Mi a csillagjegyek ősi eredete?

Az asztrológia évezredeken át mélyen formálta a civilizációkat, annak ellenére, hogy a szkeptikusok kritikával illetik, akik az empirikus bizonyítékok hiányára hivatkoznak. Éppen ezért továbbra is hatékony eszköz marad sokak számára, akik útmutatást keresnek egy kiszámíthatatlan világban.

A horoszkópok ősi eredete

Az asztrológia gyakorlata először az ókori Mezopotámiában alakult ki az i. e. második évezredben. „Babilon városában a csillagokat és a bolygókat használták az istenektől érkező előjelek értelmezésére” – mondta Jasmine Elmer brit klasszicista és ókori világszakértő.

Ám csak néhány embert tartottak alkalmasnak arra, hogy ezeket az értelmezéseket elvégezze. Az a babiloni papok feladata volt, hogy részletezzék, milyen hatással lesznek az égitestek a társadalomra, különösen a királyra és az államra. Erről tanúskodik az Enuma Anu Enli, egy 70 ékírásos táblából álló sorozat, amely mintegy 7000 égi előjelet tartalmaz.

A babilóniaiak 12 asztrológiai jelet dolgoztak ki, amelyek közül néhányat később beépítettek a nyugati állatövbe. Az ókori görögök voltak azok, akik ezt a 12 csillagjegyet csillagképekről nevezték el, és a Nap pályájához való igazodásuk alapján konkrét időpontokhoz kötötték őket. Ezek a csillagjegyek a Kos, a Bika, az Ikrek, a Rák, az Oroszlán, a Szűz, a Mérleg, a Skorpió, a Nyilas, a Bak, a Vízöntő és a Halak. Emellett a „zodiákus” a görög zōdiakos kyklos kifejezésből származik, ami „állatok körét” jelenti.

Annak ellenére, hogy a görögök hozzájárultak az asztrológiához, a horoszkópok nem voltak elterjedtek az ókori Görögországban. Ehelyett a csillagok használatára helyezték a hangsúlyt, hogy jósláson keresztül kapcsolatot teremtsenek az istenekkel, „ami lényegében bármilyen rituális gyakorlatot jelent, amely az istenekkel való beszélgetésről szól” – mondja Elmer.

Idővel a babiloni asztrológia, amely az égi eseményeket értelmezte, összeolvadt a görög jóslási gyakorlatokkal. Ez a keveredés vezetett a ma ismert személyre szabott horoszkópok kialakulásához.

A „Sarvasiddhantattvacudamani” című könyvben a 12 jegy mindegyike részletes illusztrációkkal és szanszkrit nyelvű leírásokkal ábrázolja a személyiségjegyeket, viselkedést.

laudius Ptolemaiosz, az egyiptomi Alexandriában élő asztrológus és csillagász a Tetrabiblos című szövegében lefektette a nyugati asztrológia alapjait, hangsúlyozva az asztrológiai értelmezés egyéni aspektusát. Az ő művében született meg először a személyes horoszkópok koncepciója, vagyis az az elképzelés, hogy az emberek a csillagokat olvasva és értelmezve tanulhatnak saját életükről.

A nyugati állatöv széles körben elismert, más kulturális gyakorlatok is alakították az asztrológiát világszerte. Indiában a védikus asztrológia az ősi hindu hiedelmeket és gyakorlatokat foglalja magába, és egyedülálló perspektívát kínál az égi hatásokról. A taoista filozófiában gyökerező kínai asztrológia a születési évek alapján osztja ki az állatjegyeket, befolyásolva a kulturális gyakorlatokat és a társadalmi hiedelmeket.

A középkorban az asztrológia széles körben elterjedt volt, és jelentősen befolyásolta a mindennapi döntéseket. Döntő szerepet játszott az alkímiának, a kémia előfutárának, a fejlődésében is.

A 14. századi Európában az asztrológusok általában a királyi udvarokban voltak jelen, ahol rendszeresen személyes horoszkópokkal látták el az uralkodókat. Ez a gyakorlat olyannyira elterjedt volt, hogy V. Károly francia király még asztrológiai szövegek fordítását is megrendelte. A 15. századi angliai boszorkányperek során azonban az asztrológia megítélése megváltozott, és a boszorkánysággal és a pogánysággal hozták összefüggésbe. Ennek következtében egyes uralkodók kezdtek elhatárolódni az egyéni horoszkópoktól.

A reneszánsz az asztrológia iránti általános érdeklődés újbóli fellendülését jelentette személyes és filozófiai szinten. A keresztény hit és a természettudományok számvetésének közepette felvirágzott az asztrológia magánjellegű gyakorlata. Ez vezetett az asztrológiai táblázatok és naptárak létrehozásához.

A horoszkópok modernkori újjáéledése

Az asztrológia és a horoszkópok elterjedtsége a tudományos forradalom és az azt követő felvilágosodás korának kezdetével elhalványult. A 17. század végén az asztrológiát már ritkán gyakorolták. A személyes horoszkópok csak a 20. század elején, a horoszkópos újságrovat megjelenésével éledtek újjá a modern történelemben.

1930-ban a Sunday Express egy születésnapi horoszkópot tett közzé Margit hercegnő számára, amelyet R. H. Naylor, nagy tekintélyű brit asztrológus írt.

Az amerikai újságok, mint például a Boston Globe, szintén ebben az időben kezdtek horoszkóp rovatokat indítani. Az 1980-as években számos újság prémium asztrológiai telefonvonalakat hozott létre, amelyeken az olvasók telefonon keresztül személyre szabott horoszkópolvasást kaphattak.

Napjainkban a horoszkópok népszerűbbek, mint valaha, különösen a Z generáció és a milleniumi korosztály körében. A szakértők szerint az asztrológia csillagászati eredetén túl elősegítheti a közösségi érzést és társadalmi kohéziót hozhat. Jung, a neves pszichológus, aki az asztrológia archetipikus szimbólumait és azok emberi pszichére gyakorolt hatását vizsgálta, azt javasolta, hogy az asztrológia nyelvet biztosít az emberi tapasztalatok egyetemes mintáinak megértéséhez.