Történelem

Egy 4000 éves ókori egyiptomi kéznyomot találtak

Annak ellenére, hogy rengeteget tudunk azokról, akik évezredekkel ezelőtt éltek, néha nehéz elképzelni őket valódi emberekként

Most azonban egy (szó szerint) kézzel fogható emlékeztetővel szolgálhatunk, miután kutatók egy 4000 éves kéznyomot fedeztek fel egy ókori egyiptomi sírban talált tárgy alján.

Egy 4000 éves ókori egyiptomi kéznyomot találtak
Képünk illusztráció
Fotó: Anadolu via AFP/Mohamed Elshahed

A ritka leletet a brit Cambridge-i Egyetem Fitzwilliam Múzeumának kutatócsoportja fedezte fel, akik egy épület formájára faragott agyagmodell alján találták meg a meglepően teljes kéznyomot, amelynek külső szélén oszlopok és egy apró lépcsősor húzódik.

Object box

Ez a modell, amelyet becslések szerint i. e. 2055 és 1650 között készítettek, úgynevezett „lélekház”. Ez azzal függ össze, hogy ezeket a tárgyakat általában temetkezési helyeken találták, ahol feltehetően a halott lelke számára szolgáló otthonként vagy áldozati tálként használták őket – ebben az esetben kenyér, saláta és egy ökörfej volt rajtuk.

A felfedezést végző csapat szerint szokatlan, hogy ilyen teljes nyomokat hagytak hátra azok, akik ezeket a tárgyakat készítették.

„Találtunk ujjlenyomatokat nedves lakkban vagy egy koporsó díszítésén, de ritka és izgalmas, hogy egy teljes kéznyomot találtunk egy lélekszoba alatt. Ezt az alkotó hagyta ott, aki megérintette, mielőtt az agyag megszáradt” – magyarázta Helen Strudwick, a Fitzwilliam Múzeum vezető egyiptológusa az IFLScience-nek küldött nyilatkozatában. „Még soha nem láttam ilyen teljes kéznyomot egyiptomi tárgyon.”

Ezzel lelettel remélhetőleg nemcsak az ilyen tárgyak készítésének módjáról, hanem azok készítőiről is többet tudhatunk meg.

„El lehet képzelni, ahogy az ember, aki ezt készítette, felveszi, hogy kivigye a műhelyből száradni, mielőtt megégetik. Az ilyen dolgok közvetlenül elrepítenek abba a pillanatba, amikor a tárgyat készítették, és ahhoz az emberhez, aki készítette” – mondta Strudwick, aki a múzeumban egy vadonatúj kiállítást rendezett Made in Ancient Egypt (Készült az ókori Egyiptomban) címmel.

Kapcsolódó írásaink