Ez a jégtakaró pusztulásának komor igazsága

„Azt hittem, hogy magasan lebegünk az égen egy jellegtelen jeges sík felett, majd finoman lezuhanunk a jégre, amely csak néhány méterrel alattunk van.

A hasadékok – a gleccserek felszínén keletkezett repedések – a megtestesítői ennek a zavarba ejtő méretaránynak. A felszíni feszültségek hatására keletkeznek, irányuk és méretük elárulja, hogyan áramlik a jégtakaró az óceán felé.

A szárazföld belsejében, távol a gyorsan áramló gleccserektől, amelyek évente több száz gigatonna jéghegyet löknek ki a fjordokba, a hasadékok apró, mindössze milliméter széles repedések lehetnek.

Ahogy a jég felgyorsul, akár méteres átmérőjűek is lehetnek, néha megtévesztő hóhidakkal borítva, amelyeken való áthaladáshoz megfelelő biztonsági felszerelés és mentési gyakorlat szükséges. Végül, ahol a jég az óceánnal találkozik, és ahová egyetlen tudós sem merészkedne ki, ott a jégfal akár több mint 100 méteres monstrum is lehet. És Grönland-szerte egyre nőnek.

A tudósok számára nem lehet különösebben meglepő, hogy Grönlandon egyre nagyobbak a hasadékok. Az óceán felmelegedésével a jégtakaró felgyorsult, és ezzel megnőtt a felszínére ható feszültség.

A műholdakból és a személyes terepmunkákból származó megfigyelések azonban olyan szegényesek, hogy eddig fogalmunk sem volt arról, hogy ez a folyamat milyen kiterjedt és gyors” – állítja a tudós.

„Egy új tanulmányban kollégáimmal 2016-ban és 2021-ben a grönlandi jégtakaró teljes területén feltérképeztük a hasadékokat. Ehhez az „ArcticDEM” programot használtuk: a sarkvidékek háromdimenziós felszíni térképeit, amelyek nagy felbontású műholdfelvételeken alapulnak.

Képfeldolgozási technikákat alkalmazva a több mint 8000 térképen meg tudtuk becsülni, hogy mennyi vízre, hóra vagy levegőre lenne szükség ahhoz, hogy a jégtakaró minden egyes hasadékát „feltöltsük”. Ez lehetővé tette, hogy kiszámítsuk mélységüket és térfogatukat, és megvizsgáljuk, hogyan alakultak ki.

Azt találtuk, hogy 2016 és 2021 között a grönlandi jégtakaró gyorsan áramló szektoraiban jelentősen megnőtt a hasadékok térfogata. A jégtakaró délkeleti részén, egy olyan területen, amely az elmúlt években különösen érzékeny volt az óceán okozta gyorsulásra és visszahúzódásra, a hasadékok térfogata több mint 25 százalékkal nőtt.

Várakozásainkkal ellentétben azonban a jégtakaró egészén a hasadékok mennyisége csak 4,3 százalékkal nőtt. Ez sokkal közelebb áll az általános egyensúlyhoz, mint az egyes szektorokban megfigyelt szélsőségek.

Mi történt? Valójában a máshol tapasztalható jelentős növekedést egyetlen forrás ellensúlyozta: a Sermeq Kujalleq nevű gleccser.

A Sermeq Kujalleq a leggyorsabban áramló gleccser a bolygón, naponta közel 50 méteres sebességet ér el, és Grönland teljes tengerszint-emelkedéséhez való hozzájárulásának túlnyomó részét adja.

2016-ban az Atlanti-óceán északi részéből beáramló hideg víz hatására a gleccser lelassult és megvastagodott. Ezzel párhuzamosan a felszínen lévő hasadékok záródni kezdtek, ami ellensúlyozta a jégtakaró többi részén tapasztalható növekedést.

Ez a lassulás rövid életű volt. 2018 óta a Sermeq Kujalleq a folyamatos felmelegedés hatására ismét gyorsulásba és elvékonyodásba kezdett. A jövőben nem számíthatunk rá, hogy ellensúlyozza a jégtakaró egészére kiterjedő hasadékképződés növekedését” – jelezte Tom Chudles.

A hasadékok szerves szerepet játszanak a gleccserek életciklusában, és ahogy nőnek, úgy képesek tovább gyorsítani a jégtakaró csökkenését. A felszíni olvadékvizet a jégtakaró gyomrába juttatják: a víz a jég belsejébe kerülve felmelegítheti a jeget, vagy kenheti a gleccser medrét, amelyen a gleccser csúszik, és mindkettő gyorsabbá teheti a jégtakaró óceánba áramlását.

Eközben, ahol a jég a tengerrel találkozik, a hasadékok képezik a kezdeti töréseket, amelyekből jéghegyek törhetnek ki, növelve a jéghegyek óceánba jutását.

Röviden, a hasadékok a Grönlandon és az Antarktiszon végbemenő dinamikus folyamatok alapját képezik. Ezek a folyamatok azonban nagyon kevéssé ismertek, és jövőbeli fejlődésük a tengerszint-emelkedésre vonatkozó előrejelzéseink legnagyobb bizonytalanságát jelenti.

A jég fokozott kiáramlása együttesen akár 10 méteres további emelkedést is okozhat 2300-ig (az 5 milliónál több lakosú városok 75%-a 10 m-nél alacsonyabban fekszik a tengerszint felett).

„Jobban meg kell értenünk ezeket a folyamatokat – beleértve a jéghasadékokat is -, hogy megalapozott tengerszint-előrejelzések képezhessék az éghajlatváltozás által jelentett globális kihívásokra adott válaszaink alapját”.

A sarkvidéki tudósok nemzetközi koalíciója 2023 óta sürgeti a világot, hogy a globális gleccserek és jégtakarók katasztrofális olvadási forgatókönyveinek elkerülése érdekében korlátozza a felmelegedést 1,5 celsius fokra. A múlt hónapban az EU Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálata megerősítette, hogy 2024 az első olyan év, amikor a globális átlaghőmérséklet meghaladja ezt a küszöbértéket.

„Minden fok töredéke számít. Talán még megmenthetjük magunkat a legsúlyosabb károktól, amelyeket az éghajlatváltozás fog okozni – de kétségbeesetten fogy az időnk” – jelezte Tom Chudles a Durham Egyetem Földrajzi Tanszékéről.