Kultúra

Egy új „aranykor” felvillanó fényei

A II. Építészeti Nemzeti Szalon lenyűgöző kiállítása a nemzetpolitika és a nemzeti építészetpolitika szoros kölcsönhatását, egymásra épülését mutatja be

A Magyar Művészeti Akadémia a Műcsarnokban a 2014-es I. Építészeti Nemzeti Szalon után öt évvel megrendezte a másodikat. A 2014-es kiállításra széles merítéssel állítottak össze egy színvonalas anyagot a 21. század első évtizedének magyar építészetéről. A mostani mindössze öt év termése, viszont a kiállítást megtekintve úgy érezhetjük, hogy a Műcsarnokot szétfeszíti az a szellemi, formai gazdagság, amit látunk.

Egy új „aranykor”  felvillanó fényei
A kiállításon bemutatott több száz épület között templomok makettjei is láthatók
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Érdemes a Műcsarnok végpontjából kezdeni, mert innen, Medgyaszay István emlékkiállításából kiindulva értékelhető igazán a II. Építészeti Nemzeti Szalon lenyűgöző kiállítása. Medgyaszay elvezet minket a 19–20. század fordulójához, a kiegyezés és az I. világháború közötti időszakhoz, amikor a magyar építészet, városépítészet az Osztrák–Magyar Monarchiában, de Európában is  elismert csúcspontra jutott. Sok alkotó formálta az akkori Budapest és az egész ország arculatát, amely ekkor teljesedett ki. Az akkori időkre „aranykorként” tekintünk.

A sok kitűnő építész között fontos alkotó volt Medgyaszay, aki építészteoretikusként is jelentkezett. Saját koráról írja: „A mi korunk világnézetéből nem sok erőt meríthetünk. Most van forrongásban, alakulófélben. Két szélsőség küzd: a céljukat tévesztett műszaki vívmányok okozta legridegebb anyagiság és ezzel szemben a mindinkább erősödő öntudatos átérzése annak, hogy egymással és a végtelen mindenséggel egységes életet élünk.

Az alkotó erő másik forrása és irányítója nemzeti művészetünk ébredése. (…) Egyetértünk abban, hogy fajunk öröklött formavilágát népünk műveiben találjuk meg legtisztábban.” Erről a saját tapasztalatait fogalmazza meg: „Évekig jártam az országot, hogy megtanuljam, hogyan oldja meg a mi józan, őszinte, derűs kedélyű népünk művészi feladatait. (…) Egészséges, széles síkokban, egyenes szerkezeti vonalakban és főleg tömegesen. Mindez bájosan egyszerű, de annál nemesebb az arányaiban.” Mintha a mai korunkat, a kiállításon látható, jelenkori magyar építészetet írná le. Modern formákat, funkciókat látunk, de a Medgyaszay által leírtak minden alkotásban tetten érhetők. Így a több mint száz évvel későbbi építészetünk ragaszkodni látszik ezekhez a gondolatokhoz.

Nemzetpolitikai törekvések

A kiállításon bemutatott több száz épület közül csak néhány tucatot villantok fel. Ezek programokhoz, nagyobb szabású koncepciókhoz kötődő épületek és városépítészeti szintű együttesek.  
A központi térbe lépéskor azonnal az utóbbi idők már terv formájában a legtöbb elismerést és vitát kiváltó Liget Budapest-makettje látható. Az egyes elemek folyamatos megvalósulása teljesen el fogja hallgattatni a tiltakozókat. A Liget Budapest projekt keretében elkészült a Szépművészeti Múzeum, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ.

A hamarosan átadásra kerülő Millennium Háza (a volt Olof Palme Ház) éppen a 19–20. század fordulójára, az akkori „aranykorba” repít vissza minket. Épül a Néprajzi Múzeum, az Állatkert nagyszabású bővítéseképpen a Biodóm, a Magyar Zene Háza, az eredeti tervek alapján épül majd meg a Magyar Innováció Háza és az Ajtósi Dürer sor sarkán a Rákosiék által lebontott Városligeti Színház. Öt év múlva a teljes Liget Projekt látható lesz mint Európa egyik legnagyszerűbb kulturális és rekreációs együttese.

