Népharag

A magyarországi, bulgáriai, csehszlovákiai és NDK-beli változások után csak sejteni lehetett, hogy Romániában is feltartóztathatatlanul bekövetkezik a vég, de nem bársonyforradalom, hanem ezernél is több ártatlan ember halálát követő vérfürdő formájában. Sajnos, harminc évvel a gyűlölt diktatúra összeomlása után még mindig rendkívül keveset tudunk az akkori eseményekről, habár a romániai „forradalmat” élőben közvetítette az akkor még magát „szabadnak” nevező román nemzeti tévéadó. Ma sem tudni pontosan: forradalom, népfelkelés vagy államcsíny történt.

A „forradalom pere” csak nemrég kezdődött el Bukarestben, amikor a felelősök egy része már elhunyt vagy már nagyon idős. A népharag áldozata lett 1989. december 22-én Ioan Aurel Agache milicista őrnagy, a kézdivásárhelyi gazdasági rendőrség hírhedt főnöke, akinek nevét ezrek rettegték, s aki fölött ítélkezett a város lakossága. Szabályosan meglincselték.

Érdekes, hogy a népharag egyedül csak Agache őrnagyot sújtotta halállal. Bár az akkori kézdivásárhelyi milicisták közül mások is kaptak, a nép mégsem lincselte meg őket. A hatalom azonban példát akar statuálni, hiszen román rendőrt végeztek ki egy székelyek lakta városban. Öt embert kiáltottak ki bűnbaknak, és fittyet hányva józan észre, jogra, logikára, elítéltek. Első fokon összesen tizennyolc év börtönbüntetést kaptak. Közülük hárman Magyarországra menekültek. Az Agache-kirakatperben 1999. február 15-én hirdettek ítéletet: Filip Orbán Daniella Kamillát hét, Héjja Dezsőt és Paizs Ottót négy, Reiner Antalt és ifj. Konrád Jánost három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Közülük csak ketten kerültek rács mögé. Héjja Dezső 253, Reiner Antal 557 nap börtönbüntetés után szabadult elnöki kegyelemmel.

Miután 1989-ben a rádióban elhangzott: „Isten segedelmével győztünk! A diktátor elmenekült”, Kézdivásárhelyen a gyárak munkásai csoportokban elindultak a főtér fele, az egyre nagyobb tömeg feldúlta a pártszékházat, a milícia és a Securitate épületét, az állami kereskedelmi vállalat élelmiszer-lerakatát, két főtéri könyvesboltot és három milicista házát, köztük Agacheét is. Özvegye, leánynevén Kovács Ilona 1990 májusában eladta a házat, és öt gyerekével a Brassó megyei Feketehalomra költözött. Azon a végzetes napon Agache magabiztos volt, eszébe sem jutott, hogy meneküljön, elbújjon. Előző éjjel a milícia épületében szolgálatot teljesített, majd december 22-én 11 óra körül hazament megborotválkozni és ruhát váltani. Rövid idő múlva visszatért a székházba. Itt kapta élete első igazi verését. Ezután kimenekült az utcára, ott újabb verés várt rá. Két-három ismeretlen bántalmazta, de két személy közbelépésére Agache el tudott menekülni. A 39-es udvartéren keresztül a főtérre tartott. Ez lett a végzete. Ha más irányba menekül, talán még ma is élne. A parkban levő kútnál többen felismerték, és újabb ütéseket mértek rá. Agache bemenekült a szülészet épületében levő gyógyszertárba, de onnan kiráncigálták és a járdán tovább verték. Nem egy-két ember, hanem sokan, nagyon sokan vették körül.

A csoportban feltűnően sokan voltak cigányasszonyok, cigánylányok, de vidéki emberek is. Egy nőgyógyász főorvos mentőt hívott. Az ájult milicistát feltették a mentőre, de a tömeg megakadályozta a kocsi eltávozását. Ismeretlenek leráncigálták, és tovább ütlegelték. Két orvos megpróbálta ismét feltenni a mentőkocsiba. A tömeg fenyegetőzésére lemondtak tervükről, és a második mentőkocsi is elhagyta a főteret. December 22-én 15 és 16 óra között a 43 éves Ioan Aurel Agache a számtalan ütésbe és rúgásba belehalt. A boncolóorvosi látlelet szerint az őrnagy halálát agytáji, koponya-, és hasüregsérülés okozta. Az őrnagy holttestét sötétedés után a kórházi hullaházba szállították, ahol a törvényszéki orvos felboncolta, és megállapította a halál okát.

Agachét 1990. január elején szülőhelyén, a Bákó megyei Podul Turculuiban temették el. Szigorú biztonsági intézkedések mellett 2001. május 19-én Podul Turculuiból Kézdivásárhelyre érkezett az Agache koporsóját szállító jármű. Az új ortodox templomban volt a gyászszertartás, majd a koporsót Feketehalomra vitték, ahol katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra.

Ion Iliescu államfő 1993-ban ötödikként tüntette ki a Forradalom mártírhőse címmel Agachét, és post mortem az ezredesi rangot is megkapta mindazokkal a meglincselt szekusokkal és milicistákkal együtt, akiket a Ceauşescu-rezsim vörös terrorja ellen fellázadt népharag büntetett halállal. Valamennyien­ a diktatúra szilárd védőbástyái voltak, és a forradalom napjaiban a diktatúra védelmében ténykedtek, ezért abszurditás „forradalmárként” vagy „mártír hősként” kezelni őket, de nincs ebben semmi meglepő, hiszen Románia a mai napig a korlátlan lehetőségek országa.

Kézdivásárhelyen 1989. december 23-án megalakult a Nemzeti Megmentési Front husznnégy tagú városi bizottsága, élére Vincze Benjamin csavargyári almérnök került. Megjelent a Székely Újság első, zöld fejléces száma. A város bejáratainál a munkásőrség ellenőrizte a gépkocsikat, várták a nem létező „terroristákat”. December 23–25-én a megvert kézdivásárhelyi milicistákat a berecki hegyivadász alakulathoz menekítették. Így győzött nálunk a román „forradalom”!