Így hat a hipnózis az agyra

Ahhoz azonban, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el ezzel a furcsa, de látszólag hatékony trükkel, elengedhetetlen, hogy pontosan tudjuk, hogyan hat az agyra, ezért a Stanford Egyetem kutatócsoportja egy új tanulmányban azt vizsgálta, hogy a hipnózis mely agyterületeket változtatja meg leginkább.

Kutatásukhoz a csapat 545 embert vizsgált meg, hogy a Harvard Group Scale for Hypnotic Susceptibility (A hipnózisra való fogékonyság harvardi csoportos skálája) segítségével meghatározzák a hipnózisra való fogékonyságukat. Ez lehetővé tette számukra, hogy 36 olyan személyt azonosítsanak, akik különösen magas hipnotizálhatósági pontszámot értek el, és akiket mindannyian kiválasztottak a vizsgálatban való részvételre, valamint 21 olyan kontrollszemélyt, akik rendkívül alacsony pontszámot adtak vissza.

Mágneses rezonanciás képalkotás (MRI) segítségével a kutatók minden egyes résztvevő agyát nyugalomban, egy emlék felidézése közben, valamint hipnotizálás közben vizsgálták, amikor egy kifejezetten a hallgató transzba ejtésére tervezett hangfelvételt hallgattak.

David Spiegel, a tanulmány társszerzője az ilyen típusú kutatás szükségességét magyarázva egy nyilatkozatban azt állította, hogy „a hipnózis a pszichoterápia legrégebbi nyugati formája, de a lógó órák és a lila köpenyek ecsetelésével mételyezték meg... Valójában ez egy nagyon hatékony eszköz arra, hogy megváltoztassuk azt a módot, ahogyan az elménket használjuk az érzékelés és a testünk irányítására”.

Mivel az alapértelmezett üzemmód hálózat (DMN) nagyrészt az önismeretért és az epizodikus emlékezetért felelős, míg a végrehajtó kontrollhálózat (ECN) a megismerést irányítja, e két hálózat szétkapcsolódása látszólag megmagyarázza, hogy a hipnózis hogyan teszi lehetővé, hogy az emberek tudatuknál maradjanak, és képesek legyenek cselekedni, de ne legyenek képesek reflektálni az e cselekedetekben való részvételükre.

A második fő eredmény a dorsolaterális prefrontális kéreg (DLPFC) és az insula nevű agyi régió közötti összeköttetés növekedése volt, amely a szomatikus funkciókkal, a fájdalom feldolgozásával, az érzelmekkel, az empátiával és az időérzékkel van kapcsolatban. A kutatók szerint ez magyarázatot adhat arra, hogy a hipnózis hogyan teszi lehetővé az emberek számára a fájdalom leküzdését vagy kezelését.

Végezetül a kutatócsoport az aktivitás csökkenését észlelte a dorsalis anterior cinguláris kéreg (dACC) nevű agyi régióban, amely a salience-hálózat részét képezi, és részt vesz a „kontextus értékelésében”, segít eldönteni, hogy mire koncentráljunk, és mit hagyjunk figyelmen kívül. Ez a megállapítás nagymértékben összhangban van a hipnotikus transzban lévő emberek furcsa viselkedésével, akik gyakran úgy tűnnek, mintha egyáltalán nem lennének tudatában környezetük bizonyos elemeinek.

Összefoglalva a tanulmány szerzői azt állítják, hogy a hipnózis során valójában egyetlen agyterület sem kapcsol le. Ehelyett csupán a kapcsolódásuk változik meg, egyesek elkülönülnek, mások pedig integrálódnak. Mint ilyen, azt állítják, hogy kutatásuk „megerősíti azt az elképzelést, hogy a hipnózis inkább egy másfajta tudatállapot, mint az arousal csökkent szintje”.