Történelem

A „komáromi oroszlán” születésének bicentenáriuma

Kétszáz esztendeje született 1848–49 egyik legendás vezére, a huszonkilenc évesen tábornokká avanzsált Klapka György

Alig öltöttem föl az egyenruhát, fölolvasták előttem az esküt, amelyet le kellett tennem. Amint annak szavait mondottam, keblem elszorult, mert éreztem, hogy mostantól kezdve nem vagyok többé szabad ember, hanem rabszolga: hogy többé nem saját akaratom, hanem mások akarata rendelkezik fölöttem – vallotta katonai pályafutása kezdetéről Klapka tábornok

A „komáromi oroszlán”  születésének  bicentenáriuma
Klapka tábornok portréja 1849-ből. A litográfia készítője nem ismert
Fotó: A szerző gyűjteménye

Neki köszönhetjük a tavaszi hadjárat vakmerő haditervét, s habár a hadműveleti tervezés nagymestere volt, az ellenséggel szemben nem mindig állt a helyzet magaslatán. A jóvágású tábornok nemcsak a harctéren, de a szalonokban is hódított, a nők odavoltak érte. Nagyságát cseppet sem kisebbíti, hogy az emigrációban nem volt a politikai erények bajnoka.

Klapka György 1820. április 7-én született egy morva származású, római katolikus német család sarjaként Temesvárott. Hatan voltak testvérek. Édesanyját korán elveszítette, atyja a város polgármestereként és országgyűlési képviselőjeként vajmi keveset foglalkozhatott neveltetésével. Visszaemlékezése szerint gyermekként „legnagyobb gyönyörűségem volt jelen lehetni a katonai ünnepélyeken, ahol kiváló bámulatom tárgyát képezte a magyar tábornokok egyenruhája”, mint ahogy sokat időzött a temesvári erőd bástyáin is. Gimnáziumi tanulmányait Kecskeméten és Szegeden végezte. Előbb papnak szánták, de ő a katonatiszti pálya iránt vonzódott. Német volt az anyanyelve, megtanult latinul, aztán Kecskeméten magyarul. A karánsebesi katonaiskolát abszolválva 1837-ben lépett be a császári–királyi hadsereg kötelékébe. „Alig öltöttem föl az egyenruhát, fölolvasták előttem az esküt, amelyet le kellett tennem. Amint annak szavait mondottam, keblem elszorult, mert éreztem, hogy mostantól kezdve nem vagyok többé szabad ember – írta Emlékeimből című munkájában –, hanem rabszolga: hogy többé nem saját akaratom, hanem mások akarata rendelkezik fölöttem. De ezek a bilincsek szabad akaratomból származtak, és az efféle bilincseket hordani kell, és így türelemmel elviseltem őket. Nagyon hamar beleszoktam állásom szigorú vasfegyelmébe, beláttam annak szükséges voltát, és alkalmazkodtam hozzá.”
Kadétként szolgált a bécsi 2. tüzérezrednél, azután a bombászkarnál. Miután családja nemességét igazolták, Vukovich Sebő javallatára Temes vármegye delegáltjaként került 1842 tavaszán a Magyar Királyi Nemesi Testőrség állományába, hadnagyi rendfokozatban. A császárvárosból Pancsovára, a német–bánsági 12. határőr-gyalogezredhez vezényelték, ahonnan 1847-ben lépett ki főhadnagyként. Lahoréba készült, de észak-indiai útja a hazai események miatt nem valósult meg.


Harctéren és táborkarban

Klapka gróf Batthyány Lajos miniszterelnök megbízásából 1848. május 20-án Erdélybe utazott, hogy a Gál Sándor főhadnagy-féle vizsgálóbizottság tagjaként felmérje az unió támogatottságát és a székely határőrség kimozdíthatóságának lehetőségeit. Július 13-án kapta meg századosi kinevezését a veszprémi 6. honvédzászlóaljhoz, és alakulatával
augusztustól a délvidéki harcokban vett részt. Szeptember 25-én nevezték ki a komáromi erőd ideiglenes erődítési igazgatójává. Hamarosan őrnaggyá lépett elő, irányította a Pozsony környéki erődítési munkákat, majd a Nagyszombatban összevont nemzetőrséget vezette a Jablonkai-hágónál betört Balthasar Simunich altábornagy császári–királyi hadteste ellen. November 13-tól a bánsági hadtest vezérkari főnökeként Vetter Antal vezérőrnaggyal együtt dolgozta ki az ottani ellenséges csapatok kifüstölésére irányuló haditervet, de azt Kiss Ernő vezérőrnagy nem tudta végrehajtani.


