Közel félmillió éves kőeszközök feltárják a korai mészárlási technikákat

A kutatók jelentése szerint a Marathousa 1 néven ismert szabadtéri lelőhelyen állati maradványok mellett talált eszközök arra utalnak, hogy a korai emberek különféle vágási technikákat alkalmaztak a nagy állatok, köztük egy kihalt elefántfaj feldolgozására.

Az eredmények a PLOS One folyóiratban megjelent tanulmányból származnak, amelyet a Tübingeni Egyetem Senckenberg Emberi Evolúciós és Őskörnyezeti Központjának kutatói vezettek.

A Peloponnészosz régióban, a Megalopolisz-medencében található lelőhely körülbelül 430 000 éves, és jelenleg Görögország legrégebbi régészeti lelőhelyének számít.

Az ősi lelőhely összefüggést teremt a szerszámhasználat és a korai vadászati ​​viselkedés között

Az ásatások több tucat éles szélű darabkát tártak fel, amelyek közül sok őskori elefántok lemészárolt csontjainak közelében feküdt.

A kutatók úgy vélik, hogy az ősi emberek ezeket az eszközöket hús vágására és nagy tetemek feldarabolására használták. Néhány elefántcsont egyértelmű vágásnyomokat és ütési sérüléseket mutat, ami az emberi kéz aktív feldolgozására utal.

„A lelőhely ritka lehetőséget kínál arra, hogy megfigyeljük, hogyan léptek interakcióba a korai emberek a környezetükkel, különösen a nagyvadak feldolgozása terén” – mondta Dalila De Caro, a tanulmány vezető szerzője és a Tübingeni Egyetem doktorjelöltje.

De Caro és csapata együttműködött az Ioanninai Egyetem, a görög Kulturális és Sportminisztérium, valamint más intézmények tudósaival.

Az elemzés a szerszámok konstrukciójára és a felhasznált anyagokra összpontosított.

Legtöbbjüket helyi radiolaritból – egy kemény kőzetből, amely ideális a szerszámkészítéshez – készítették. Másokat mészkőből, kovakőből és kvarcból formáltak.

A szerszámkészítési stratégiák a technikai készségeket és az alkalmazkodóképességet mutatják

A tanulmány megállapította, hogy két fő technikát alkalmaztak: a szabadkézi ütést és a bipoláris ütést. A szabadkézi ütés során egy követ tartottak, és közvetlenül ráütöttek, hogy éles darabokat hozzanak létre. A bipoláris ütéssel szemben a követ kemény felületre helyezték, és felülről ütötték meg, maximalizálva a kisebb darabok felhasználását.

Kísérletek megerősítették, hogy az eszközök rendkívül hatékonyak voltak az állati szövetek átvágásában. Néhányat később bonyolultabb eszközökké, például kaparókká és fúrókká finomítottak.

Dr. Vangelis Tourloukis, a Tübingeni és Ioanninai Egyetem társszerzője kifejtette, hogy a kis eszközök nem az egyszerű technológiát tükrözik, hanem inkább egy átgondolt és rugalmas alkalmazkodásra utalnak. „A közvetlen kapcsolat ezen eszközök és az elefántmaradványok között azt mutatja, hogy mennyire képzettek voltak ezek a korai emberek” – mondta.

A Görögországban talált kőeszközök egyértelmű bizonyítékokat mutatnak a mészárlásra, ami az egyik legkorábbi betekintést nyújt abba, hogyan dolgozták fel a korai emberek a nagytestű állatokat Európában.

A csapat most azt tervezi, hogy megvizsgálja, megtalálhatók-e hasonló eszközhasználati és állati feldolgozási minták Eurázsia más lelőhelyein is.