Hunyadi János sikerének titka

Törökverő, Nándorfehérvár hőse, Isten kardja, a magyarok védelmezője. Csak három azok közül a jelzők közül, amelyekkel korabeli és későbbi források hivatkoztak Hunyadi Jánosra. Mindegyik jelzi azt a tiszteletet és hősiességet, amivel felruházták a történelmünk egyik legmeghatározóbb alakját.

Hunyadi Jánost sokan szerették és tisztelték a korában és az utókorban is, több okból. Az egyik és talán a legfontosabb a törökök elleni hősies harcai miatt kialakult vélemény volt. A 15. század egyik legkiemelkedőbb hadvezére volt, aki szinte egész életét a Magyar Királyság védelmének szentelte az Oszmán Birodalom ellen. Leghíresebb győzelme az 1456-os nándorfehérvári diadal, amikor megvédte a várat a hatalmas török sereg ellen, ami hosszú időre visszavetette az oszmán terjeszkedést Európában.

Kiváló hadvezéri képességei is megnyerték az embereket. Nemesi származása ellenére nem volt király, mégis országos befolyásra tett szert a katonai sikereinek köszönhetően. Kitűnt taktikai érzékével, bátorságával és azzal, hogy a hadjáratok során gyakran személyesen vezette embereit.

A magyar nép Hunyadit sokszor megmentőként látta, aki vállalta a harcot akkor is, amikor mások elfordultak volna. Nemcsak a magyarokat, hanem a keresztény Európát is védelmezte a törökök ellen.

A nép szemében igazságos vezetőnek bizonyult. Bár főúr volt, sokan úgy érezték, hogy nem csak a nemességet szolgálja, hanem a közembereket is védi. A róla kialakult népi hős-kép is hozzájárult népszerűségéhez.

Hunyadi János példakép lett az utókor számára. A magyar történelem egyik legfontosabb katonai alakja, akit hősként tiszteltek. A nándorfehérvári győzelem emlékére rendelték el a déli harangszót, amit ma is sok helyen hallani.

A sorozat alapján igazi nők kedvence volt Hunyadi János. A korabeli források általában erős testalkatúnak, magasnak és markáns arcélűnek írják le. Egyes leírások szerint bőre „napbarnított” volt, arca pedig „fáradtságot tükröző”, de határozott.

Ezek a tulajdonságok beillettek a korabeli lovagi és férfias ideálhoz, hiszen megvolt az erőteljes fizikum, a katonás megjelenés és a tekintélyt sugárzó kiállás.

A 15. századi ideál a férfias vonásokat, mint az erő, a bátorság, a harcedzettség, tartotta vonzónak. Azt, hogy valaki sebesüléseket viselt vagy harcban edződött, nem taszítónak, hanem tiszteletre méltónak látták. A nők körében való népszerűségéről konkrét feljegyzés nincs, de nem volt olyan tényező, ami miatt az ellenkezőjére következtethetnénk.