Történelem
A chimú kultúra emberei tíz kilométeres fallal védték magukat
Az El Niño által kiváltott katasztrófáktól

A chimú kultúra Krisztus után 850-900 körül alakult ki, és egy 1000 kilométer hosszú, az északi Piurától a déli Paramongáig terjedő területet uralt és irányított. A királyság központja és egyben fővárosa Chan Chan, egy nagy vályogváros volt, amely a Moche-völgy torkolatánál, a part menti sivatag száraz területén feküdt. A város a Krisztus utáni 15. században érte el fénykorát, ahol a becslések szerint mintegy 40-60 ezer lakos élt.
A kultúra építette a 13. vagy 14. században az úgynevezett Muralla la Cumbre-t, egy nagy trapéz alakú kőfalat, amely a Cerro Cabras területétől a Cerro Campanáig, 10 kilométer hosszan húzódik. A fal céljára vonatkozóan különböző elméletek születtek már: ezek közül a legkiemelkedőbb a főváros területi lehatárolása, a város inkák inváziójától való védelme vagy az, hogy szertartásos iránymutatásként szolgált.
A Gabriel Prieto burméster régész, a huanchaco (pahuan) régészeti projekt igazgatója által vezetett ásatások azonban arra mutatnak, hogy a falat leginkább azért építették, hogy megvédje Chan Chant az El Niño-eseményektől.
Utóbbiak vezethettek ugyanis a Moche és más prekolumbián perui kultúrák pusztulásához. Egy nemrégiben megjelent, Az 1789–93-as El Niño globális hatása című tanulmány még azt is feltételezi, hogy egy erős El Niño-esemény okozta a rossz terméshozamokat Európában, ami nagyban hozzájárult a francia forradalom kirobbanásához.
A kutatók csaknem kétméteres üledékfelhalmozódást találtak, több homok- és iszapréteggel együtt, amelyek csak a fal egyik oldalán fordulnak elő. Összesen 12 hézagot fedeztek fel, ami 12 éghajlati eseményre utal.
Az egyik üledékrétegben talált gyökerek radiokarbonos elemzése 1400–1450 közötti dátumot mutatott ki. Ez az időszak egybeesik a 2019-ben Chan Chan közelében felfedezett 250 gyermek és 40 harcos nagyszabású áldozatával, amely célja a szakértők szerint akkoriban az istenek megnyugtatása volt, hogy megvédjék őket az El Niño-eseményekhez kapcsolódó természeti katasztrófáktól.