Királyt látott a Duna jege

MTI reprodukció)

A hagyomány szerint nagybátyja katonái és a helyi polgárság kiáltotta ki a Magyar Királyság uralkodójává a Duna jegén, pedig sorsáról az oligarchák döntöttek, akik azt hitték, hatalmukat megtarthatják, ám Mátyás erősebbnek bizonyult, s harminckét esztendős országlása alatt, keménykezű, központosító politikája és jól felszerelt fekete serege révén a cseh koronát és Ausztriát megszerezve a Magyar Királyság a kontinens hatalmi tényezőjévé avanzsált.

Hunyadi János halálát követően régi ellenfele, a Cillei–Garai liga feje, Cillei Ulrik gróf úgy vélte, ideje, hogy a nagy hatalomra szert tett Hunyadi családdal leszámoljon, s ezen törekvésében szövetségesre talált V. László (uralkodott: 1453–1457) személyében, aki nem nézte jó szemmel, hogy a királyi jövedelmek egy része a Hunyadiak kincstárát gyarapította. Cillei elérte, hogy őt nevezzék ki az ország főkapitányává, így lehetővé vált számára, hogy a törökverő kezébe került királyi várakat megkaparinthassa. Azonban Hunyadi idősebbik fia, László, nem akart megválni az atyai örökségtől, és amikor 1456. november 9-én a király Cilleivel és négyezer harcosával Nándorfehérvár alá érkezett, az események drámai fordulatot vettek. Hunyadi László nem adta át az erősséget, szóváltásba keveredett Cilleivel, amely tettlegességig fajult, és a rivális gróf halálával végződött.

A belviszály kezdete

Temesvárott 1457 decemberében Hunyadi László kapta meg a főkapitányi tisztséget, és a király megesküdött, hogy nem torolja meg nagybátyja halálát. Budára visszatérve V. László egyre inkább a Cillei-rokonok befolyása alá került, és elhitte, hogy az idősebb Hunyadi összeesküvést sző ellene, és az életére tör. A két Hunyadi fiút udvarába hívta, és 1457. március 14-én lefogatta őket híveikkel együtt – akik között ott volt Vitéz János váradi püspök is. Hamar törvényt ültek felettük: Lászlót és Mátyást felségsértés vádjában találták bűnösnek, és mindkettejüket fej- és jószágvesztésre ítélték. Hunyadi Lászlót két nappal később lefejezték a budai Szent György téren, Mátyás pedig a király fogságában maradt. A belviszály ekkor mérgesedett el igazán. Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet és testvére, Szilágyi Mihály nándorfehérvári kapitány a Hunyadi-ház vagyonát nem kímélve toborzott zsoldosokat, s a család népszerűségét is felhasználva bosszúhadjáratba kezdett a király és tanácsadói ellen. Az udvar egyezkedni próbált, ám a nándorfehérvári kapitány szóba sem állt velük. A király elmenekült az országból. Előbb Bécsbe, majd Prágába ment, magával hurcolván értékes foglyát is. Prágában 1457. november 23-án váratlanul meghalt – máig tisztázatlan körülmények között – a tizenhét éves V. László, akinek örökségére – a magyar koronára, Ausztriára és Csehországra – III. Frigyes német-római császár (uralkodott: 1452–1493) és IV. Kázmér lengyel király (uralkodott: 1447–1492) is áhítozott. Mindketten V. László rokonai voltak, ám közülük Frigyesnek volt nagyobb esélye trón megszerzésére, de lekötötték belügyei, és igényével nem lépett fel, ezért a magyar országnagyokra hárult, hogy saját soraikból válasszanak maguknak királyt.

