Tudomány
Edison gyűlölte Teslát
Edison személyisége és életrajza is tele van sötét foltokkal, amelyeket nem szívesen emlegetnek a történelemkönyvek lapjain

Az 1800-as évek második felében azonban még azon ment a vita, hogy a kétféle átviteli módszer közül melyik hasznosabb: az Edison által preferált egyenáram vagy Tesla nagyobb távolságokra eljutó váltóárama?
Ma már tudjuk, hogy Teslának volt igaza, ám akkoriban komoly versengés indult a két feltaláló között, és egyik sem engedett a maga igazából.
Gyűlölték egymást, Edison ott tett keresztbe riválisának, ahol tudott, és bizarr kísérletektől sem riadt vissza, csak hogy megmutassa, ki a jobb.
Még állatokat is megölt, csak hogy bizonyítsa igazát
Edison célja egyértelmű volt: meg akarta győzni az amerikaiakat, hogy a váltóáram veszélyes. Ennek érdekében leveleket írt, cégvezetőket győzködött, kutyákat kínzott és ölt meg nyilvánosan.
Egy lovat is gond nélkül kivégzett.
1903-ban a legenda szerint megszerzett egy Topsy nevű elefántot, aki korábban embert ölt, és ezért halálra ítélték. 1500 néző előtt vették filmre, ahogy 6600 volt áramot vezetnek az állat testébe.
Edison sosem találta fel a villanykörtét: ellopta mástól a találmányt.
A nevéhez fűződő villanykörtét cseppet sem ő találta fel. Heinrich Göbel érdeme volt, aki annyira fellelkesült találmányától, hogy pont Edisonnak akarta eladni.
A nagy feltaláló semmi érdekeset nem talált a dologban, így nemet mondott. Igen ám, de Göbel halála után megjelent az özvegynél, és sokkal kevesebb pénzért megszerezte az ötletet.
Cégénél nem ő fejlesztette tovább a villanykörtét, hanem üzletfele, Joseph Wilson Swan.
Végre elkészült a biztonságos, működő villanykörte, amelynek örömére Swan és Edison céget is alapított.
Edison mesterkedésének hála azonban Swan nevéről szinte senki sem hallott.
Erkölcsileg hagyott némi kívánnivalót maga után, mindenkivel rosszban volt
A nagy feltaláló szinte minden munkatársával konfliktusba került, köztük a telefonhírmondót felfedező Puskás Tivadarral is.
Elég egyébként ránézni a korabeli portréira, és bár nem tisztes külső alapján megítélni egy embert, de első ránézésre sem éppen egy szimpatikus férfi sokak véleménye szerint.
A legborzalmasabb kivégzés és a piac leuralása
Edison – noha tudta, hogy az egyenáram lenne a célra alkalmasabb – New York állam vezetésének váltóárammal működő villamosszéket javasolt.
Aztán szörnyülködve csóválta a fejét, amikor az nem úgy végzett az áldozattal, ahogy várták.
Az Edison-féle sokkhatás és félelem egészen az 1960-as évekig kitartott. Edison ráadásul összeállt a Thomson–Houston Electric Companyvel, és megalapították a General Electricet.
Miután gondoskodtak róla, hogy az emberek veszélyesnek tartsák a váltóáramot, az Egyesült Államok elektromos üzletágának háromnegyedét az irányításuk alatt tartották.
Sokak szerint ezzel Edison évtizedekkel visszavetette az elektromos technológia és ipar fejlődését.