Már Viktoria királynő korában is divat volt a retusálás

Mindenki, akinek hatalmában áll, szeretne előnyösebb képet hagyni magáról az utókor, esetleg a nyilvánosság számára, melynek érdekében még photoshopot, filtert is bevet. Valójában ez nem modern szokás, hisz mióta létezik a festészet, képalkotás, igyekeztek az emberek szebbnek láttatni külsejüket, mint amivel a természet megáldotta őket. Ezzel azonban nem árt vigyázni, mert ahogy Viktória királynő esete is mutatja, az igazság mindig utat tör magának.

Mióta az ember képes képalkotásra, portréábrázolásra, azóta igyekszik szebb képet mutatni a szereplőkről. Erre mi sem jobb példa, minthogy a görnyedt, mélynövésű, dongalábú egyiptomi fáraókat is daliás fiatalembereknek ábrázolták a domborműveken, szobrokon. (Tény, ennek szakrális szerepe is volt, hisz istenként tekintettek rájuk.)

Azonban ahogy a művészettörténet, azon belül is a festészet fejlődése során megfigyelhetjük, a festőecset valamelyest mindig javított az alany vonásain.

Figyelembe véve, hogy a festő a megrendelőnek akart kedvezni, valamint a megszokott stílust is követte, ez egyáltalán nem olyan meglepő. Amikor a 19. század közepétől elterjedt a fotográfia, sokszor egészen megdöbbentő volt a különbség a festmény és a valóság között. Azonban nem kellett félteni a viktoriánus kor emberét, hisz megtalálta a módot, hogy a fényképeket is retusálja.

A fotográfia történetének hajnalán, amikor még ón és üveglemezre rögzítették a képeket, még nehézkes, lassú folyamat volt a retusálás. Fő eszköz az ecset, tinta, utófestés, valamint a sötét kamra különféle manipulációja volt, de néha kaparókéssel estek neki a képeknek. Némelyik viktoriánus, illetve Edward-kori „photoshop” mai szemmel nézve is lenyűgöző bravúr volt.

Gyakori célja volt a szerkesztésnek a bőrhibák javítása, bőr kisimítása a kulcscsont, valamint az arcvonások lágyítása, de arra is akadt példa, hogy valakinek nyitott szemeket varázsoltak.

Fotómontázs, vagyis a kombinált nyomtatás – amikor két negatívból hoznak létre egy képet – megnyitotta az utat a fantázia előtt, új művészeti irányzatot indított el. Gyakran sötét, egyszínű hátterek elé helyezték a modelleket, hogy könnyebb legyen a régi fényképek szerkesztése.

A képmanipuláció leghírhedtebb, egyben legismertebb példája az, amikor irreálisan vékony darázsderekat retusáltattak maguknak a nők. Mindezt úgy, hogy a fűző eleve jelentős centiket lefaragott derékbőségükből. Persze szemfülesek könnyen észrevehetik az eredeti test körvonalait, valamint a szerkesztési hibákat. A 19. századi retusálást pedig maga Viktória királynő sem vetette meg.

A megjelenésére igényes Viktória királynő mind festményeken, mind fotográfiákon élt a retusálás előnyeivel, mivel kevésbé felelt meg a viktoriánus szépségideálnak. Egy ízben például nemes egyszerűséggel lekapartatta magát egy dagerrotípiáról mert nem tetszett neki, ahogy kinézett. Az évek során több módon igyekezett javítani képein: rendszeresen zsámolyra állva fotóztatta magát, hogy magasabbnak tűnjön, bőrét kisimították.

Mire hatvanas éveit taposta azonban, elszalad vele a retus: haját dúsabbnak, testét karcsúbbnak szerkesztették, eltüntették tokáját, valamint derekát is vékonyabbra faragták – adta hírül a Life.

Ez odáig vezetett, hogy az 1880-as években az újságok cserfesen találgatni kezdték, hogy vajon hogy nézhet ki királynőjük valójában, mert jubileumán készült képein inkább emlékeztetett viaszbábra, semmint hús-vér emberre. Viktória királynő valóban catfishinget követett el, ugyanis az egyik leghíresebb portréja, melyet gyémántjubileumára készítettek, valójában pár évvel korábban készítették egy esküvőn.