nagy korallokat és szivacsokat fedeztek fel, amelyek hemzsegnek az élőlényegben.

Az Antarktisz peremvidékét úszó jégtáblák borítják, amelyek hatalmas, lebegő platformokként lógnak a tenger felett. Míg más expedíciók már feltárták az Antarktisz tengerfenékét, a tudósok ritkán kapnak lehetőséget a lógó jégtáblák alatti, nehezen hozzáférhető világ tanulmányozására.

A kutatók elmondták, hogy lenyűgözte őket az ebben az élőhelyben virágzó élet bősége, valamint figyelemre méltó változatossága. A legtöbb mélytengeri környezetben az élőlények a napsütötte felszínről lesüllyedő, szerves anyagok folyamatos csepegésére támaszkodnak. Ezek az antarktiszi ökoszisztémák azonban évszázadok óta 150 méteres jégréteg alatt vannak, amely elszigetelte őket ettől a létfontosságú tápanyagforrástól, és még rendkívülibbé tette a túlélésüket.

„Nem számítottunk arra, hogy ilyen gyönyörű, virágzó ökoszisztémát találunk. Az állatok mérete alapján az általunk megfigyelt közösségek már évtizedek, sőt talán több száz éve ott vannak” – mondta dr. Esquete.

A kutatócsoport feltételezi, hogy ezek az élőlények az óceáni áramlatokból nyerhetik energiájukat az ökoszisztéma fenntartásához, amelyek a jégtakaró alá söpörnek tápanyagokat. Bár a pontos folyamat még nem világos, remélik, hogy a további kutatások választ adnak a kérdésre.

Egy nagy szivacs, egy csoport anemon és más élőlények láthatók csaknem 230 méter mélyen a tengerfenéknek azon a részén, amelyet nemrég még a VI. György-jégtakaró borított.

„A tudományos csapat eredetileg azért érkezett ebbe a távoli régióba, hogy a jég és a tenger határán lévő tengerfenék és ökoszisztéma vizsgálatát végezze” – mondta dr. Jyotika Virmani, a Schmidt Ocean Institute ügyvezető igazgatója.

„Ritka tudományos lehetőséget jelentett, hogy ott lehettünk, amikor ez a jéghegy levált a jégpáncélról. Ezek a szerencsés pillanatok a tengeri kutatás izgalmának részét képezik – lehetőséget adnak arra, hogy elsőként lehetünk szemtanúi világunk érintetlen szépségének.”