A kassai bombázás és ami utána jött

Június 23-án a honvédség lezárta a magyar–szovjet határt, majd a minisztertanács június 24-én megszakította a diplomáciai viszonyt a Szovjetunióval. Június 26-án ismeretlen felségjelű gépek bombatámadást intéztek Kassa ellen és másnap, 1941. június 27-én a Magyar Királyság belépett a hadviselő felek sorába.
A június 26-i kassai bombatámadás volt a casus belli (Fotó: Wikipédia)
A június 22-i német támadás megindulását követően a magyar–szlovák–szovjet határ mentén felélénkült és szinte ellenőrizhetetlenné vált a légi tevékenység. Ötödik napja tartott a keleti offenzíva, amikor június
26-án három, szovjet gyármányú I–16 Rata (Patkány) típusú vadászgép Kárpátalján csapott le egy magyar vasúti szerelvényre. Rahó közelében, a Tiszaborkút–Bilinyi vonalon futó 1701. sz. gyorsvonatot 12.40-kor alacsonytámadás érte a három repülőgép részéről. A vonaton egy ember meghalt, többen megsebesültek. Nem sokkal később a magyar vezérkar arról értesült, hogy „A 12.00-kor induló Kőrösmező–Budapest gyorsvonatot 3 orosz gép támadta, 2 halott, sok sebesült (…)”

Szűk fél órával később, 13.06 és 13.08 között egy ék alakzatban repülő, három kétmotoros bombázó repülőgépből álló kötelék délkeleti irányból, Garbócbogdány felől rárepült Kassára, és egyenes irányban haladva, 350 km/h sebesség mellett, 800 – mások szerint 1100 – méter magasságban oldott ki 0,5 másodperces időközzel harminc bombát, majd északnyugat felé repült ki a magyar légtérből.

Bombázók és bombák

A váratlan bombatámadás következtében harminckét ember halt meg, hatvanan súlyosan, kétszázhúszan pedig könnyebben sebesültek meg. Az anyagi kár is jelentős volt (csaknem hárommillió pengő értékben), bombatalálat érte a postapalotát, a Bethlen Gábor és a Görgey Artúr tüzérlaktanyákat, valamint két tucat lakóházat, de károsodás érte a város út- és közműhálózatát is.

A kioldott bombák közül egy nem robbant fel, s a korabeli jelentésekben rögzített bombatölcsérek elhelyezkedése és a közöttük lévő távolságok, szórásképük azt igazolták, hogy azokat egyazon géptípusból dobták le, melyek ráadásul egyszeri rárepüléssel húztak el a város felett és összvetéssel szabadultak meg bombaterhüktől. Mindezek azt igazolták, hogy a gépek személyzete összeszokott és gyakorlott csapatot képezett.

A helyszínen begyűjtött hadi­anyag­-maradványokról és a bedöglött bombáról készült felvételek alapján megállapítást nyert, hogy azok FAB-100 (Fugasznaja Aviacionnaja Bomba = repeszhatású, romboló légibomba) légcsavar biztosítású, pillanatgyújtós, szovjet gyártmányú rombolóbombák voltak. A bombafelfüggesztő szalagmaradványok, a bombák típusa és darabszáma (30×100 kg), továbbá a gépek bombaterhelése alapján csakis a szovjet légierő által használt kétmotoros gyorsbombázók – Iljusin Il–4, Tupoljev SzB–2M–100A vagy Tupoljev SzB–2M–103 (a két utóbbi típust a csehszlovák és a jugoszláv légierő is használta) – lehettek. Igaz, a későbbiekben a Magyar Királyi Légierő Caproni Ca–135bis/U repülőgépein is alkalmaztak szovjet zsákmányból származó 100 kg-os bombákat, de az teljességgel kizárható, hogy a június 22. és 26. közötti rövid időszakban akár a Caproni, akár más saját, vagy zsákmányolt géptípus bármelyikének bombafelfüggesztőit átalakították, bombacélzóit beszabályozták és személyzetét gyakoroltatták volna.

Krúdy Ádám százados, a kassai reptér parancsnoka arról tett jelentést, hogy a gépek alsó szárnyvégein
és törzsén a tengelyhatalmak által megkülönböztető jelzésként használt – és a nálunk pár nappal korábban bevezetett – sárga színezést vélt látni. Ezen jelzések megléte nem számít perdöntő bizonyítéknak, mivel azokat a szovjet légierő egyes alakulatai­nál is használták. Egyetlen szemtanú sem látta a repülőgépek felségjelzéseit, amely megerősíteni látszik azt a nézetet, miszerint azok szovjetek lehettek, mivel repülőik zöld-barna felületi festésein keret nélkül szerepeltek az ötágú vöröscsillagok, melyek egy idő után kifakultak, s messziről nem voltak olyan feltűnőek, mint a szomszédos államok által használt, világosabb színű hadijelek. A Kassa körül települt légvédelmi figyelők is észlelték a tarka festésű gépek berepülését, ám azokat a rájuk festett sárga csíkok miatt sajátnak vélték. „A támadó rep.gépek felségjele a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt felismerhető, ellenben látható volt a rep.gépek törzsén a magyar és szövetséges rep.gépekéhez hasonló sárga gyűrű.” A gépek típusát tekintve egyesek Junkers Ju–52, mások a magyar légierő által használt Savoia–Marchetti SM–75 típusú, hárommotoros repülőgépet véltek felismerni. Ugyanezen jelentésben megemlítették, hogy „az orosz gépeknél egyes bombázó tipusoknál a törzsön a mi és szövetségeseinkéhez hasonló gyűrű van. Valószínűleg ezt nézték sárga sávnak a rep.gépet észlelők.”
 
Különböző verziók

Az elmúlt évtizedekben számtalan teória létezett a kassai bombatámadást illetően, így találkozhattunk a szovjet, a német, a magyar, a román, a szlovák és a bolgár verzióval is. Jellemző, hogy 1989 előtt főleg a német és magyar verziót preferálták, ám az a helyzet, hogy 1941 tavaszán maga a Führer volt az, aki két alkalommal is nemet mondott vezérkarának, amikor azok a magyarok bevonását kérték a Szovjetunió elleni Barbarossa-tervbe, és a német provokáció lehetőségét a levéltári források sem támasztják alá.

A magyar hadvezetés – bármennyire is égett a harci láztól – nem számolt ilyen akcióval, melynek megvalósításához még a tárgyi feltételek is hiányoztak. Románia – bár a hadjárat első napjaiban zsákmányolhatott szovjet bombázókat, pilótáit idő hiányában átképezni sem tudta volna – egyesek szerint érdekelt volt a magyarok háborúba rángatásával, hiszen Erdély északi és keleti felét óhajtották visszaszerezni és megakadályozni a honvédség Dél-Erdély elleni fegyveres fellépését. Mások azonban pont az ellenkezőjét állítják: ellenérdekeltek voltak a magyar részvételben, mivel így a keleti hadjáratban részt vevő román hadsereg bevetéséért cserébe joggal várhatták el a második bécsi döntés felülvizsgálatát. A háborúból kimaradt Bulgáriának semmi érdeke sem fűződött a magyar hadbalépéshez, ráadásul ezen akció végrehajtásához repülőgépeinek igen nagy távolságot kellett volna megtenniük.

Gyanús szlovákok

A gép- és bombatípus ismeretében jelentősen leszűkíthető az elkövetők köre, hiszen azok szlovák vagy szovjet gyorsbombázók lehettek. A második világháború előtt Csehszlovákia licencben gyártotta az SzB–2-t, melyet B–71 jelzéssel rendszeresített légierejében. A Trianonban kreált államalakulat felbomlását (1939) követően Szlovákia is kapott pár darabot ezen géptípusból, melyekre felkerülhettek a tengely sárga hadijelei. A szlovák pilóták jól ismerhették Kassát, ahol 1938 előtt csehszlovák repülőtér működött, a bombatámadás végrehajtásának precizitása is alapos helyismeretről tanúskodik. Ám ezt a verziót nem támasztják alá a német jelentések, mert azok szerint ebben az időszakban a szlovák légierő hadrafogatósága a nullával volt egyenlő.

Navigációs tévedés?

Azt viszont levéltári dokumentumok támasztják alá, hogy a szovjet légierő június 26-án parancsot kapott szlovákiai városok és repülőterek – például Eperjes – támadására, s az is tudható, hogy a szovjet pilóták kivétel nélkül 1938 előtti térképeket használtak – melyeken nem voltak felvezetve az 1938–1941 közötti határmódosítások! –, így azokon még Csehszlovákia szerepelt. Eperjes és Kassa között 38 kilométer a távolság, ráadásul a két város észak–déli elrendezésű főtere nagy hasonlóságot mutat, még a postaépületek elhelyezkedésében is. Az ellenséges terület felett repülő bombázógépek személyzete azon volt, hogy mielőbb kioldja bombaterhét, és gyorsan visszatérjen saját légterébe. Ilyen esetekben nem volt idő alapos tájékozódásra, így ez is alátámaszthatja ezen hipotézist. Kristóffy József moszkvai nagykövet levele is azt erősíti meg, hogy a Szovjetunió nem szándékosan támadta meg Magyarországot. Ezt igazolja az is, hogy a bizonyítottan szovjet vadászgépek által Kőrösmezőnél végrehajtott alacsonytámadást követően a szovjetek diplomáciai úton kértek bocsánatot, hiszen egyáltalán nem állott érdekükben, hogy még egy állammal hadiállapotba kerüljenek.

Valószínűsíthető, hogy navigációs tévedés eredményeként bombázhatta a közel ezer kilométeres távolságból érkező szovjet repülőkötelék Kassát, s ez azután visszafordíthatatlan események sorozatához vezetett. Igaz, a szovjetek kevés helyismerettel rendelkezhettek, ám ebben az időben már szolgálhattak soraikban szlovák pilóták is, hiszen a június 22-i német légitámadások alaposan megtizedelték a szovjet gépeket és azok személyzetét, így minden olyan személy jól jöhetett, akinek kiképzésével nem kellett bajlódni, hanem azonnal gépre lehetett ültetni.

Mindent összevéve, egyértelmű bizonyítékot eddig senkinek sem sikerült feltárni bármelyik verzió mellett. A teljes igazságot akkor tudhatjuk meg, ha idővel lehetőség adódik orosz levéltári források tanulmányozására.
 
A hadiállapot beállott

A magyar katonai és politikai vezetés olyan jelentéseket kapott, melyek szerint egyértelműen szovjet támadás történt, de a diplomáciai kapcsolatok megszakítása miatt a Külügyminisztérium már nem intézett kérdést a szovjet félhez. A döntést Horthy Miklós kormányzó, a legfőbb hadúr hozta meg, akit nem kellett győzködni arról, kik bombázták Kassát, így alkotmányos jogával élve – a kormány és az országgyűlés utólagos hozzájárulása mellett – elrendelte a Szovjetunióval beállott hadiállapotot s a honvédség határon túli bevetését. Az államfő döntését nem támogatta egyhangúlag a kormány, ráadásul Bárdossy László miniszterelnök elhallgatta a moszkvai magyar követ jelentését. Eszerint a Szovjetuniónak nincsenek követelései Magyarországgal szemben, mivel a trianoni békét sem írta alá, ráadásul ha a magyar fél semleges marad, a szovjetek megértők lesznek a románokkal szemben támasztott magyar területi követelések tekintetében.

Június 27-én, pénteken Bárdossy László miniszterelnök a következő bejelentést tette az országházban:
„A magyar királyi kormány megállapítja, hogy a támadások következtében Magyarország és a Szovjet-Unió között a hadiállapot beállott.”

Az ezeréves Magyar Királyság ezen a napon kezdte meg utolsó háborúját.

 A szerző hadtörténész