Magyar herceg brutális meggyilkolása

A legmodernebb kriminalisztikai tudomány és az ősi DNS-elemzés révén a tudósok megoldották a középkori Európa egyik legmaradandóbb régészeti rejtélyét. Az áldozat, Macsói Béla herceg a jeles Árpád- és Rurik-dinasztia tagja is volt, egy összehangolt támadásban gyilkolták meg, amelynek során testén 26 különálló seb nyomai maradtak – derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem közleményéből, számol be az AncientOrigins.

Az áttörés megmutatja, hogy a modern tudományos módszerek hogyan lehelhetnek új életet a történelmi kutatásokba. Amikor a régészek 1915-ben először tárták fel a csontokat a budapesti Margitszigeten található domonkos kolostorban végzett ásatások során, azt gyanították, hogy a maradványok magas rangú személyekhez tartoznak. A temetkezési kontextus és a történelmi feljegyzések Béla herceg felé mutattak, de végleges bizonyíték nélkül a csontváz valódi kiléte több mint száz évig találgatás maradt. Ezt a bizonytalanságot most a genetikai vizsgálatok, az izotópelemzés és a részletes törvényszéki rekonstrukció kombinációjával oldották meg.

Elveszett csontok és egy évszázados rejtély

A történet akkor kezdődött, amikor a Margitszigeten található domonkos kolostor feltárása során 1915-ben a sekrestyében eltemetett fiatalember csontvázmaradványait tárták fel. A temetkezési hely, a csontokon keletkezett súlyos trauma bizonyítékai és a korabeli történelmi beszámolók alapján a korabeli kutatók azt javasolták, hogy ezek IV. Béla magyar király unokája, Béla macsói herceg maradványai. A 13. századi osztrák krónikák szerint Béla herceget 1272 novemberében brutálisan meggyilkolta a Héder családból származó "Kőszegi" bán és társai a magyar királyi családon belüli hatalmi harc során.

A Bartucz Lajos által az Antropológiai Intézetben végzett első antropológiai vizsgálat megdöbbentő részleteket tárt fel. Bartucz 23 kardvágást és több halálos koponyasérülést dokumentált a csontvázon, és arra a következtetésre jutott, hogy a herceget egyszerre több támadó támadta meg, sőt a földön fekve is eltalálták. 1936-ban nyilvánosan megemlítette a leleteket, és 1938-ban közzétett egy fényképet a koponyáról, de aztán a nyom kihűlt. Ezt követően a maradványokra vonatkozó összes hivatkozás eltűnt a tudományos irodalomból, és a legtöbb szakértő úgy vélte, hogy a csontok elvesztek a második világháború káoszában.

A váratlan újrafelfedezés 2018-ban történt, amikor a koponya utáni csontokat a Magyar Természettudományi Múzeum Antropológiai Gyűjteményében több tízezer példány között tárolt fadobozban találták meg. A koponyát időközben mindvégig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Török Aurél Gyűjteményében őrizték. Ez a figyelemre méltó lelet megalapozta a 21. századi tudományos technikákat alkalmazó átfogó újravizsgálatot, amely végül végleges válaszokat ad a csontváz kilétére és a halál körülményeire.

A DNS bizonyítja a királyi származást

2018-ban új nemzetközi kutatási konzorcium alakult Hajdu Tamás vezetésével az ELTE Biológiai Antropológiai Tanszékéről. A multidiszciplináris csapat antropológusokat, genetikusokat, régészeket, stabilizotóp-specialistákat, radiokarbon szakértőket és fogászati szakembereket hozott össze Magyarország, Bécs, Bologna, Helsinki és a Harvard Egyetem intézményeiből. Céljuk ambiciózus, mégis világos volt: a maradványok azonosságának ellenőrzése modern törvényszéki és biorégészeti módszerekkel, valamint a herceg életének és erőszakos halálának lehető legteljesebb rekonstruálása.

A genetikai bizonyítékok döntőnek bizonyultak a csontváz azonosságának megerősítésében. Szécsényi-Nagy Anna és Borbély Noémi az Archeogenomikai Intézetből átfogó DNS-elemzést végzett, amely megfelelt a történeti dokumentumokban leírt több genealógiai kapcsolatnak. Az eredmények azt mutatták, hogy Macsói Béla valóban III. Béla király dédunokája volt, és Szent Lászlótól való genetikai távolsága tökéletesen illeszkedett az elvárt leszármazási mintához. Ez a lelet kivételes történelmi értékkel bír, hiszen III. Béla király mellett Macsói Béla az Árpád-ház egyetlen megerősített tagja, akinek csaknem teljes csontváza maradt fenn.

A genomszintű elemzés lenyűgöző genetikai mozaikot tárt fel, amely élénk képet festett a középkori királyi kapcsolatokról. A herceg csaknem fele skandináv genetikai összetevővel, jelentős kelet-mediterrán ősökkel és egy kisebb kora középkori közép-európai összetevővel rendelkezett. A skandináv hozzájárulás közvetlenül támogatja a Rurik-dinasztiától való leszármazottságát, egy skandináv vonalat, amely a 9. századtól kezdve számos kijevi nagyherceget hozott létre apai ágon. A kelet-mediterrán komponens valószínűleg anyai dédnagyanyjának, Maria Laskarinának, a bizánci császári család tagjának, IV. Béla feleségének felel meg. Az Y-kromoszóma eredményei tovább erősítették a történelmileg dokumentált Rurik apai vonalat, megegyezve mind a 13. századi Rurikid genetikai adataival, amelyet egy 2023-as orosz tanulmányban fedeztek fel, mind a mai Rurikid leszármazottainak.

Egy tudomány által rekonstruált élet

Az azonosítás megerősítésén túl a kutatócsapat több tudományos módszerrel is összeállított egy rendkívül részletes képet a herceg életéről. Az antropológiai elemzések kimutatták, hogy a kolostor padlója alatt eltemetett férfi a halálakor a húszas évei elején járt. A radiokarbon kormeghatározás gondos értelmezést igényelt, miután az első mérések valamivel korábbi időpontokat mutattak, mint amit a történelmi beszámolók jeleztek. A debreceni Nukleáris Kutatóintézet további vizsgálatai szerint a váratlanul korai időpont inkább táplálkozási szokásokból, nem pedig a tényleges életkorból fakadt. Az egyén nagy mennyiségű állati fehérjét fogyasztott, beleértve halat és esetleg kagylókat, amelyek ősi szénforrásokból táplálkoztak, ami a tudósok által "tározóhatásnak" nevezett csontokat okozva.

A kutatócsoport fogkalkulust vizsgált a herceg étrendjének további rekonstruálása érdekében, több mint ezer mikrofosszíliát nyertek ki a fogfogágyakból. A búza és árpa keményítő gabona, valamint a malom, főzés és sütés egyértelmű jelei, azt jelezték, hogy az ételei között főtt búzacsándát és sült búzakenyéret is tartalmazott – olyan ételeket, amelyek méltóak egy nemesi státuszú emberhez. A stroncium izotópelemzés, amely segít meghatározni, hol élt az ember különböző életszakaszokban, kimutatta, hogy az egyén nem ott nőtt fel, ahol eltemették. Korai gyermekkori izotópjei megegyeznek a Vukovar és Szírmia régióban talált jellegzeteikkel, amely ma Horvátország és Szerbia része, de a középkorban a Magyar Királyság Macsó Banátjának része. Gyermekkorában egy másik területre költözött, valószínűleg a mai Budapest közelébe.

Brutális merénylet

Béla halálának pontos megértése és a tárgyi bizonyítékok középkori történelmi beszámolókkal való összehasonlítása érdekében a csapat kimerítő törvényszéki antropológiai vizsgálatot végzett. Az elemzés 26 halálkörüli sérülést dokumentált, amelyeket egyetlen erőszakos támadás során okoztak, köztük kilenc sebet a koponyán és 17-et a test többi részén. A sebek mintázata arra utal, hogy három támadó vett részt a gyilkosságban: az egyik elölről, míg a többiek balról és jobbról csaptak le. A sebek arra utalnak, hogy Béla felismerte a támadást, és megpróbálta védekezni, védekező sérüléseket szenvedett, miközben megpróbálta megakadályozni az ütéseket.

A támadás során valószínűleg kétféle fegyvert használtak, valószínűleg egy szablyát és egy hosszúkardot, a vágások és szúrások jellemzői alapján. A sebek mélysége és tisztasága dermesztő részletet tárt fel: Béla herceg nem viselt páncélt, amikor megölték, így teljesen sebezhetővé vált a támadással szemben. Az erőszak rekonstruált sorozata a fejre és a felsőtestre mért ütésekkel kezdődik. Miközben megpróbálta megvédeni magát, súlyos védekező sérüléseket szenvedett a karján és a kezén. Végül az oldalról érkező ütések cselekvőképtelenné tették, és miután a földre esett, a támadók végzetes ütéseket mértek a fejére és az arcára, amit csak düh vagy gyűlölet cselekedeteként lehet leírni.

Ezeknek a sérüléseknek a száma és intenzitása a gyilkosság mögött álló erős érzelmi motivációra utal, például hirtelen haragra vagy mélyen gyökerező gyűlöletre. A támadás összehangolt jellege – három férfi egyszerre csap le különböző szögekből – gondos tervezésre és előre megfontoltságra utal. Mint Hajdu Tamás kifejtette: "Bár Béla herceg 1272. novemberi meggyilkolása részben vagy egészben előre megfontoltnak tűnik, a gyilkosság módja arra utal, hogy nem higgadtan hajtották végre." Ez a brutális gyilkosság a magyar történelem viharos időszakában történt, amelyet a királyi családon belüli és a hatalmas nemesi frakciók közötti heves hatalmi harcok jellemeztek.

A 13. századi krónikák szerint Béla herceget tanácsülésre csábították, de ehelyett egy gondosan megszervezett merényletbe sétált, amelyet László-párti urak szerveztek "Kőszegi" Henrik bán vezetésével. A korabeli történetek leírják, hogyan találta meg megcsonkított holttestét nővére, Margit és unokahúga, Erzsébet, akik gondoskodtak arról, hogy a domonkos kolostorban rendes temetést kapjon, ahol maradványai több mint hét évszázadon át nyugszanak, mielőtt a modern tudomány elmesélné történetét.