Tudomány
Sosem látott felfedezést tett a NASA a Napról
A szakértők nem hittek a szemüknek

Az Uniladen megjelent cikk egyenesen úgy emlegeti a szakértők által a projekt beteljesülését, miszerint a Parker űrszondája egyenesen megsimogatta a Napot. Ugyanis a NASA szerkezete olyan közel jutott a Naphoz az elmúlt években elvégzett munkája során, mint még egyetlen eszköz sem az emberiség által. A szonda egészen pontosan 20,9 millió kilométerre közelítette meg naprendszerünk központi csillagát. És ez még nem is minden, ugyanis a folytatásban lesz ennél is közelebb is lehetősége a vizsgálódásra. A majdani új rekord 6,2 millió kilométeres távolságot fog jelenteni a Nap felszínétől. Csak szemléltetésképpen: a Föld legkisebb távolsága a forró gigásztól 147 098 074 kilométer.
A döbbenetes közelségben pedig fény derült arra, hogy egyes naprészecskék a nap mezőjéből kiszabadulva akár tízszeresen, vagy akár százszorosan is nagyobb sebességgel tudtak száguldani, mint a napszél.
Ezáltal a részecskék ilyetén megismerése segíthet mindezen folyamatok működését megérteni. A legfontosabb pedig nem más, mint hogy a részecskék időben történő detektálásával akár megjósolhatóak lehetnek a napszél „támadásai” is a Föld ellen. Mindez fontos lehet a jövőben a bolygónk és civilizációnk védelme érdekében, mely az elemzések szerint még mindig nagyon nagy kitettségben van a Nap hektikus működésének.