Történelem

A forradalom ünnepe 1849-ben

Mi az igazság terén állunk, mi egyetértünk, s egyet akarunk, mi mindnyájan a hazát akarjuk megmenteni, s így velünk az Isten. És ha Isten velünk, ki ellenünk? – mondta Könyves Tóth Mihály református lelkész Debrecenben

Nem volt túl rózsás a magyar nemzet helyzete 1849 márciusában. Alfred zu Windisch-Grätz herceg tábornagy császári-királyi főserege Kál-Kápolna térségében csatát nyert gróf Henryk Dembiński altábornagy főseregével szemben. Tiszafüreden az újdonsült magyar fővezér ellen zendülés tört ki, a Délvidéket kiürítették a honvédek, miközben Bem Erdélyben hadakozott. Aztán március 11-én bevette Nagyszebent, s ez a győzelem ragyogta be 1849. március 15-ét, a forradalom első évfordulóját.

A forradalom ünnepe 1849-ben
Talpra magyar! Bellony László allegorikus festményéről készült olajnyomat
Fotó: A szerző gyűjteménye

Nem volt véletlen, hogy pontosan ezen időszakban fogadta el az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) a katonai érdemjel alapszabályát, s az első adományozásokkal kívánta lecsillapítani a tisztikaron belül keletkezett feszültségeket. Március 3-án Mészáros Lázár hadügyér máris felterjesztette az érdemjel 2. és 3. osztályával kitüntetendők névsorát. A listán Józef Bem, Kiss Ernő és Vetter Antal altábornagyok, Görgei Artúr és Damjanich János vezérőrnagy szerepelt. Kossuth javaslatára Perczel Mór és Guyon Richárd vezérőrnagy is felkerült a lajstromba. A kitüntetések átadására március 9-én került sor a debreceni városházán. Vízfestményen örökítette meg Görgei kitüntetésének pillanatát Medve Imre, míg az eseményről naplójában tudósító Jókai Mór a következőket jegyezte fel a jelenetről: „Kossuth kezei remegtek, és Görgei halavány volt, mint a fal, midőn az érdemrendet a mellére tűzte. Alig hallhatóan, megtört, elfojtott hangon mondá Kossuth: Engesztelődést – a haza nevében… A legközelebb állók közül is alig hallá egypár e szavakat, de mindenki odanézett, és mindenki látta, mily kérve, mily engesztelően nézett fel Görgeire Kossuth nagy, beszédes, kék szemeivel, és látta mindenki, mily vad, mily megvető tekintetet vetett rá Görgei, azon emberre, kit oly kevésre becsült, kivel játszott, kit tízszer megharagított, s ugyanannyiszor egy szavával kiengesztelt, kit gyengének látott, ki őt saját hatalmával megkínálta, kiről tudva: hogy őtőle fél, mint senkitől a világon, s mégis őhozzá ragaszkodik, mint senkihez a világon – és akit a nép mégis bálványoz, szeret: míg őt alig emlegeti…” Tegyük hozzá, e megállapításával Jókai nagyot tévedett.

Az ideiglenes főváros eseményei

Az OHB utasítására „március 15-e, mint a magyar szabadság és függetlenség történetileg nevezetes napja, az öszves nemzeti gyűlés által megünneplendő lévén, felkéri a honvédelmi bizottmány a hadügyminisztériumot, hogy ezen nemzeti nagy ünnep díszülésére a városban lévő öszves katonai személyzetet kirendelni, s egyszersmind a nemzeti hadsereg parancsnokát is hasonló cselekményre utasítani szíveskedjék. A nemzeti ünnep reggeli kilenc órakor pontban fogja kezdetét venni a katolikusok templomában, honnan az isteni tisztelet végeztével úgy az összes nemzetgyűlés és kormány tagjai, mint az egész katonai személyzet szinte pontban 11 órakor fog a helvét hitvallásúak imaházában megjelenni. Felkéretik egyszersmind a hadügyminisztérium, miként az ünnepély emlékezetességére az összes katonai sereget, Bem táborát is ideértve, az őrmestertől kezdve lefelé, kétszeres napidíjjal láttassa el, s erről Csány László országos kormánybiztos urat is értesítse.”

A debreceni eseményekről a Közlöny több ízben is részletesen beszámolt, és patetikus bevezetővel vágott bele a programok ismertetésébe: „Felvirradt a drága nap, éves ünnepe a magyar szabadságnak, fényes epochája az új kornak, melytől a szabad népek évei számláltatni fognak!” A kálvinista Rómában nemcsak a meghívott potentátok, a debreceni cívisek – akik már reggel nyolc órakor megtöltötték a piacteret –, de a Szentpáli József őrnagy, Debrecen város térparancsnokának vezetése alatti helyőrséget is kivezényelték. Ott voltak a helybéli gyalogos és lovas nemzetőrök, akik szabályos nemzetőr egyenruhájukhoz veres pántlikás Kossuth-kalapot és subát viseltek. Kirukkolt a kollégium nemzetőr százada is, amelynek „mundurja” „fekete Zrínyi-dolmány, fekete nadrággal, fekete granatéros [gránátos] csákó” volt. Kivonultak a huszárok is, a hajdúsági világoskék egyenruhás, fehér zsinóros 17. Bocskai-huszárezred egyik újonnan nyeregbe ültetett svadronja és a Debrecenbe bekvártélyozott 5. Radetzky-huszárregiment piros csákót és nadrágot, sötétzöld dolmányt és mentét viselő tartalék százada. Felsorakozott egy század honvéd és az 1. honvéd vadászezred egyik osztálya is. Kilenc órakor a város összes harangja megkondult, a helyőrség díszlövéseket adott le, és megszólaltak a Debrecenen kívül lemozdonyozott ágyúk is. A jelentésbeadást követően a városházától a Szent Anna utcai katolikus templomig állt kettős sorfalat a kivezényelt katonaság. Örömhírről szóló röplapokat osztogattak a tömegben, amely Nagyszeben bevételét tudatta. A katolikus ünnepi szentmisét báró Bémer László nagyváradi püspök celebrálta, amelyen más felekezetbeliek is ott tolongtak. „Isten könyörülj! – mondta a főpásztor. Te ültetted el a szabadság fáját, ápoltad és védelmezted sötét századokon át, vihar és rossz szellem ellen. Most egy virágot borítván a fa, a tavasz kinyitja bimbóit, tartsd meg, Uram a szabadság fáját, és engedd, hogy a kiomlott ártatlan vérért a sokat szenvedett népeknek dúsan teremjenek gyümölcseid.” Azután Lázár Miklós káplán is beszédet tartott. A református nagytemplomban Könyves Tóth Mihály lelkipásztor ószövetségi példázattal kezdte szentbeszédét: Júdeát megtámadták a perzsák, istenük megtagadására és szokásaik elhagyására akarták kényszeríteni a zsidókat. Júdea ellenszegült, népe fellázadt, és országából kiűzte a megszállókat. „Kossuth papja” figyelmeztetett, hazánkra az osztrák zsarnokság tört, de Magyarhon kősziklaként áll a tenger közepén, ami nem engedi a betolakodók hajóját kikötni, és azt széjjeltöri. „Mi az igazság terén állunk, mi egyetértünk, s egyet akarunk, mi mindnyájan a hazát akarjuk megmenteni, s így velünk az Isten. És ha Isten velünk, ki ellenünk?” – mondotta. „Szónoklata megragadó volt” – olvashatjuk az Alföldi Hírlapban. Az „aranyszájú pap” szavainak elhangzását követően Szoboszlai Pap István, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott könyörgést. Az istentisztelet végeztével a nagytemplom előtt katonai díszelgésre sorakozott fel a helyőrség. Ismét díszlövések dördültek. Mészáros altábornagy katonás rövidséggel szólt a katonasághoz, majd a hadügyminiszter és a megjelent tábornoki kar előtt az olasz legénységű 16. Zanini-sorgyalogezred zenekarának muzsikájára vonultak el az alakulatok, akiket megéljeneztek a jelenlévők.

Délután három órakor népünnepélyt tartottak a városerdei (ami ma Nagyerdőként ismert) Fürdőháznál. A térzenét a Zanini-banda szolgáltatta, bor és ökörsült várta a polgárságot, akik ingyen fogyaszthattak. Késő délutánig senki sem szólt a tömeghez – pedig népgyűlést hirdettek –, aztán Vályi Pál sátoraljaújhelyi református lelkész és a debreceniek kedvelt szónoka, Besze János liberális országgyűlési képviselő is méltatta a nap jelentőségét. Az Alföldi Hírlap epésen meg is jegyezte, hogy akik „a szószéket felállíttatták, szónokokról is gondolkoztak volna”. Este díszkivilágítással zárta az ünnepet Debrecen, „a városi nép derülten tolongott az utcákon, örömmel beszélgetve a múltról, s aggodalmasan ugyan, de jó reménnyel telten gondolva a kétes jövőre”.

Kossuth a táborban

A közhiedelemmel ellentétben Kossuth nem tartózkodott Debrecenben, hanem március 14-én Törökszentmiklósra utazott, s az ott táborozó Klapka György ezredes és Damjanich János tábornok csapatai felett szemlézett. Ekkor találkozott gróf Leiningen-Westerburg Károly alezredessel, aki feleségéhez írott levelében erről beszámolt: „Midőn jelentést tettem, Damjanichhoz fordulva kérdezte, hogy ki vagyok. Nevem hallatára egy ideig nézett, aztán így szólt: »Kezét ide, derék ember.« El sem képzelheted, minő nevetségesnek éreztem magamat, midőn ott állottam e minden komédiások legnagyobbika előtt, én, akinek politikához semmi közöm, aki mint katona érzek és gondolkodom, nehezen tudtam beletalálni abba, hogy ennek a tollrágónak tisztelegjek. Őszintén meg kell vallanom, hogy azért jobb tulajdonságai iránt sem voltam vak, kevesen tudták úgy, mint ő, a beszéd hatalmával megindítani az embereket.” Kossuth is írt levelet hitvesének. Soraiból kiviláglik, hogy a pozsonyi diéta 1848-as sikereit nagyobbra tartotta, mint az előző évi pesti forradalmat. „Ma március 15-ét ünneplitek, mi pedig – értem, seregeink – mennek a német ellen. Hogy tulajdonképen mit ünnepelnek március 15-én, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, amelyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom.”

Erdélyben és Szegeden

Wass Pál százados a kolozsvári ünneplés szemtanúja volt: „Ma, mint a múlt 1848-d év március 15-én újjászületett Magyar Szabadság évnapján, egy szív- és lélekemelő innepélynek valék szemtanúja. Ugyanis az itten, Kolozsvárt lévő magyar katonaság mind parádéban a piacra kirukkolván, s a számtalan nép egybegyűlvén, előbb a piaci nagy templomban muzsikális nagy mise és Tedeum tartatott, aztán künn, a szabad ég alatt ékesen szóló s e nagy naphoz illő beszédek tartattak, egyházi s tudós főemberek által. Az innepélyt berekeszté a zászlóaljak háromszoros tüzelése, és ugyanannyi éljen kiáltása a Hazáért, annak szabadságáért és a Honvédelmi Bizottmány elnökéért (Kossuth Lajos) stb., amely egész parádé alatt a temérdek nép a legnagyobb örömit s tökéletes megelégedésit jelölte ki. Estve pedig az egész város szépen ki volt világítva.”

A Szegeden állomásozó pécsi 8. honvédzászlóalj ekkor kapott zászlót. Egyik tisztjük, Busbach Pető (Péter) hadnagy – később százados – visszaemlékezésben is megörökítette az eseményeket: „Március 15-én tábori mise volt a »Mars téren«. Zivataros, havas, hideg idő volt, majd megfagytunk. Most kapott, új zászlónkat szentelték fel, a zászló fehér selyemlap, melynek közepén Szűz Mária [A zászló előlapján a magyar koronás kiscímer], a szélei apró, háromszegletű, piros-zöld selyemdarabkákkal szegélyezve. Mise után a templomban Kárászné – a főispán neje –, a zászlóanya, felkötötte a szalagot, s azután következett a szegbeverés. A pap bevert hármat a Szentháromság nevében – a zászlóanya hármat: a Szentháromság, győzelem és szabadság nevében. Minden tiszt más-más jelmondattal verte be a szeget. Ezután feleskettek bennünket (…) este színházban voltam, »Szapáry Péter vagy Budavára bevételét« adták. A játék iszonyú rossz volt, de egy ökölnyi betűkkel nyomott plakát: »Bem Nagyszebent bevette« jóvá tette a rossz játékot is.”

Amíg a magyar kézen lévő területeken megemlékeztek az évfordulóról, addig a császári megszállás alatti városokban és falvakban azt szigorúan tiltották, de akkor is akadtak bátor ellenállók: a komáromi várőrség mellett Losonc is tüntetőleg ünnepelt.Március 15-e újabb diadalt hozott: Bem honvédei ekkor söpörték ki a Vöröstoronyi-szorosból az oroszokat. „Március tizenötödikét, a népszabadság születése napját nem lehetne méltóbban megünnepelnünk” – írta a lengyel generális.

Kapcsolódó írásaink

Sem erővel, sem fortéllyal

ĀSzázhetven esztendővel ezelőtt, a „hódolati szerződés” ratifikálását követően 1849. október 2-án nyitotta meg kapuit a komáromi erőd, amelyet október 4-ig adtak át a honvédek

A szabadságharc utolsó védőbástyái

ĀKényszerítve vagyunk a… harcot újból folytatni életre halálra, hogy… fegyvereink becsületét megmentsük, vagy férfiasan dicsteljes halált haljunk a hazáért – áll Klapka 1849. szeptember 25-i napiparancsában

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom