Tudomány

Magyar tudósok állnak ki Ukrajna mellett

A nyilatkozatot péntekig 165 tudós írta alá

Több mint százötven magyar tudós írta alá eddig azt a nyilatkozatot, amelyben kiállnak az ukrán nép és vezetői mellett, és elítélik a magyar kormány álláspontját.

Magyar tudósok állnak ki Ukrajna mellett
Folytatódtak az orosz légitámadások az ukrajnai Odesszában is (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Oleksandr Gimanov

Mint az MTI-hez pénteken eljuttatott levelükben írják, három évvel első nyilatkozatuk után újra szükségét érzik, hogy kiálljanak Ukrajna népe, hadserege, kormánya és elnöke mellett most, amikor egyik korábbi fő támogatójuknak, az Egyesült Államoknak januárban beiktatott elnöke Ukrajna számára teljesíthetetlen békefeltételeket szab és ezektől teszi függővé a további gazdasági és katonai segélyezését.

„Elítéljük Magyarország kormányának erkölcsileg kifogásolható álláspontját, mivel feltételek és garanciák nélküli tűzszünetet, illetve »békét« kíván Ukrajnával elfogadtatni” – írták.

„Egyetértünk azokkal az európai országokkal, amelyek más államokkal összefogva tovább kívánják támogatni Ukrajna küzdelmét, hogy csakis kellő garanciákkal biztosított békét kössön az őt megtámadó agresszorral” – áll a nyilatkozatban, amelyhez továbbra is várják az aláírókat.

A nyilatkozatot péntekig 165 tudós írta alá.

Kapcsolódó írásaink