Tudomány
Tízmilliárd fát vizsgált át egyenként a mesterséges intelligencia
Kiderült, mennyi szén rejtőzik bennük

A kereskedelmi műholdak nagy felbontású felvételei, valamint a mesterséges intelligencia segítségével a NASA kutatói egy nemzetközi tudóscsoporttal közösen mintegy tízmilliárd fát vizsgáltak meg Afrikában. Hogy megnézzék, a trópusi erdőkön kívül mennyi szenet kötnek meg ezek a növények.
Az Interesting Engineering szerint ez az első átfogó becslés, amelyet az afrikai Száhel-övezetben végeztek el. A kutatók erre vonatkozó tanulmánya március 1-jén jelent meg a Nature-ben – írta meg a Hvg.hu.
A kutatók azt találták, hogy Afrika félszáraz régiójában a fapopuláció sokkal nagyobb, mint azt korábban hitték, ugyanakkor az általuk eltárolt szén mennyisége kevesebb, mint néhány modell előrejelzése szerint várták. Ezek szerint úgy vélik, az afrikai kontinens fái 0,84 pentagramm szenet tárolnak el. Egy pentagramm szén egymillió tonnát jelent.
Compton Tucker, a projekt vezetője szerint a mostani becslés jóval pontosabb, mint bármi, amit korábban végeztek. Az eddig készült műholdfelvételeken ugyanis gyakran összetévesztették a fákat a cserjékkel és más növényekkel. Ez azt mutatta, hogy bizonyos területen jóval több szén rejtőzhet a fákban, mint azt eddig gondolták.
A vizsgálat során a csapat a GeoEye–1, a WorldView–2, a QuickBird–2 és a WorldView–3 műholdak által készített, körülbelül 326 ezer felvételt vizsgálta át.
A kutatók az Illinoisi Egyetem Blue Waters szuperszámítógép segítségével végezték el a számolást és a méréseket. Az alapinformáció az volt, hogy minden fának tekinthető, aminek nagy, zöld leveles koronája, valamint árnyéka van. A gépi tanulásnak köszönhetően a rendszer 96,5 százalék pontossággal becsülte meg, hogy mekkora a fák koronája.
Ahogy az Interesting Engineering is írja: a szén folyamatos körforgásban van a bolygón. A fotoszintézis során a fák eltávolítják a szén-dioxidot a Föld légköréből, majd elraktározzák azt leveleikben, ágaikban, törzseikben és gyökereikben. Emiatt gyakran javasolják a tudósok, hogy a légkör egyre növekvő szén-dioxid-koncentrációja miatt több fát kellene ültetni – olvasható a portálon.