Nukleáris reaktor épülhet a Holdon a következő évtizedben
ĀA projekt célja, hogy a Napnál távolabb működő űreszközök ne legyenek kiszolgáltatva a napenergiának
Valami nagyon megváltozott a Napon, és ez a Földet is érinti
ĀAz orosz kutatók szerint szinte eltűntek a napfoltok a Nap Föld felőli oldaláról, ami átmeneti nyugalmat, de rádiózavarokat is okozhat.
Ne csodálkozzon, ha ingadozik a vérnyomása vagy rossz a közérzete
ĀTúléltük az év legerősebb napkitöréseit
Önpusztító planétát fedezett fel egy svájci űrteleszkóp
ĀSaját csillagunkon, a Napon is előfordulnak ilyen kitörések
Miért olyan a Nap néha, mintha grimaszolna?
ĀMegzavarhatják a műholdak, a rádiókommunikáció és a navigációs rendszerek működését
Szombaton kezdetét veszi a csillagászati nyár
ĀHajnali négy óra negyvenkét perckor lesz a nyári napforduló
Új bolygót fedeztek fel?
ĀA tudósok megerősítették egy lehetséges új gázóriás bolygó létezését a Plútó mögött
A jövőbeli szuperkontinens kiirthatja az emlősöket
ĀA túlélés a megváltozott körülmények között szinte lehetetlen lenne
Részleges napfogyatkozás lesz március végén
ĀMegfelelő szűrővel szép látványt nyújt majd a kicsorbult napkorong
„Globális összeomlást okozhat egy erős napkitörés”
ĀA NASA szerint új előrejelzési módszer segíthet
A Naprendszer nem is olyan tökéletes, mint amilyennek látszik
ĀÍgy változtatta meg egy óriási objektum a Jupiter és a Szaturnusz pályáját
Minden korábbinál közelebb a Naphoz
ĀA kutatóknak péntekig várniuk kell, hogy megérkezzen a jel a szondáról
Brutális napkitörés érheti el ma a Földet + VIDEÓ
ĀAz erős elektromágneses sugárzások a Nap mágneses zavaraiból erednek
Volt olyan, amikor 26 órásak voltak a napok
ĀEz egyben azt is jelentette, hogy több napfény érte a bolygót, amelynek köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a biodiverzitás
Véget ért a Földön csaknem két napig tomboló mágneses vihar
ĀA tudósok nem zárják ki a megismétlődését
Erős mágneses vihar csapott le a Földre
ĀProblémákat okozhat az energiarendszerekben és a műholdas és alacsony frekvenciájú rádiónavigációban
Öt aranyszabály a fényvédők alkalmazásáról
ĀAmikor a fényvédelemről van szó, gyakran zűrzavar támad