Történelem
Honvédek Nyugaton – régi feljegyzések egy fegyverszünetről
A koncentrációs tábor elé kivezényelt angol és magyar századok katonái háromszoros díszlövéssel ünnepelték a világháború végét
A német és magyar katonák többségében 1945 májusában még élt a remény, hogy kitör az ellenségeskedés a nyugati szövetségesek és a szovjetek között, a „művelt Nyugat” nem hagyja, hogy Közép- és Kelet-Európa bolsevizálódjék. A honvédek irányába megnyilvánult angol és amerikai szimpátia tovább erősítette ezt a tévhitet, előfordult az is, hogy khaki egyenruhájuk miatt a naiv amerikaiak szövetségesükként kezelték a magyar honvédeket.
Mivel a jugoszláv kommunista vezér, Tito partizánjai és a szovjetek önhatalmúlag rátették a kezüket Karintiára, Ausztria angol megszállási övezetében továbbra is fegyverben tartották a „Szent László” hadosztályt és a szovjeteknek később kiszolgáltatott 1. kozák lovas hadosztályt, hogy a brit 8. hadsereg megfelelő erőkkel rendelkezzék. Goór György alezredes visszaemlékezése szerint „(…) az angol vezetés akkor még úgy tudta, hogy a Dunántúl angol megszállási zóna lesz, s a Szent László hadosztályt mint magyar rendfenntartó erőt oda magával vinni akarta”. Ez a terv azonban 1945 júniusának közepén füstbe ment, és az alakulatokat lefegyverezték. Volt azonban egy magyar alakulat, méghozzá az esztergom-tábori 1. újonc harckocsiezred, amelynek katonái – egy angol–magyar különleges fegyverszüneti megállapodás értelmében – egészen 1945. október második feléig láttak el fegyveres őrszolgálatot Bergen-Belsen környékén.
Az ezred Esztergom-táborban és Párkánynánán állomásozó egységei 1944 decemberének elején kerültek vasúti szállítással birodalmi területre, a Hannover melletti bergeni páncélos kiképzőtáborba, hogy német harckocsianyagra kapjanak kiképzést. Az ezred egykori tisztjei és katonái közül többen is megemlékeztek arról, hogy az indulást megelőzően ezredparancsnokuk, vitéz kissároslaki Bercsényi László ezredes utasítására a „magyarjaimnak” szólított honvédek egy-egy maréknyi magyar földet vettek magukhoz, hogy odakint se szakadjanak el teljesen a hazájuktól. Bergen Lagerben folytatódott kiképzésük, később pedig a németek adtak kiképzési célokra Pz. III. és Pz. IV. típusú harckocsikat. Mivel az ezredet a háború végéig nem szerelték fel harckocsikkal, bevetésük elmaradt, annak ellenére, hogy magyar és német részről is szorgalmazták a páncélosok gyalogságként való harcba vetését, ezt azonban Bercsényi ezredes – vérbeli huszártisztként – rendre elszabotálta.