A Kossuth téri parlamenti Látogatóközpont hihetetlen népszerűsége a gyönyörű Parlamenttel együtt igazolja az alkotók törekvéseit. A most épülő elemek – a tér sarkán a Képviselői irodaház, a Vértanúk tere, a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye – a következő öt év kiemelkedő építészeti és emlékezetpolitikai tettei lesznek. Ezek sem kerülhetik el a vitákat, de a mostani korszak abban is különbözik a 2010 előtti időktől, hogy most nemzetpolitikai törekvéseket is felvállaló építészeti alkotások születnek. A Kossuth tér és környezete beteljesíti azokat a törekvéseket, hogy Budapest az egész nemzet fővárosa, a tér az egész magyar nemzet főtere legyen!

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem mint az 2010 óta tartó megújulás egyik jelképe több épülettel jelentkezik a kiállításon: a Pollack Mihály által tervezett klasszicista Ludovika-tömb mellett egy egész campus épült, oktatási épülettel, kollégiummal, sportközponttal. Szintén egyetemi épület a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Műhelyháza és Média-Műteremháza, sőt az intézményben további fejlesztések várhatók. Épül a Testnevelési Egyetem új campusa is, ami a következő seregszemlén kiemelt helyet foglalhat majd el. A legendás Miskolci Építészműhely is több egyetemi épületet jegyez a kiállításon: a SOTE egy új épületét, a Debreceni Egyetem Élettani Karának a tömbjét. Ezek bizonyítják az elmúlt évtized minőségi oktatáspolitikai erőfeszítéseit.

Újjászülető falvak

A magyar kultúra rendkívüli fejlesztéseit tapasztaljuk: a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház műhelyházát és próbacentrumát a volt járműjavító Eiffel-csarnokában már átadták. Mellette létesül majd egy másik hatalmas vasúti műhelycsarnokban a Közlekedési Múzeum, amelynek a tervpályázati terveit láthatjuk a kiállításon. E két intézmény számára egy új vasútállomás is létesül.

A Millenáris területén létesült a Nemzeti Táncszínház egy volt Ganz-csarnok felhasználásával, amelyet a várbeli Karmelita kolostorból költöztettek ide. A Karmelita kolostorban létesült a Miniszterelnökség (micsoda jelkép minden huhogás ellenére, hogy a magyar miniszterelnök és munkatársai egy volt kolostor tereiben működnek a nemzetért!).
Ez az épület elvezet a Várkert Bazár együtteséhez, amely fantasztikus kiállításokkal, előadássorozattal, nagy rendezvényekkel, vendéglátóhelyekkel beépült Budapest vérkeringésébe. A Várban további nagyszabású alkotások lesznek, erről tanúskodik a Szent György térre kiírt városépítészeti pályázat. Sebek gyógyulnak be több évtizedes tehetetlenség után, mint a Hotel Clark a Lánchíd és az Alagút között.

Az építésztársadalom színe-java már most is jelen van a  magyar falvakban. A Magyar Falu Program, a Népi Építészeti Pályázat és a köztudatba, reméljük, mihamarabb bekerülő Arculati kézikönyvek révén a falvaink újjászületéséről tanúbizonyságot tevő alkotások születnek majd. Ennek az új falusi reneszánsznak az előhirnökei jelen vannak a Szalonon: a közösségi tervezéssel és összefogással létesült Nivegy-völgyi közösségi ház Balatoncsicsón, a zánkai Gyógynövény-völgy Oktató- és Látogatóközpontja, a nemesgözsönyi Kultúrcsűr, a badacsonytomaji – Árpád-kori templomaink arányait idéző – Szent István király-kápolna, az olaszliszkai Zarándokház.

Zemplénben a füzéri Alsóvár újjáépítése és a Felsővár fejlesztése a falu és a környék számára rendkívüli jelentőséggel bír, amelyek sok vitát váltottak ki, de új szeleket hoztak a kulturális örökségvédelemben, így a megoldás – a teljes körű újjáépítés – országos hatású. A romkonzerválás helyett reméljük, hogy a sokkal élvezhetőbb, megvédhetőbb és a nagyközönség számára érthetőbb rekonstrukciókra helyeződik majd a hangsúly.