Jelölt több is akadt: Garai László nádor, aki V. László rokonságába tartozott, a vagyonára és előkelő származására büszke Újlaki Miklós erdélyi vajda és a Hunyadi család reménysége, az ifjú Mátyás. Ő volt a legesélyesebb. Anyja, Szilágyi Erzsébet és annak testvére jól sáfárkodott a családi vagyonnal, és tudta, hogy ügyüknek a királyi tanács befolyásos urait is meg kell nyernie. Külpolitikai téren Podjebrád György prágai régens vált szövetségessé, aki a cseh trónt akarta megszerezni, és olyan magyar királyt óhajtott, aki nem formál igényt a cseh területekre. Amikor Mátyás kiszabadítása végett nála járt Vitéz János, megállapodtak abban, hogy busás váltságdíj fejében Mátyás szabad lehet, feleségül veszi a helytartó leányát, amelynek fejében Podjebrád nyomást gyakorol a királyválasztó magyar főurakra. Ennek hatására Újlaki Miklós vajda visszalépett, Giskra János főkapitány semleges maradt, közben pedig egyre több főúr csatlakozott a Hunyadi-párthoz.

Garai nádor kénytelen volt alkudozásba bocsátkozni, így került sor a Szilágyi-testvérek, valamint a Garai László és felesége, Alexandra tescheni hercegnő közötti szegedi találkozóra.

A Szilágyi–Garai paktum

Egyezségük 1458. január 12-én köttetett meg. Garai megesküdött, hogy Mátyást támogatja, és a nándorfehérvári kapitányt csapataival együtt beengedi Budára. A Szilágyiak cserébe megígérték, hogy nem torolják meg László halálát, Mátyás feleségül veszi Garai lányát, Annát, míg a nádort megtartja tisztségében és birtokaiban. Budán már összeültek a főurak és főpapok, és a rákosi királyválasztó országgyűlés is kezdetét vette. Ide érkezett meg Szilágyi Mihály tizenötezer cseh és lengyel zsoldosával, továbbá a Hunyadi-ház familiárisaival. Rákos mezején Szilágyi haderejét tovább növelték a Hunyadi-párti főurak csapatai. Budán az országnagyok még hezitáltak, mire Szilágyi kijelentette, katonáival nem kívánja az eseményeket befolyásolni, de tábora közepén vérpadot ácsoltatott, és karókat állíttatott, jelezvén, nem lesz pardon, ha mégsem Mátyást választják. A Szilágyiak megesküdtek, hogy Hunyadi László halála miatt nem lesz vérontás, és Mátyás bőkezű lesz azokkal, akik híveivé válnak.

Mindezek elegendő garanciát nyújtottak a budai tanácskozóknak, akik úgy vélték, Mátyás személyében olyan embert ültetnek trónra, aki felett érvényesíteni tudják akaratukat – ebben bízott nagybátyja is, de hamarosan csalatkozniuk kellett, ugyanis Mátyás nem hagyta, hogy bábáskodjanak felette. A január 23-i döntésről másnap értesültek Rákos mezején, és a nemesség Szilágyi csapataival, a budai és pesti polgársággal együtt a Duna jegére vonult, hogy az új királyt éltesse.

