Tudomány

Végzetes hibát követett el a NASA: akár a Földre is veszélyt jelenthet

Beismerték, kudarcot vallottak

Könnyen elképzelhető, hogy nem volt túl jó ötlet a NASA tavalyi missziója, amely során egy űrszondát nekiütköztettek a Didymos-Dimorphos nevű aszteroidapárosnak. A karambol óta a Dimorphos pályája megváltozott, forgása lelassult, és kiszámíthatatlan módon viselkedik – számolt be az Origo.

Végzetes hibát követett el a NASA: akár a Földre is veszélyt jelenthet
Képünk illusztráció
Fotó: Getty Images via AFP/Getty Images North America/Joe Raedle

Nagy érdeklődés övezte az amerikai űrügynökség 2022-es DART-projektjét, amely során első ízben ütköztettek ember alkotta szerkezetet egy aszteroidával. A kísérlet tulajdonképpen a forradalmi bolygóvédelmi program tesztelése volt, amelynek lényege, hogy űrszondákat lődöznének a Földet fenyegető aszteroidákba. Az ütközéstől az aszteroidák pályája módosulna, ezzel pedig elkerülnék bolygónkat – írták.

A lap szerint nem kizárt ugyanakkor, hogy a mostani kísérlet rosszul sült el. Jonathan Swift, a kaliforniai Thacher School matematikusa és csillagásza, valamint diákokból álló kutatócsoportja megfigyelte, hogy a Didymos körül keringő Dimorphos lassabban forog, mint a DART-kísérlet előtt.

Több mint egy hónappal az ütközés után az aszteroida forgása nem gyorsult vissza eredeti sebességére (pedig mindenki erre számított), hanem éppen ellenkezőleg, tovább lassult – írták.

„A szám, amit kaptunk, valamivel nagyobb volt, mint a korábbi 34 perces változás. Ez a következetlenség elég kellemetlen volt” – mondta Swift a New Scientist tudományos magazinnak.

Bár a NASA a DART-kísérletet követő eredeti megállapításaiban azt taglalta, hogy a forgáslassulás hibahatára plusz-mínusz két perc, a pálya ilyen mértékű megváltozása mégis döbbenetes eredmény. Egyes feltevések szerint a becsapódás megzavarhatta a Dimorphos pályáját vagy semlegesíthette a társaszteroida árapályának hatásait – vélik.

„Mindent megtettünk, hogy megértsük, mit okoztunk valójában, de egyelőre úgy néz ki, kudarcot vallottunk” – mondta Swift.

Kapcsolódó írásaink