Ilyen volt az ókori rómaiak kapcsolata a kutyáikkal

Az ókori Rómában a kutyák messze nem voltak egyszerű őrzők, hanem mindenféle szerepet játszottak, a funkcionálistól az érzelmiig és a szimbolikusig.

A kutyák, mint védelmezők és őrzők

Az első irodalmi említésektől a régészeti bizonyítékokig egyértelmű, hogy a kutya védő funkciója az egyik legértékesebb volt a római társadalomban. Ez a felfogás egy klasszikus Görögországig visszanyúló hagyományhoz kapcsolódik, ahol a kutya már az éberség és a hűség szimbóluma volt. Rómában ez az állat a ház vagy a vidéki villa őrzőjeként működött. Számos mozaik, mint például a tragikus költő házaként ismert pompeji domusban őrzött híres mozaik, a Cave canem felirat mellett láncolt kutyákat mutat be.

Olyan írók szövegei, mint Varro és Columella, akiket érdekeltek a mezőgazdasági kérdések, leírják a nagy, robusztus kutyák használatát az állatállomány és a vidéki tulajdon védelmére. Ezeket a kutyákat amellett, hogy elrettentő hatásúak, arra is kiképezték, hogy megbirkózzanak a betolakodókkal és a ragadozókkal.

Vadásztársak és presztízs

A vadászat egy másik tevékenység volt, amelyben a kutyák megmutatták értéküket és szoros kapcsolatukat gazdáikkal. Gracius költő Cynegetica című értekezésében dicséri a brit és galliai fajtákat mozgékonyságukért és erejükért, ami arra utal, hogy a szelekciót és a speciális tenyésztést már akkoriban gyakorolták.

A legnépszerűbb fajták közé tartoztak az erejükért és kitartásukért nagyra becsült görög eredetű moloxidok, valamint a vadászatra szánt kutyák. Ez a funkcionális sokszínűség azt mutatja, hogy a rómaiak számára a kutya nélkülözhetetlen társsá vált az ügyességet, koordinációt és hűséget igénylő tevékenységekben.

Háziállatok és társállatok

Az idősebb Plinius egy kutya történetét meséli el, aki gazdája nyilvános kivégzése után a holtteste mellett maradt, sőt megpróbálta magát a halotti máglyára vetni. Ez az anekdota, akár valós, akár képzelt, jól szemlélteti, hogy a kutyák hűsége mennyire csodált érték volt.

A források a kutyákkal való együttélés sötét oldaláról is beszámolnak. Columella figyelmeztet az olyan betegségek veszélyeire, mint a veszettség.

A városokban a kutya a háziasság, valamint a piszok és a rendetlenség szimbóluma is lehet. Ez az ambivalens jelleg a római jogban is jelen van, amely szankciókat írt elő arra az esetre, ha egy kutya kárt okozott egy harmadik félnek.

Másrészt a kutyák étrendje jelentősen változhat a nekik tulajdonított funkciótól függően. Míg az elit kutyák kenyeret, tejet vagy akár húsmaradványokat is kaptak, a munkakutyákat maradékkal vagy kemény étellel etették, ami az állatvilágra is érvényes társadalmi hierarchiát tükrözte.

Ezeréves kötelék

A rómaiak és kutyáik közötti kapcsolat kétségtelenül mély volt. A kutya lehet ádáz őrszem, segítő a vadászatban, hűséges társ vagy a túlvilághoz kapcsolódó lény. Ez a sokrétű aspektus azt mutatja, hogy az ókori Rómában az ember és a kutya közötti kötelék nagy jelentőségű érzelmi, szimbolikus és kulturális szempontokat ölelt fel.

Egyes kutyák elkényeztetett háziállatokká váltak, különösen a városi környezet gazdag osztályai körében. Elhunyt kutyáknak szentelt megindító temetkezési feliratokat találtak, amelyekben a tulajdonosok olyan szavakat szenteltek nekik, amelyeket akár fiának vagy barátjának is lehetne címezni. Az egyikben egy nő úgy írja le kutyáját, mint „aki soha nem ugatott ok nélkül”.

A kis társas kutyák temetkezési feliratai és figurái azt is jelzik, hogy ezek az állatok gondozást, sőt saját temetést is kaptak, ez a gyakorlat a gazdáikkal való kapcsolat jelentős humanizálásáról tanúskodik.

A mitológiában a kutyát olyan istenségekhez kapcsolták, mint Diana (a vadászat istennője) és Hecate (az utcák és a sötétség istensége), ami megerősíti vezető és védelmező szerepét. Az alvilág birodalmában a félelmetes Cerberus, Hádész őrzője félúton van élet és halál között.

Ezek a kettősségek – háziállat és ádáz védelmező, hűséges barát és a túlvilág hírnöke – tükrözik a kutya helyének összetettségét a római képzeletben - írta meg a Mirror.