A krónikás szemével

Thuróczy János A magyarok krónikája című munkájában a következőkben örökítette meg a királyválasztás eseményeit: „Rendelt napra az országgyűléstől nyüzsögtek Pest városának minden utcái, rengeteg nemes zajongott: a nótáriusok fürge, elmés tolla ekkor kezdte jegyezni az Úr 1458. esztendejét. Szilágyi Mihály, Mátyás grófnak már említett nagybátyja, a gróf anyjának bátyja, nagy vitéz fegyveres sokasággal érkezett a nemesek gyűlésébe. Szilágyi Mihályt hatalmas urak követték, akiknek szívéből nem veszett ki néhai János gróf úr jótéteményeinek emlékezete. (…) Mikor ezek Pest városába értek, és alkalmatosan megszálltak, érkezésük utáni első éjszaka meglátszottak az égen mind a nappali világosság által rejtett csillagok. A mennybeli Mindenható ezen az éjszakán fenekéig fagyasztotta be a Duna vizét, oly vastag, oly szilárd jég képződött, hogy másnap reggeltől mindenki hajó nélkül járhatott át a Dunán a jég hátán, akár a sík mezőn, semmi víz sem gátolta a járás-kelést. Garai László nádor, Újlaki Miklós vajda, Lindvai Bánffy Pál, királyi ajtónállók elöljárója s a többi kevésbé nagyúri férfiak, kik László és Mátyás grófoknak romlását okozták – a budai várban voltak; rettegő lélekkel nézték, mi folyik. (…) Bűnük megtorlói ott álltak vitézi fegyverekkel, nagy hadi sokasággal. (…) Ha a Duna folyótól reméltek oltalmat, megcsalódtak, mert a jégtáblák tömeggé fagytak. Az országgyűlés választása és Szilágyi Mihály nekik biztosított menedéke nem sok jóval kecsegtette őket. (…) Végül biztosítékot nyerve, lejöttek Pest városába és (…) Szilágyi Mihály, a hozzá csatlakozott egész nemzet és szinte Magyarország minden nemesi sokasága ragaszkodott ahhoz, hogy Mátyás grófot válasszák királlyá. Az említett Garai László nádor, Újlaki Miklós vajda, Lindvai, Bánffy Pál és a hozzájuk csatlakozottak azonban úgy vélekedtek, hogy bűnükért nagy lesz a megtorlás, ha Mátyás gróf jut királyságra. Ám kedvük szerint teljességgel el sem utasíthatták, mert a László gróf haláláért bosszúra gyúlt tömegek mindenfelől zajongva vették őket körül. Végül józan határozatra jutottak, elkerülendő az életüket és javaikat fenyegető veszedelmet, miután Szilágyi Mihály hittel esküdött arra, hogy a jövendő idők folyamán ezt a bűnt nekik soha felhánytorgatni nem fogják(...) ők is beleegyeztek abba, hogy Mátyás grófot emeljék a királyi trónra. (…) Magyarország egész népe a város széles utcáit járta, a gyerekek mindenfelé csapatostul futkostak, kiáltoztak, és nagy hangon lármáztak: - Mátyást akarjuk királynak, isten adta oltalmunkra, mi is őt válasszuk! Ily nagy szeretettel kívánkozott utána mind a gyűlésben levő nép, kivéve azokat, akik bűnük miatt féltek tőle; minden gyönyörűségek felett kívánták, hogy Mátyás jusson a királyi trónra. Az urak, főpapok, bárók és országnagyok nemes tanácsa tehát megállapodott ebben. Tetszett ez mind a magyar nemzetnek, hogy Mátyás grófot ékesítik fel a királyi méltósággal, ő uralkodjék Magyarországon. Meg is fogadták hív esküvéssel, hogy az ő királyi pálcáját tisztelik és félik ezután. Miután azt is gondolták, hogy Mátyás gróf gyermeki válla még el nem bírhatja ily nagy ország ügyeit; nevezett nagybátyját a megválasztott király mellé kormányzóul rendelték, mígcsak a nap szekere öt esztendőt be nem fut. (…) az ünnepélyes választás még folyt a házban, még híre nem szivárgott ki a néphez, és a pesti egyházban máris felhangzott az ünnepi ének, a hálaadás az óhajtott választás miatt. (…) A templomokban mindenfelé meghúzták a harangot, harsogtak a kürtök, szóltak a sípok, zengett az istent dicsérő ének, nagy hangon énekeltek szerte, úgyhogy megtelt vele a levegőég. Mindenfelé futottak a hírnökök, s tudatták az örvendetes választást azokkal, akik távol voltak; mindenütt sok ajándékot kaptak. Miután pedig elkövetkezett az esti homály, az éjszakát sok tűzrakás világította meg; annyi farakást égettek, hogy szinte nappali világosság volt. Elmondhatjuk, hogy a magyar történelem kezdete óta soha még királyválasztás ily nagy örömben, ilyen nagy dicsőséggel végbe nem ment.”

Mátyás február 14-én tért haza Prágából, és zsenge életkorát meghazudtoló módon rendkívüli politikai ambíciókról tett tanúbizonyságot. Alig pár hónap leforgása alatt átlépett a szegedi egyezség felett, anyja határozott akarata ellenére nőül vette Podjebrád Katalint, és arra törekedett, hogy a hatalmat kezében összpontosítsa, uralmát elismertesse a német–római császárral, és visszaszerezze az általa bitorolt Szent Koronát – ezen lépése évekkel később vezetett eredményre, és 1464. március 29-én koronázták magyar királlyá.