Mi történt valójában Szilágyippen?

Itt még örömmel fogadták a 32-es honvédeket (Forrás: a szerző gyűjteménye)

Ezen esetek máig foglalkoztatják a román közvéleményt, nálunk pedig vannak történészek, akik ebből igyekeznek azon következtetést levonni, miszerint a bevonuló honvédek atrocitások és kilengések sorozatát követték el a békés román lakossággal szemben. Jelen cikkben a szilágyippi esetet kívánjuk górcső alá venni.

A második bécsi döntést követően Észak-Erdély magyar birtokbavétele 1940. szeptember 5-én reggel hét órakor vette kezdetét, amikor a honvéd csapatok harangzúgás közepette átlépték a trianoni határt. Néhány nap múlva, szeptember 10-én a székesfehérvári II. hadtestparancsnoksághoz jelentés futott be, miszerint a Szilágysomlyó környéki erdőkben felfegyverkezett románok húzták meg magukat. A hadtest vezérkari főnöke számukat nyolcvan–száz főre becsülte, és a budapesti 2. gyalogdandárnak elrendelte ezen terület átfésülését és a fegyveres ellenállás felszámolását. Mivel a Szilágyságot főleg románok lakták és a Maniu-gárda bölcsőjeként tartották számon, Heim Géza ezredes felsőbb utasításra a terület átfésülésében részt vevő alakulatoknak a következőket adta parancsba: „román részről a csapatok és egyes katonai egyének ellen intézett mindennemű fegyveres vagy egyébként veszélyes támadások és ezek kísérletei esetén elrettentő példamutatás céljából azonnali, erélyes és kíméletlen megtorlásokat alkalmazzanak.”

A visszakapott területek katonai megszállásának előkészületei során a Nagyváradon összeült román–magyar katonai vegyes bizottság a honvédség békés bevonulása érdekében több kérdésben is megállapodott. Rögzítették, hogy a bevonuló honvéd alakulatoknak fegyveresen ellenálló polgári személyek a nemzetközi megegyezések szerinti elbánásban részesülnek, akiket a magyar katonai hatóságok franktirőröknek, vagyis szabad lövészeknek, partizánoknak tekintenek. A román tárgyaló fél vállalta, hogy a kiürítést végző hatóságok mindent elkövetnek a polgári lakosságnál kint lévő fegyverek begyűjtése érdekében, s a helyi lakosságot fenyegető magatartás, továbbá merényletek személyek és anyagi javak ellen, valamint a gyújtogatások és rombolások is megakadályozandók.

Bomba az almáskosárban

Szeptember 11-én a 32/I. zászlóalj Szilágyszegről Szilágygörcsön községbe menetelt, amikor a zászlóaljparancsnok arról értesült, hogy az előttük lévő Debren lakossága fegyveres ellenállásra készül. Bresztovszky Erik alezredes ekkor Jeney László továbbszolgáló zászlóst 32/1. puskásszázadbeli szakaszával felderítő járőrként Debrenbe küldte. A házkutatások végrehajtása érdekében a faluba megérkező járőr előbb a község bíráját akarta felkeresni. Miután az ellenséges érzületű lakosság nem volt ebben segítségére, Tyjerán Alexát az összecsődült tömegből kiemelték, hogy közreműködjön a bíró előállításában. Nevezett azonban becsmérelni kezdte a honvédeket, nekiugrott Tóth János tartalékos honvédnek, aki önvédelemből agyonlőtte támadóját. Két nappal később a dandárparancsnokság arról kapott jelentést, hogy a 32. gyalogezred vezetékfektető távbeszélő járőrét Szilágynagyfalutól északra, a vasúti és közúti kereszteződés melletti erdőből tűzrajtaütés érte. A 32/II. zászlóalj kötelékeiből összeállított Bedő Zsolt főhadnagy-féle 32/II. karhatalmi század ekkor már úton volt Szilágyipp felé, hogy ott házkutatásokat tartson. A karhatalmi század parancsnoka Szilágynagyfaluban már olyan hangvételű eligazítást kapott, amely szerint a karhatalmi század menetcélja az a falu, ahol napokkal korábban valaki egy időzített bombát rejtő almáskosarat nyújtott át a bevonuló magyar csapatoknak, amely később felrobbanva három honvéd halálát okozta.

Az esettől kellőképp feltüzelt honvédek ezután érkeztek meg a faluba, és az ott történtekről a később felvett jelentés így számolt be: „a karhatalmi század Ipp községben a sötétség beálltával foganatosított házkutatá­sok során padlásokban, csűrökben 18 fő, nem a faluba tartozó és elrejtőzött vasgárdistát talált, kik előállításuk alkalmával egyrészt ellenállást fejtettek ki, másrészt szökést kíséreltek meg; ennek folytán a karhatalom fegyverét használta és 16 főt a helyszínen lelőtt, kettőnek sikerült megszöknie. IX. 14-én 3 h 04 I-kor az Ipp-i iskolában éppen pihenőt tartó karhatalmi század az iskolával szemben levő utcából golyószóró, puska és géppisztoly tűzrajtaütést kapott. Az őrség, illetve a felriadóztatott karhatalmi század a sötétben a tüzet golyószóróval viszonozta, melynek a támadó merénylők részéről és későbbi üldözés folytán 152 halálos áldozata volt.”