Az ezredes parancsa
Páncélos hadapród őrmesterek
A kiképzések napi menetét az egyre sűrűbben elrendelt légiriadók szakították félbe. Ennek kapcsán Szekeres József honvéd a következőkről számolt be: „A dolog azzal kezdődött, hogy Bercsényi úr megbízható tisztjei segítségével a németek elől elrejtette a tábor közelében lelőtt szövetséges repülőgépek ejtőernyővel földet érő harcosait. Angol és amerikai pilóták és más katonák kerültek a bergeni táborba. Az ezredes parancsára magyar katonaruhába öltöztek, azért hogy ne találják meg őket a német ellenőrző tábori csendőrök. Gyors magyar vezényszó-tanfolyam kezdődött részükre, s hamarosan tűrhetően mondták (és megértették) a „balra át”, „jobbra át”, „díszmenet”, „puskával tisztelegj”, stb. vezényszavakat. Egy napon megjelent egy német tábori csendőr különítmény, ellenőrzésre. A magyar ezredet sorakozatták, közte a magyar ruhába öltözött angol és amerikai légi személyzetet, akik közben kackiás, jól pödörhető „magyar” bajuszt növesztettek. Elhangzottak az obligát vezényszavak, az ezred mintaszerűen végezte alaki gyakorlatait, hiba nem volt. (…) Nem találtak „idegeneket”. Így az elrejtett és később az átállásnál felhasznált szövetséges repülők megmenekültek a német megtorlástól (…) Az ezredes bátor tette pedig segítette a magyarok iránti bizalmat. Fenti eset akkora bizalmat ébresztett az angolokban a magyarok iránt, hogy amikor az előnyomulásnál a szövetségeseknek minden harcosukra szükségük volt, a Bergen táborban felállított szövetséges parancsnokság épületét magyar fegyveres katonák őrizték. De ebből a célból a rendelkezésre álló Turán és Toldi magyar harckocsik – angol üzemanyaggal feltöltve – magyar legénységgel járőröztek a katonai tábor körül, hogy távol tartsák a közeli erdőkben kóborló fegyveres SS és egyéb (…) csoportokat.”
Brit „szövetségben”
A nyugati szövetségesek egyre közeledtek Bergen Lager felé, így Bercsényi ezredes a felesleges vérontást elkerülendő, küldöttséget menesztett az angol csapatokhoz, és 1945. április 15-én az első angol egységek megérkeztek a páncélostáborba.
A történésekről Szekeres honvéd ezen sorokat jegyezte fel: „(…) előző éjjel az ezredes és kísérete átment a vonalakon, megállapodott az angol szövetséges erőkkel, hogy az egységet brit parancsnokság alá helyezik, és őket segítik céljaik elérésében. A német tűzparancsot megtagadták. A legénység legtöbb tagjának arcára erre a kijelentésre nagy bizonytalanság ült ki. Nem értették a fiúk, hogy most ez mit is jelent; nem tudták azt sem, hogy miképpen fognak viselkedni az előnyomuló angol fegyveresek, hogy mi lesz a dolguk, milyen lesz a sorsuk ebben a hazától távoli, összeomlott országban. (…) Néma csend honolt a kaszárnya körül, most a repülőgépek sem szelték át a légteret, ágyúlövések pedig csak igen távolról morajlottak. (…) egyszerre hatalmas motorzaj keletkezett a közelben. A zaj mindjobban erősödött, végre előtűnt az első óvatosan haladó (…) harckocsi orra, majd láthatóvá lett az egész tömzsi, hatalmas test. A gép harci készültségben, lassan kúszott előbbre, géppuskái jobbra-balra köröztek, tornya lezárva. A pillanat felejthetetlen a jelenlévők számára, mikor észlelték, hogy a gép lassan bejár az udvarra, a kiképző térségen megáll, fegyvereit pedig lassan a kaszárnya legénységi ablakaira irányozza. Azután jött a többi gép: óvatos biztosítással és felsorakoztak a térségen. (…) Hamarosan megjelent egy angol ezredes, előkerült a tolmács, egy karpaszományos őrmester, s a brit törzstiszt beszélni kezdett: – „Katonák! Barátaink! A Montgomery-féle angol expedíciós hadsereg nevében üdvözöljük önöket! Csapatunk elérte a Bergen-Celle-Hannover vonalat és győzelmesen nyomulunk előre kitűzött céljaink irányában. Önök jól tudják, hogy a mi célunk nem egyéb, mint (…) befejezni