A merész stratéga

December végén a Hadügyminisztérium Táborkari osztályának állományában részese volt a honvédsereg Tisza mögötti összpontosítását célzó haditerv elkészítésének, amelyet 1849. január 2-án a pesti haditanács jóváhagyott. Immáron ezredesként a Felső-tiszai hadtest élén több ütközetben tartóztatta fel gróf Franz von Schlik altábornagy Debrecen felé törő hadtestét. Seregtestével ezután osztották be gróf Henryk Dembiński altábornagy parancsnoksága alá, ám a Kassa ellen tervezett támadását a főparancsnok nem hajtotta végre, így Schlik kicsúszott a magyarok harapófogójából. A kétnapos kápolnai csatában a magyar fősereg Verpelétnél álló jobb szárnyának vezetését bízták rá, s a visszavonulás során Egerfarmosnál vívott sikeres utóvédütközetet.

A tiszafüredi tiszti zendülés egyik vezéralakjaként döntő szerepet játszott Dembiński elmozdításában. Március 13-án a katonai érdemjel 3. osztályával tüntették ki. A hónap végén nyújtotta be azon hadműveleti tervét, amely a tavaszi hadjárat néven vonult be a magyar vitézség aranykönyvébe. A hadjárat első szakaszában számos fiaskót szenvedett el, április 4-én meggondolatlan módon elővéd dandárját beküldte Tápióbicskére, és hadteste csúfosan megfutott. Görgei Artúr és Damjanich János vezérőrnagyok fordították meg az ütközet kimenetelét. Alfred zu Windisch-Grätz herceg tábornagy még ekkor sem jött rá, hogy Hatvan előtt nem a magyar fősereg áll, hanem az a Jászságon és Tápióságon keresztül halad Gödöllő alá. Huszonkilencedik születésnapjára esett az isaszegi csata, ahol csapatai ismét meghátráltak. Damjanich állta sarat, de Klapka vissza akart vonulni. A szabadságharc döntő pillanata ekkor történt: Görgei tajtékos lován érkezett egyenesen a napokkal korábban vezérőrnaggyá előléptetett Klapkához, aki rögvest magyarázni kezdte „bizonyítványát”, mire Görgei a fegyverropogást túlordította: „Ma kell győzni (…), vagy mehetünk vissza a Tisza mögé!” Erre az I. hadtest parancsnoka észhez tért, és rendezte honvédeit, beérkezett Aulich Lajos vezérőrnagy hadteste is, így ismét magyar győzelem született.

A hadjárat második szakaszának váci ütközete is rosszul kezdődött számára, csapatai április 10-én eltévedtek a ködös-esős időben, így ismét Damjanich katonái váltak a nap hőseivé. A hónap közepén megkapta a magyar katonai érdemjel 2. osztályát, és végre felnőtt feladatához: Nagysallónál és Komáromnál is kitűnően vizsgázott.

Komáromból Debrecenbe rendelték, ahol Görgei helyetteseként vezette a Hadügyminisztériumot, miközben kidolgozta a honvédsereg nyári hadműveleti tervét, ami nem számolt az orosz intervencióval, így csak elképzelés maradt. Május utolsó napjaiban Görgei átvette a tárca vezetését, ekkor került a feldunai hadsereg élére. A Vág menti támadás újfent kudarcot eredményezett, ugyanis Klapka nem tolerálta, hogy a Központi Hadműveleti Iroda vezetője, Bayer József ezredes rendelkezzék felette, de csapataival sikeresen védekezett a Csallóközben. A július 2-i komáromi csatában a bal szárnyat vezette, és visszavette Szőnyt, amely kulcsfontosságú volt a tervezett visszavonulás szempontjából. Miután Görgei súlyos fejsebet kapott, a feldunai hadsereg élén maradt, azonban nem indult el a főváros felé, hanem Komárom alatt maradt. Haditanácsi döntés alapján július 11-én megpróbálta báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy császári főseregét áttörni, de kísérlete eredménytelen maradt. A seblázba esett Görgei július 12–13-án indult el hadseregével, Klapka pedig a II. és a VIII. hadtest élén a komáromi erődrendszerben maradt.


