Tudomány

Katasztrófa küszöbén az emberiség

Bármelyik pillanatban megtörténhet a baj, amit a világűrben keringő több millió kozmikus űrszemét okoz

A felelőtlenség a vesztünket hozhatja. A tudósok szerint, a kozmikus űrszemét okozhatja a jelen civilizáció armageddonját. Hiába fejlődik a tudomány és a technika, ha közben senki sem figyel arra, hogy eltakarítsa a szemetet maga után.

Katasztrófa küszöbén az emberiség
Űrszemét a Föld körül
Fotó: Wikipedia

Űrszemét vagy más néven kozmikus hulladék, mindazon mesterséges eredetű tárgyak neve, amelyek már nem hasznosíthatók, és nem lehet őket működőképes állapotba hozni.

Ezek a tárgyak az űrállomások, a mesterséges holdak levált darabkái, levált rakétafokozatok vagy a szerelés során elszabadult eszközök együttes csoportja.

A világűrben keringő hulladékok nagy veszélyt jelentenek a Föld körül keringő objektumokra és ami még kritikusabb, magára a Föld bolygóra is.

Az első mesterséges holdat, a Szputnyik 1-et 1957-ben juttatták Föld körüli pályára. Ma már Elon Musknak is köszönhetően döbbenetes számú műhold kering a világűrben, egyre több űrszemetet hagyva maga után és egyre nagyobb veszélybe sodorva ezzel az emberiséget.

Most nagyjából 10-12 ezer műhold van a világűrben, amelyből 3-4 ezer működik és nem kevesebb, mint 40 ezer kilométer / órával száguldanak. Ezzel az óriási sebességgel kerülgetik egymást, de a probléma akkor lesz, amikor találkoznak, ütköznek, óriási robbanást előidézve és évtizedekre megbénítva ezzel a civilizációnkat.

Ezt Kessler-szindrómának nevezik, a NASA egyik tudósa után Donald J. Kessler, aki felhívta a jelenségre a figyelmet 1978-ban. Tanulmányában leírta, hogy az alacsony Föld körüli pályán lévő űrszemét egy kritikus sűrűséget meghaladva olyan ütközéseket produkál, melyek valószínűsége egyre nagyobb lesz. Ennek egyik következménye lehet, hogy az űrhajózás és a műholdak működtetése akár évtizedekre lehetetlenné válik (Wikipedia: Kessler-szindróma).

Ebben az időben még senki sem gondolt az Elon Musk nevéhez köthető Starlink projektre. A SpaceX tervei mintegy 40 ezer műhold felbocsátásáról szólnak, és Elon Musk cége csak egy, a kommunikációs szatellitrendszert üzemeltetni tervező vállalkozások közül. Ha csak egy műhold is meghibásodik, és mozgását már nem lehet ellenőrizni, fennáll az ütközések veszélye.

A jelenlegi ismeretek alapján a tudósok műszerei, csak az egy centiméternél nagyobb vasdarabokat tudják érzékelni, ami a becslések szerint meghaladja az egymilliót.

A Graz-i Kutatóállomás tudósai fejlesztették ki azt a lézerfényes technikát, amely már a nappali világosságnál is ki tudja szűrni és láthatóvá tudja tenni az elszabadult vasdarabokat. Ez sajnos még mindig nem a tökéletes megoldás, hiszen a cél az lenne, ahogyan a Földön is, úgy az űrben, hogy összeszedjék és megsemmisítsék ezt a döbbenetes mennyiségű szemetet, mielőtt a végítéletet hozza el a bolygónkra.

Amennyiben bekövetkezik egy olyan láncreakció, amelyben ezek ütköznek, majd az ütközés következtében lelökik a mostani pályáról a többi műholdat és űrszemetet és így tovább, akkor a szakemberek szerint durván 72 órán belül minden megszűnik itt a Földön. Megszűnnek a Föld-közeli műholdak működései. Ez olyan összeroppanást okoz a mai világban, amelyet jelenleg elképzelni sem tudunk.

A ma emberének az életét szinte minden szinten az internet és a műholdak szabályozzák. Ma már az energia, a víz, a csatorna, a televízió, a banki műveletek, telefon, repülőgép irányító rendszer, GPS, és minden, az élethez tartozó alapvető eszközök, funkciók műholdak vagyis internet által vezérelt rendszerek.

Sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor nem így volt, de a mostani generáció elképzelni sem tudja, hogy milyen az élet ezek nélkül a funkciók nélkül. Nem is az a baj, hogy visszaesünk az 1960-as évekbe, hanem az, hogy amikor ez megtörténik, előtte a teljes összeomlás fog bekövetkezni.

Hiszen például a jelenlegi víz- vagy áramszolgáltatás nem tud egyik napról a másikra átállni egy évtizedekkel korábbi rendszerre. A vezetékes telefon óta eltelt időben, ma már nem csak elavultak az akkori rendszerek, hanem nincsenek meg.

Nem lesz banki tevékenység, leáll a készpénz felvétel, beomlik a tőzsde. Minimum 500 millió munkanélküli ember lesz azonnal. Megszűnik a turizmus, az utazás, nem lesz benzin, fűtés, áram és idővel élelmiszer sem. Megkezdődik a „szabad” rablás, fosztogatás és életben maradási harc az utcákon is.

Amint ez megtörténik, a tudósok szerint nagyjából 50 évre el kell búcsúzni az űrkutatástól, nem lehet kilőni teleszkópot, nem lehet semmit sem csinálni.

Vissza kell állni azokra a rendszerekre, amelyek az internet előtti időket idézik. Ehhez viszont évekre, akár évtizedekre is szükség lehet.

Ennek ismeretében szoktak felreppenni a világvége-elméletek, amely nem magát a világvégét hozzák el, hanem egy olyan apokaliptikus állapotot, amelyben nagyon sokan fognak szenvedni.

Kapcsolódó írásaink