Hátborzongató lelet Elzászban

Ez nem egy egyszerű lelet, hanem inkább egy sötét tanúbizonyság azokról az időkből, amikor az erőszak olyan formákat öltött, amelyeket ma már nehezen tudunk felfogni. A hatezer éves lelet a neolitikus konfliktusok ismeretlen dimenzióját tárja fel. Az egyik legkorábbi dokumentált eset a háborús győzelem ünneplésére az őskori Európában olyan közösségről ad képet, amelynek tagjai számára az erőszak rituális elemévé vált.

Achenheim és Bergheim környékén a tudósok 82 ember maradványait vizsgálták meg, akiket 4300 és 4150 között temettek el. Az ásatások eredményei még a tapasztalt kutatókat is megdöbbentették.

Az alsó végtagokat eltörték, hogy az áldozatok ne tudjanak elmenekülni, az egész test tompa eszközökkel okozott sérüléseket visel, sőt, egyes csontvázakon olyan nyomok – lyukak – találhatók, amelyek arra utalhatnak, hogy a testeket kínzás és meggyilkolás után nyilvános kiállításra állították fel – magyarázza Teresa Fernández-Crespo, a tanulmány fő szerzője, számol be a focus.pl.

A legmegdöbbentőbb elem a levágott bal karok voltak, amelyek valószínűleg háborús trófeaként szolgáltak. A tipikus, a fejre koncentrálódó harci sérülésekkel ellentétben ezek a leletek szándékos csonkításra utalnak. Minden arra mutat, hogy egy átgondolt erőszakos színjátékkal van dolgunk. Nem csupán az ellenség legyőzése volt a cél, hanem annak nyilvános embertelenítése és a saját közösség összetartásának erősítése.

Egy áttörő izotópanalízis lehetővé tette a kutatóknak, hogy valami rendkívülit tegyenek: megkülönböztessék a támadókat a helyi lakosságtól. Ez a módszer a csontok kémiai összetételét vizsgálja, feltárva az étrendet és a földrajzi származást. Az eredmények egyértelműek: a brutális gyakorlatok áldozatai külső támadók voltak, valószínűleg a mai Párizs környékéről. A helyieket hagyományos módon temették el, erőszak nyomai nélkül. Érdekes módon a támadók csoportja sem volt homogén. Az étrend és a származási környezet különbségei arra utalnak, hogy különböző csoportok koalíciója támadhatott a helyi közösségekre. A felfedezés illeszkedik az i. e. 4500 és 4000 közötti időszak Európájának általános képébe. Ez a drámai éghajlati és társadalmi változások ideje, amelyet a kutatók a kontinens prehistóriájának egyik legsúlyosabb válságaként tartanak számon.

A szakértők szerint ez az időszak egész Európában zavargásokkal járt és nagy éghajlati változásokkal volt összefüggésben. Számos bonyolult esemény csúcspontjára jutott körülbelül 4100-ben. A környezeti változások tömeges migrációhoz és az erőforrásokért folyó konfliktusok fokozódásához vezettek. Az archeológiai lelőhelyek benépesítésének megszakadása a háborús cselekmények eszkalációjával összefüggő hirtelen mobilitásnövekedésre utal. A kutatók azon töprengenek, hogy a környezeti válság hogyan vezethetett az ellenségek ilyen szélsőséges dehumanizációjához. A létüket fenyegető veszélyben a helyi közösségek brutális módszerekhez folyamodtak, hogy elriasszák a potenciális támadókat.

Az ellenség dehumanizált képe – amelyet általában romlottnak és gonosznak ábrázoltak, és ezért kegyetlenséget és megtorlást érdemlőnek tartottak – a hosszan elhúzódó konfliktus során lehetővé tette a tettesek számára a gyilkolást és a megcsonkítást – hangsúlyozzák a tanulmány szerzői.

Az alsó-elszigeti felfedezés azt mutatja, hogy a neolitikus társadalmakban milyen mélyen gyökereztek az erőszakos rituálék. Ezek nem spontán agressziókitörések voltak, hanem átgondolt szertartások, amelyek az ellenség embertelenné tételén keresztül a csoportidentitás építését szolgálták. A kutatás eredményeit a Science Advances folyóiratban tették közzé. A cikk új fényt vet a múltunkra. Megmutatja, hogy a ritualizált erőszak sokkal régebb óta kíséri az emberiséget, mint gondoltuk. Az archeológusok hangsúlyozzák, hogy ez az izgalmas, jól végzett és gondosan értelmezett felfedezés megváltoztatja a prehisztorikus konfliktusokról alkotott képünket.