ezt a szörnyű világháborút. Az önök parancsnokától, mister Bercsényi ezredestől tudom, hogy ezredük vállalkozott segíteni nekünk ebben. Segítségre szükségünk van, persze nem a harcban, ezt majd elintézzük magunk, hanem az utánpótlás, a lakosság ellátása, a közelben levő koncentrációs tábor védelme és biztosítása érdekében. Az említett táborban sok a halott; rengeteg beteg és leromlott állapotú embert szabadítottunk fel, ezeknek segítségre van szükségük. A halottakat el kell temetni, a betegeket kórházba fogjuk szállítani, a még bujkáló bűnösöket fel fogjuk kutatni. Az önök dolga lesz az élelmiszerek szállítása, a raktárak kezelése, a környéken elszórt lőszerek, fegyverek összegyűjtése és megsemmisítése; a betegek szállítása és védelme. A táborban veszedelmes tífuszbetegség ütötte fel fejét, az emberek százával hullanak naponta, gyors intézkedésekre van szükség. Fertőtlenítőre, betegszállítókra, stb. stb. Őszintén meg kell mondani önöknek, hogy igen veszélyes munkáról van szó, mert e betegség nem kímél senkit; rengeteg a tetű, mely fertőz, ki vannak téve életveszélynek. Mi számítunk az önök önfeláldozására, mely e munkában segít az angol hadseregnek. Mai naptól kezdve önök angol parancsnokság alatt dolgoznak, mint katonák, olyan ellátást kapnak, mint a mi harcosaink, olyan fegyelmet és tettrekészségét kívánunk meg, mint a brit harcosoktól. És még egyet. Ha az itt álló legénység között valaki úgy érzi, hogy nem kíván az angol hadsereggel együttműködni, az szóljon; mi ezt is megértjük. Elvisszük hadifogoly-táborba, ahol a nemzetközi jog alapvető szabályai érvényesek mindenkire.” Senki sem jelentkezett, így az ezredes megköszönte a figyelmet.
Őrszolgálatból fogságba
Mivel az angolokkal „különleges fegyverszüneti” megállapodást kötöttek, a páncélostábor melletti belseni koncentrációs tábor külső kerítésének őrzését az 1. újonc harckocsiezred felfegyverzett katonáira bízták.
„A megállapodás értelmében fegyvereinket megtartva, kötelékben egészségügyi szolgálatot kellett ellátnunk a tábor közelében lévő belseni koncentrációs táborban – emlékezett vissza Mészáros Ernő tartalékos zászlós –, ahol az angolok beérkezésének időpontjában több tízezer hadifogoly és különféle országokból kihurcolt (…) fogoly tartózkodott. A tábor épületeit kórházzá alakították át, ahol a betegek fertőtlenítésével és orvosi kezelésével igyekeztek menteni az embereket. Első időszakban – az angolok által a foglyoknak ledobált élelmiszerek mohó elfogyasztása miatt nagy mértékben emelkedett a halálozás száma – melyet később sikerült csökkenteni a fertőzéseknek is kitett magyar csapatok segítsége során.” 1945. május 9. reggelén értesültek a német kapitulációról, s ekkor állt elő az a paradox helyzet, hogy a koncentrációs tábor főbejárata elé kivezényelt angol és magyar századok katonái – győztesek és vesztesek – háromszoros díszlövéssel tudatták a háború végét.
Az 1. újonc harckocsiezred katonái egészen 1945. október 20-ig adtak fegyveres őrszolgálatot, utána azonban az angolok szovjet nyomásra leszerelték a honvédeket, és a hesslingeni és wolfsburgi fogolytáborba szállították őket. Előzőleg minden 1. újonc harckocsiezredbeli katona angol–magyar nyelvű igazolást kapott különleges szolgálatáról, mint a jászberényi Kocza István tizedes is, aki a következő kétnyelvű igazolással térhetett haza: „Cpl. [Corporal] Kocza István tiz. [tizedes] of the Hungarian Regt [Regiment] was retained in Belsen Camp under the terms of truce. He was employed in the camp and carried out all duties satisfactorily. Kocza István tiz. mint a bergeni magyar csapatok tagja Bergen-táborban angol parancsnokság alatt, különleges fegyverszüneti feltételek értelmében az angol parancsnokság legnagyobb megelégedésére látta el szolgálatát.”
A szerző hadtörténész