Komáromtól a hazatérésig

Mintegy húszezer honvéd állt parancsnoksága alatt, és nem óhajtott passzív defenzívára hagyatkozni. Sikeres tatai kémszemléjét követően július 30-án a Duna bal, augusztus 3-án pedig a folyam jobb partján törte fel a császári ostromzárat, és egészen Győrig tört előre. Jelentős hadizsákmánya révén újoncozásba kezdett, futárt menesztett Kossuthhoz és Görgeihez. De elkésett, sikerei kérészéletűnek bizonyultak, és behúzódott Komárom alá. Hosszas alkudozás vette kezdetét, amelyet harcok is tarkítottak. Végül szeptember 29-én írták alá a kapitulációs okmányt. A Duna Gibraltárja nem adta olcsón magát: a védősereg amnesztiában részesült – amit az egész országra sajnos nem lehetett kiterjeszteni –, és félmillió forint kártalanítást kaptak osztrák bankjegyekben. Az erőd október 2–4. közötti átadása előtt Klapka napiparancsban búcsúzott el katonáitól, amely ezen sorokkal zárult: „Az események vasvesszeje előtt hajoltatok meg – ez a körülmény és a megmentett becsület mindnyájatokat megnyugvással tölthet el! Fogadjátok azért férfias és elszánt küzdelmeitekért a hazának legforróbb köszönetét! Fogadjátok egyszersmind az én legszívesebb, legbensőbb búcsúmat is. Isten veletek!”

Nyugat-Európát bebarangolva Genfben lelt új otthonra, ahol 1856-ban a svájci nemzetgyűlés soraiba választották a jómódú bankárt. Bekapcsolódott az emigráció munkájába, s nagy érdemei voltak abban, hogy az 1859-ben kirobbant francia–szárd–osztrák háború alatt Kossuth szövetséget köthetett a franciákkal és az olaszokkal. Vezetésével jött létre az olaszországi Magyar Légió, 1862. május végéig az emigráns magyar kormány, azaz a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjaként is ténykedett. Magánélete 1864-ben ért révbe, nőül vette Ines Martha d’Arbouint, házasságukból két fiú és egy leány született. Az 1866. évi porosz–olasz–osztrák háborúban Königgrätz után, hogy zsarolhassák ellenfeleiket, a poroszok hozzájárultak a poroszországi Magyar Légió megszervezéséhez. Az önkéntesekből és hadifoglyokból verbuvált, másfél ezer fős, egy gyalogzászlóaljból, egy huszárszázadból és egy ütegből álló légió felett Klapka tábornok parancsnokolt. Július 26-án szentelték fel zászlajukat Neisse főterén, amikor már megkezdődtek az előzetes fegyverszüneti tárgyalások. A légió Oderberg felől az osztrák határ felé menetelt, de Klapkát kétségek mardosták: a fegyverszünet végleges, avagy csupán haladék a küzdelem folytatásához. Emigráns ’48-as tiszttársaival együtt tizenhét éve nem látta hazáját, ezért az esze helyett a szívére hallgatott: a Moravka völgyében érte el a Kárpátokon húzódó sziléziai–morva–magyar határt, és augusztus 2-án, 14 órakor magyar földre lépett. Turzófalváig jutott, de a várt hatás elmaradt, közönnyel fogadták az érkezőket, és nem tört ki újabb forradalom, mert a nemzet az uralkodóval való kiegyezést óhajtotta, így a légió a császári bekerítésből porosz területre hátrált.

Klapka 1868-ban hazatért. A Deák-párt színeiben országgyűlési képviselőként dolgozott, a honvédegyletek elnökévé választották. Az 1870-es években visszavonult, és gazdasági vállalkozással foglalkozott, de voltak, akik katonai tanácsait kérték. Budapesten hetvenkét esztendősen hagyta itt az árnyékvilágot, 1892. május 17-én. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Klapka György Komárom legendás védőjeként vonult be nemzeti panteonunkba, akinek emlékiratai
a szabadságharc legfontosabb forrásai közé tartoznak, és az emigrációban Kossuth mellett a legtöbbet tette a magyar ügyért.

Ő és honvédei hősiességét hirdeti egyik legnépszerűbb katonazenénk, az Egressy Béni által komponált Klapka-induló is.

Kapcsolódó írásaink

A forradalom ünnepe 1849-ben

ĀMi az igazság terén állunk, mi egyetértünk, s egyet akarunk, mi mindnyájan a hazát akarjuk megmenteni, s így velünk az Isten. És ha Isten velünk, ki ellenünk? – mondta Könyves Tóth Mihály református lelkész Debrecenben

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom