Történelem

Újjászületés, karácsony Erdélyben

Tőkés Lászlót 1990 tavaszán püspökké választották. Szolgálatának, lelkipásztori hitvallásának ars poeticáját így fogalmazta meg: „Istennel a népért”

Közép-Európa 1989 történelmi fordulópontja után elindulhatott a rendszerváltoztatás felé vezető úton, de a mából visszatekintve ez az út közel sem tűnik simának és rövidnek. Véres események, egyéni sorstragédiák jelzik ennek a hosszú folyamatnak az állomá­sait. Örök történelmi mementók ezek, amelyek figyelmeztetik az utókort azon nemzedékek, hősök bátorságára, akiknek volt merszük és erejük a nemzeteket elválasztó valós és vir­tuális falakat ledönteni, az emberi lelkeket, szíveket bebörtönző, a szabadság levegőjét megmérgező diktátorokat elűzni.

Újjászületés, karácsony Erdélyben
A lakosság az utcán tiltakozott Bukaresten
Fotó: AFP/Joel ROBINE

Az 1980-as évek szörnyű megpróbáltatásai által sújtott román társadalom megelégelte a gazdaság összeomlását, az állandó áramszüneteket, a permanens koplalást, a „Kárpátok géniusza”, Ceaușescu családi diktatúrája által irányított és ellenőrzött társadalmi formáció embertelen kínjait. A nemzetgazdaság egyetlen területe sem működött. A Szovjet­unióban elindult reformfolyamat, a gorbacsovi glasznoszty és peresztrojka nem érintette Romániát. A hivatalos nacionalista propaganda sematikus szólamai már nem hatottak a fásult társadalomra, az „államvezér” Közép-Európában is egyedülálló személyi kultusza az ország maradék nemzetközi tekintélyét is aláásta. A lakosság a nyugati médiából tájékozódott, a társadalom mély rétegeiben pedig megindult a változások iránti feltartóztathatatlan vágyakozás. A berlini fal leomlása és a csehszlovák bársonyos forradalom után, 1989. december közepétől fokozatosan bontakozott ki az egyre sodróbb lendületű spontán társadalmi megmozdulásból a temesvári forradalom.

A forradalom ikonja

A romániai forradalom kezdete az a december 15-i esemény volt, amikor Temesváron a tömeg meg akarta akadályozni, hogy a rendőrség letartóztassa Tőkés Lászlót, a diktatúrával élesen szemben álló református lelkészt. Több tízezer ember védte a lelkészt és akadályozta a Securitatét a lelkipásztor elfogásában, a „kenyeret akarunk”, „éhezünk” jelszavak skandálásával tiltakoztak a katasztrofális romániai ellátási problémák ellen. Az akció rendszerellenes tüntetésbe csapott át, közvetlen összetűzésekre került sor a kivezényelt rendőrségi erők és a tömeg között.

December 17-én Tőkés Lászlót házi őrizetbe hurcolták Szilágymenyőre, itt értesült a Ceaușescu-rezsim bukásának híréről. A református lelkész tevékenysége, bátor kiállása a szabadságért már a 80-as években felkeltette a titkosszolgálatok és az azokkal kollaboráló egyházi vezetők érdeklődését, rosszallását. Művei a szamizdatként működő, Ellenpontok című kiadványban jelentek meg. Amikor határozottan ellenállt, és visszautasította eltávolításának, áthelyezésének kísérletét Désről, nevét törölték a lelkészi testület lajtstromából. Két év szilencium után kezdhette meg szolgálatát újra, ezúttal Temesváron, ahol 1988-ban bátran felemelte szavát az őrült falurombolási politika ellen. Emiatt egyházkerületének a hatalomtól félő és vele együttműködő vezetősége felfüggesztette állásából, majd törvénytelen döntéssel megfosztotta hivatásától.

Az események híre hamar megérkezett a határokon túlra, elköltöztetése miatt Budapesten negyvenezren demonstráltak a Hősök terén, hogy együttérzésüket fejezzék ki és tiltakozzanak a Ceaușescu-rezsim embertelen politikája ellen. Tőkés László kezdetben magányos harcának ereje megsokszorozódott a modern média segítségével. A lelkész hő­sies magatartása a romániai hatalom számára kellemetlenül nagy nyilvánosságot és nemzetközi visszhangot kapott a magyar tévé Panoráma című műsora által, amely hétről hétre pontosan tudósított viszontagságos küzdelméről, sorsának alakulásáról. A forradalom hírére önzetlen adakozásból létrejövő segélyszállítmányok tömege indult el Erdély felé az anyaországból.

Elszabadult a pokol

A következő napon a tömeg ismét demonstrált és tiltakozott Temesváron és Aradon, permanensen követelve a Ceaușescu-rezsim menesztését. A hadsereg tűzparancsot kapott, és irgalom nélkül belelőtt a tömegbe. A rettenetes események során sok gyermeket megöltek, a tömeg egy részét harckocsikkal gázoltatták halálra. Feltűzött szuronyú katonák indítottak hajtóvadászatot a tüntetők után, majd harci helikopterekkel felülről géppuskázták a menekülőket. A tűzparancsot megtagadó sorkatonákat elöljáróik a helyszínen agyonlőtték. A korabeli – túlzó – becslések szerint az esztelen mészárlásnak több mint ötezer ember esett áldozatul. Az ország kontrollja kicsúszott a hadsereg és a rendőrség kezéből.

December 18-án Nicolae Ceaușescu Iránba tett hivatalos látogatást.

A külföld számára úgy tűnhetett, hogy a kommunista diktátorra a kormányellenes tüntetések és a véres események semmilyen hatást nem gyakoroltak. A három napra tervezett látogatás során gazdasági szerződéseket szándékozott kötni. Felesége, Elena, aki hivatalosan az ország második legtekintélyesebb politikusának számított a hatalmi hierarchiában, nem kísérte el férjét, mint ahogy korábban a protokoll szerint ez tőle megszokott volt, hanem Bukarestben maradt, hogy ellenőrizhesse és kézben tarthassa a kritikusra fordult belpolitikai folyamatokat. Teheránban Ceaușescu úgy írta le Románia helyzetét, hogy az jó, stabil és kiegyensúlyozott.

December 19-én megpróbálták hermetikusan lezárni az államhatárokat, a forradalom bázisát jelentő városokat katonaság és harckocsik gyűrűjébe zárták.

December 20-án Aradon a munkásság képviselői általános sztrájkra buzdítottak, a kormány erre válaszul kihirdette a rendkívüli állapotot Temes megyében. A tiltakozási és erőszakhullám gyorsan és megállíthatatlanul terjedt tovább, ennek egyik legfőbb gócpontja a főváros, Bukarest lett, ahol december 21-e éjjelén eldördültek az első puskalövések. A válasz nem késett soká, Ceaușescu harckocsikat és géppuskákat vetett be a nép ellen.  

Azonban a hadsereg és a román titkosszolgálat együttes fellépése sem tudta elfojtani a nemzet szabadságvágyát. A forradalom a saját logikája szerint fejlődött tovább. Az éjszaka során aktivizálódtak az egyetemisták, kivonultak Bukarest utcáira, diktátorellenes jelszavakat harsogva.

A munkásság vezetői szolidaritásukról biztosították a diákságot, itt is bejelentették az általános sztrájkot. Ezrek özönlöttek a külvárosokból a főváros centrumába, amelynek középpontját a televízió épülete és az elnöki palota jelentette. Ezt a területet a biztonsági erők a szakmai protokoll szabályai szerint lezárták. A Securitate ismét géppuskatüzet nyitott a tömegre, ekkor azonban hirtelen a katonák egy része és néhány Securitate-tag átpártolt a tüntetők oldalára.

A fővárosi lakosság és a hadsereg hangulata gyorsan a Ceaușescu-rendszer ellen fordult, amikor a bukaresti rádió hírül adta Vasile Milea állítólagos öngyilkosságát. A hatalom őt tette felelőssé azért, hogy az események kontrollja és irányítása kicsúszott a hadsereg vezetésének kezéből, konkrétan a diktátor és családjának elárulásával vádolták. Később a román tábornoki kar legbelső képviselőire hivatkozva futótűzként terjedt a hír, hogy Mileát valóban meggyilkolták, mert parancsot adott a hadsereg visszavonulására, a katonaságot pedig felszólította, hogy ne kövessék azok parancsait, akik a tömegbe lövettek.

