El kell játszani a múlt eseményeit

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – Tamási Áron szállóigévé lett gondolatát gyakran idézik, pedagógiai vezérelvként azonban nemigen jut eszünkbe. Pedig a nemzettudat kialakítása azért fontos már fiatalkorban, hogy a gyermekek el tudják helyezni magukat a világban – vallják a Szellő iskola vezetői.

Az Elek Zsuzsanna igazgatóval és Molnár Sándor igazgatóhelyettessel való beszélgetésen kiderült, a Szellőben a nevelésnek – s így a nemzeti tudatformálásnak is – lényeges eszköze a drámapedagógia, a néptánc, a zene. Tanulóikat nem a minél pontosabb, részletesebb történelmi tények rögzítésével, hanem főként érzelmi alapon közelítik az ünnep átéléséhez. Másként ez nem is működne az ő esetükben.
A Szellő iskola, hivatalos nevén Budapest III. Kerületi Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjai enyhén értelmi fogyatékos gyermekek, közülük többen autisták. Az intézmény fő nevelési céljai – a tanulók megismerése, felmérése után – a közösségformálás, a feladattudat kialakítása, a beszédfejlesztés és önállóságra nevelés.

Ennek eszközei rendkívül színesek, a zeneterápiától a néptáncon és gyógytestnevelésen át az állatasszisztált terápiáig, de van például fotó- és főzőszakkör, rehabeséstan és jobb agyféltekés rajzolás is. Az iskola a Klik módszertani intézménye többek közt komplex művészeti nevelés, tehetségsegítés és tehetséggondozás, hátránykompenzáció, felzárkóztatás témákban.

A Szellő felső tagozatosai a tavaly március 15-i iskolai ünnepségre megtanulták a Himnuszt, s idén január 22-én, a magyar kultúra napján reggel tíz órakor – az ország százezer más diákjával egyidejűleg – mondták el hatalmas lelkesedéssel az Együtt szaval a nemzet című felhívásra. Az ő számukra ez különösen nagy feladat és nagy siker volt, a költemény elsajátítása ugyanis hosszú heteket vett igénybe. Az idén a Szózatot tanulták meg. Együtt, közösen.

A Szellőben nem sajnálják az időt a nemzeti ünnepekre való felkészülésre. Így van ez március 15-ével kapcsolatban is. A műsorban a felsősök fele részt vesz, a másik fele a pedagógusokkal alkotja a nézőközönséget, a következő alkalommal majd mások szerepelnek, senki sem unatkozik.

Elek Zsuzsanna és Molnár Sándor lapunknak arról beszélt, hogyan lehet valóban átélhető iskolai ünnepséget tartani. Ők speciális helyzetben vannak, hiszen diákjaik másoknál sokkal nehezebben, lassabban sajátítják el a táncokat, dalokat, még a „tömegjelenetek” szerepeinek egyszerű mondatait is. Távoli, érthetetlen fogalmakkal, száraz tankönyvi szövegek felolvasásával hiába is próbálkoznának náluk. Cselekvés kell, mozgás, eljátszani a múlt eseményeit, a Pilvax Kávéháztól a szabadságharc katonáinak toborzásáig. Nagy dráma ez, megérinti a lelket. Meg kell, hogy érintse.

Hetek telnek el a felkészüléssel, próbákkal, sok-sok gyakorlással a húsz–huszonöt perces, élettel teli előadásért. Díszleteket kell készíteni, jelmezt választani. Együtt. Fontosak a színek. És persze az autentikus népzene és néptánc. Most éppen rábaközi csárdást táncolnak. A nemzeti identitástudat alakításához kevés jobb módszer van a néptáncnál Molnár Sándor szerint. Ő „civilben” a Szilas Néptáncegyüttes tagja. Büszkén mesélte, hogy volt itteni tanítványa is táncol már vele az együttesben.

A gyógypedagógiai módszerek egy része „normál” iskolákban is alkalmazható, velük hatékonyabbá válhat a nevelőmunka – hangsúlyozta Elek Zsuzsanna. A nemzeti identitástudat kialakításában is bárhol hasznos, ha átélhetővé teszik a gyermekek számára a tananyagot, az ünnepségek pedig nem kötelező feladatot, hanem élményt jelentenek.