Ennyi idő távlatából nehéz rekonstruálni az eseményeket. Valószínűsíthető, hogy a karhatalmi század amúgy is meglehetős idegfeszültségben és ellenséges környezetben lévő tisztjeinél és katonáinál az éjszaka folyamán eldördült lövés vagy lövések okozhatták a pánikot. A román lakosság elleni hajtóvadászat akkor vehette kezdetét, amikor a lövés(ek) leadása után nem találták meg az orvlövészt. A kivégzések 23 órakor indultak meg, melyek során százötvenhét román ajkú férfit, nőt és gyermeket végeztek ki. A holttesteket másnap a helyi román temetőben egy tömegsírba hantolták el.

További incidensek

A környező falvakban végrehajtott fegyverbegyűjtési akciók további incidensekhez vezettek. Szeptember 14-én Somlyócsehi faluban Veres Gábor vasgárdista ellenszegülést tanúsított, amikor elrejtett fegyverének beszolgáltatására utasították. A házkutatást végző 2/I. zászlóaljbeli Jámbor András hadapród őrmestert mellbe vágta, s igyekezett tőle a pisztolyát elvenni, mire a hadapród önvédelemből lelőtte. Késő este a Bedő főhadnagy vezette karhatalmi egység Zovány községbe érkezett. Az egység parancsnokára – ezen a napon immáron másodízben – pisztolylövéseket adtak le. A három lövés közül az egyik a főhadnagy vállszíjára akasztott jelző zseblámpáját ütötte át.

Szeptember 15-én és az azt követő napokban is számos incidens történt. Hajnali háromnegyed hatkor a Szilágyippről Márkaszékre haladó karhatalmi század egyik puskás szakaszára ismeretlen egyének rálőttek. Ezen a napon érkezett meg a Szilágy vármegyei csendőr osztályparancsnok azon tájékoztatása is, amely szerint Alsó- és Felsőkaznacson és az attól délre eső területeken vasgárdista csoportok tartózkodnak, így a terület átfésülésére és megtisztítására karhatalom kirendelését kérte. Ezzel a feladattal ismételten a budapesti 32. gyalogezredet bízták meg.

Bedő főhadnagy honvédei Felső­kaznacson és Cseresén ismételten kénytelenek voltak fegyvereiket használni. A jelentés szerint: „a fegyvert rejtegető vasgárdistákat be akarván kísérni, azok egy nekik tetsző alkalmas pillanatban szökést kíséreltek meg, miközben a karhatalom velük szemben fegyverét használta. Ezek között volt az ippi pokolgépes merénylet állítólagos tettese, Malaga József is. Az itt elesett vasgárdisták száma 55 fő.” Szeptember 16-án délután a karhatalmi célra kirendelt 32/2. puskásszázad Halmosd községbe érkezett, ahol Barabás Béla főhadnagy, századparancsnok a község bírójánál kívánt tájékozódni a faluban esetlegesen elrejtett fegyverek ügyében. A bíró a század egyik járőrét egy üresen álló házhoz vezette, ahol a mellette álló honvédet mellbe vágta, és elfutott. A járőr tagjai – Halász Zoltán tartalékos őrvezető és Perei József tartalékos honvéd – „állj!” figyelmeztetése ellenére a bíró tovább futott, mire ők fegyverüket használva lelőtték.

Balszerencsés szökési kísérlet

Az utolsó fegyverhasználat szeptember 18-án történt, amikor a Keviczky Kálmán főhadnagy parancsnoksága alatt lévő 32/1. puskásszázad katonái az alábbi parancsot kapták: „Fiúk, azt üzeni az ezredes úr, hogy »nem téveszt a harminckettes golyója«.” A honvédek Kémer községben végeztek házkutatást, és négy vasgárdistagyanús egyént fogtak el. Czakó József tartalékos őrmester kapta a feladatot, hogy a letartóztatottakat országos járműveken vigye be Szilágynagyfaluba. Az egyik szekér keréktörést szenvedett. Szabó K. Sándor tartalékos karpaszományos őrvezető így emlékezett vissza a továbbiakra: „a foglyok szétugranak, két-három lépés, és eltűnnek az erdőben. Mi felordítunk. – Állj! De azok ész nélkül futnak tovább… Pisztoly csattan, egyik elvágódik, bal kezemben, a hónom alatt eldörren a puska, egy másik vágódik el, ebben a pillanatban már mind a négy fekszik az avaron, mert itt is, ott is megszólalt egy puska, és talált valamennyi. Megkövülve állunk, és sápadtan nézünk össze, nem értjük ezeket az embereket, hogy miért merték megkockáztatni a szökést.”

E napokban a dandár más részeit is felhasználták karhatalmi feladatok ellátására, de újabb fegyverhasználat már nem történt. Heim Géza ezredes a 2. gyalogdandár területén lefolyt fegyverhasználatokról szóló jelentésében igyekezett megindokolni, hogy a 32. gyalogezred karhatalmi alakulatai­nál történt fegyveres megtorló akciók alapos vizsgálatát miért nem szorgalmazta: „fegyverhasználati eseteket illetékes parancsnoki jogkörben nem bíráltam el, mert ennek szükségét nem láttam. (…) Az előfordult esetek mindenikében vagy… támadást vagy ennek közvetlen veszélyét láttam fennforogni, s ezért a fegyverhasználatokat a kiadott parancsoknak megfelelően végrehajtott jogos fegyverhasználatoknak találtam.”

A szerző hadtörténész