Néhány órával ezután Nicolae Ceaușescu, az állam addig korlátlan hatalommal rendelkező vezére, valamint felesége, Elena megjelent hivataluk erkélyén. A conducător a tömeg hangorkánja következtében nem tudta megtartani beszédét, majd röviddel ezután helikopteren elhagyta az elnöki palotát a feleségével együtt.

A diktatúra végjátéka

A diktátor távozása után a hatalmat a Corneliu Manescu egykori külügyminiszter által irányított Nemzeti Megmentés Frontja vette át. Az akkor 73 éves politikus egykor a kommunista párt belső centrumához tartozott, bár később mint Ceaușescu hatalmának belső ellenzékét házi őrizetben tartották. A forradalom eseményeinek csúcspontja december 22-én a televízió- és rádióadó elfoglalása volt. Mircea Dinescu költő az ország nyilvánossága előtt jelentette ki: „a zsarnok megbukott… Isten megmenekítette Romániát, huszonöt év után Románia ismét szabad.”

Az országszerte rettegett titkosrendőrség, a Securitate Ceaușescu klánhoz hű része nem nyugodott bele a vereségbe, a december 22-i események után is kétségbeesetten, kérlelhetetlen kegyetlenséggel folytatta a harcot a saját nemzete ellen. Háztetőkön, erkélyeken sáncolták el magukat, válogatás nélkül, kíméletlenül vadásztak rejtekhelyeikről a békés lakosságra. A korabeli híradások, így a Tanjug jugoszláv hírügynökség szerint szíriai és líbiai zsoldosok is részt vettek a mészárlásban.

Az erőviszonyok a következőképp alakultak: a Securitate 70 ezer tagjával szemben a román hadsereg 170 ezer tagja sorakozott fel.

A tragikus események különösen vidéken folytatódtak, a titkosszolgálat hóhérai kilátástalan, szorult helyzetükben számos ártatlan embert öltek meg, sokszor a személyes bosszú által motiválva. Temesváron az előretörő katonai egységek ártatlanul kivégzett polgári személyek elszenesedett hulláira bukkantak, a megcsonkított holttestek egy részének keze és lába szögesdróttal volt összekötözve. A rettenet tetőfokán Ceasusecu hívei negyvenöt, bábszínházból hazatérő gyermeket is meggyilkoltak. Végső kétségbeesésükben megmérgezték az ivóvizet, civil épületeket és kórházakat támadtak nehézfegyverekkel.

A hadsereg elitje által fogva tartott Nicolae Ceaușescut és feleségét, Elenát egy katonai bíróság 1989. december 25-én halálra ítélte és kivégeztette.

Az ítélet szerint hatvanezer ember halálában érintettek voltak, több mint egymilliárd dollárt utaltak külföldre, teljesen szétverték a román gazdaság struktúráit. A világot egy hétig lázban tartó romániai forradalom megsemmisítette a kommunista keleti blokk egyik utolsó sztálinista diktatúráját.

December 26-án a televízió csaknem kétórás műsorban mutatta be a pert, amelyben ismét leplezetlenül világossá tették a rezsim által elkövetett szörnyű bűnöket. A diktátor halála azonban nem tudta meg nem történtté tenni és elfeledtetni az átélt szenvedéseket. December 26-án megkezdte működését az új, ideiglenes kormány, amely az első szabad választásig maradhatott hivatalban.

Tőkés Lászlót 1990 tavaszán a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspökévé választották. Püspöki beköszöntőjében a következőképp fogalmazta meg szemléletesen szolgálatának, lelkipásztori hitvallásának ars poeticáját: „Istennel a népért.”

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa

Kapcsolódó írásaink

Népharag

ĀA tiltakozási és erőszakhullám egyik gócpontja Bukarest lett, ahol december 21-én eldördültek az első lövések – Ceaușescu harckocsikat is bevetett a nép ellen