Történelem

Régészek megtalálták a „La Fortunát”?

Közel 300 éve süllyedt el

18. századi hajóroncsokra, köztük a La Fortuna maradványaira bukkantak Észak-Karolina partjainál – számol be a Live Science. Utóbbi hajó kubai spanyol kalózokhoz tartozhatott, és 1748-ban, egy támadás során robbant fel.

Régészek megtalálták a „La Fortunát”?
Képünk illusztráció
Fotó: PHOTOSTOCK-ISRAEL / SCIENCE PHOTO / PSI / Science Photo Library via AFP

A roncsokat Brunswick Town közelében találták meg, a település egykor fontos gyarmati kikötő volt. A város volt az első sikeres európai település a Cape Fear régióban, amely a 16. századi hajótörések miatt kapta nevét – angolul Félelem-fokot. Ugyan egykor a brit haditengerészet is aktív volt, a kutatók nem számítottak ennyi felfedezésre.

Cory van Hees, a Kelet-Karolinai Egyetem hallgatója szerint a Cape Fear Riverben általában rossz a látótávolság. Van Hees a folyóban búvárkodva el is vesztette tájékozódását, így, a véletlennek köszönhetően fedezett fel az iszapból kiálló gerendákat. Ezt jelentette kollégáinak, majd megkezdődött a feltárás.

Az egyik roncs 47 fadarabból áll, a kutatók úgy vélik, ez a La Fortunától maradt hátra. A források alapján 1748. szeptember 4-én két spanyol hajó horgonyzott Brunswick Town előtt, a támadók megkezdték a város kifosztását, ám a telepesek pár nappal később ellentámadásba lendültek. Ennek során a La Fortuna felrobbant és elsüllyedt.

Két árulkodó jel is erre a hajóra utalt, az egyik a spanyol kerámiák közeli előkerülése. A hajó építéséhez használt fa egy része emellett Közép-Amerikában őshonos ciprusfajtából származik, ami karibi gyarmatokra utal. A La Fortuna az egyetlen spanyol hajó, amelyről tudni, hogy a régióban veszett el.

A szakértők nyáron hozták felszínre a roncsokat, a projekt során több száz lelet került elő. A másik három roncs azonosítása továbbra is várat magára, az eddig előkerült bizonyítékok alapján azonban mind 18. századi lehet. Sajnos a parti erózió drámai hatással volt a lelőhelyre, ezért a maradványok szétszóródtak, írja az ng.24.hu.

Kapcsolódó írásaink