Mindez a nemzetpolitika szerves része, ahogyan az a határon túli magyar közösségek támogatása építészeti téren is. A Szalonon több erdélyi épület szerepel: a szovátai Marianum közösségi ház, a csíkkarcfalvi menedékház, a 2001 óta működő Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka által készített újabb fürdő, a Miskolci Építészműhely egyik tagjának a tervei alapján készült Sapientia Erdélyi Egyetem épülete (2005).

A szakrális épületek sorában a vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplom rekonstrukciója és kiegészítése a 2017-es úszó-világbajnokságra készült. A sportesemény rendezői még arra is figyeltek, hogy a szintén a kiállításon szereplő Duna Aréna közelében legyen egy templom, amelyben a sportolók és a rendezvény résztvevői angol nyelvű szentmisét hallgathatnak egy felemelő hangulatú szakrális térben.

A  sport és rekreáció területén a Szalonon a remek DVTK stadion mellett a balatonfüredi városi uszoda és sportakadémia, a Palatinus strandfürdő műemléki rekonstrukciója, a Gellérthegy alatti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda látható. Elkészült a Nemzeti Lovarda fejlesztése és a Tüskecsarnok is hosszú hányattatás után. Épül az új Puskás Ferenc Stadion, készülnek az Atlétikai Stadion tervei, a Velodrom, a birkózó- és korcsolya-, valamint kézilabdaközpontok. Tíz éven belül akár készen állhatunk egy olimpia rendezésére a mindennemű fejlődést ellenzők tiltakozása ellenére.

Több terem szól a jövőről, tervpályázatokról, a közösségi és a szolidáris építészetről, továbbá a vizuális, kreatív, építészeti nevelésről is. Országszerte számos olyan csoport, közösség alkotásait, működési modelljét ismerhetjük meg, amik arról szólnak, hogy a magyar építésztársadalom tagjai az építészet, az építés, az alkotás örömét már gyermekkorban készek átadni. Rendkívül biztató folyamatok ezek. A közösségi tervezés számos megvalósult példája pedig az építészet, tájépítészet társadalmi támaszát mutatja meg. Ez a szemlélet utat tör és túlnő ígéreteken, valósággá válik – erről is szól a Szalon.

Szellemi kisugárzás

A  II. Építészeti Nemzeti Szalon a nemzetpolitika és a nemzeti építészetpolitika szoros kölcsönhatását, egymásra épülését mutatja be. Talán nem nagy szó, ha azt mondjuk, hogy ebben a kiállításban egy újabb „aranykor” fénye csillan meg. Miből táplálkozik mindez? Meglepő lesz, de az új, a húsvéti – feltámadási – Alaptörvényünk szellemi kisugárzását véljük felfedezni ebben a folyamatban: Budapest mint a nemzet fővárosa, a városaink, a falvaink, a műemlékeink, a magyar táj újjászületésében. Egy skót újság lelkendezése az új magyar alkotmányról: „Az új magyar alkotmány üdítő kivétel a huszonegyedik század erkölcsi sivatagában, egy örökségét és önállóságát visszakövetelő, civilizált nemzet szellemi terméke.” Minden innen eredeztethető, úgy tűnik, az Alaptörvényünk élő, organikus valóság, mert az ország arculatát, berendezkedését is formálja a Nemzeti hitvallás mondataival: „Vállaljuk, hogy örökségünket, a magyar kultúrát, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit. Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.”

E hitvallás valóra váltásáról is szól a II. Építészeti Nemzeti Szalon. Augusztus 25-ig akár többször is megtekinthető. w

A szerző okleveles építészmérnök, városépítési, -gazdálkodási szakmérnök

Kapcsolódó írásaink

Mexikó és Frida autentikus arcai

ĀHely- és kultúrtörténeti utazás a Műcsarnokban: Guillermo Kahlo fotóművész fekete-fehér, dokumentarista fényképei és érzékeny portréi – Épületek mint a táj részei

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom