Történelem
A lakhatatlan sivatagban talált 12 000 éves állatfaragványok rejtélye
A kutatók életnagyságú sziklafaragványokat fedeztek fel tevékről, gazellákról és más állatokról
Sok ilyen bonyolult metszet több mint 1,8 méter magas, ritka ablakot kínálva az őskori életbe. A tudósok azt állítják, hogy a részletes vonalakat aprólékosan készítették el egy ék alakú szikla segítségével. Érdekes módon több monumentális darabot is keskeny párkányokra véstek, ami jelentős kihívást jelentett az ókori művészek számára, akik nem tudtak volna hátralépni és értékelni munkájukat annak előrehaladtával.
"Ennyi részlet gravírozása csak egy sziklával valódi ügyességet igényel" - kommentálta Maria Guagnin, a németországi Max Planck Geoantropológiai Intézet régésze, aki a felfedező csapat tagja volt.
Ezeknek az állatfaragványoknak és a kapcsolódó gravírozó eszközöknek a jelenléte a helyszínen arra utal, hogy az emberi lakhatás a régióban mintegy 2,000 évvel korábban történt, mint azt korábban megértették.
Az ilyen száraz körülmények között történő túlélés pontos módszerei azonban továbbra is rejtélyek, a kutatók azon töprengenek, hogy a közösségek sekély, szezonális tavakra vagy mély hasadékokban összegyűjtött vízre támaszkodtak-e.
Míg a sziklaművészet évezredek óta jellemző Szaúd-Arábiára, amint azt Guagnin megjegyezte, a régebbi metszetek datálása gyakran kihívást jelent. Ennek oka elsősorban az írott elemek hiánya és a szerves maradványok, például a szén hiánya, amelyek jellemzően kulcsfontosságúak a laboratóriumi elemzéshez.
"Viszonylag keveset tudunk a közel-keleti művészetről az emberi múlt ezen nagyon ősi időszakában" - mondta Michael Harrower, a Johns Hopkins Egyetem régésze, aki nem vett részt a kutatásban, számol be az Independent.
A legújabb felfedezés során a tudósok egy sziklacsákányt találtak a tájban, közvetlenül a faragványok alatt, lehetővé téve számukra, hogy datálják az eszközt és az általa készített művészetet.
Úgy gondolták, hogy az emberek később költözhettek be, amikor a tájat zöldebb legelők és tavak jellemezték.
Az egyik faragvány egy ősvilágot ábrázolt, a vadon élő szarvasmarhák ősét, amely nem élt a sivatagban, és kihalt. Ez arra késztette Guagnint, hogy elgondolkodjon azon, hogy a művészek találkoztak-e az állatokkal, amikor máshová utaztak a száraz évszakban.
"Teljesen megalapozott közösségek lehettek, amelyek nagyon jól ismerték a tájat" - mondta.
