Brutális, kegyetlen, embertelen sikolyok és könnyek

A legelső emberi kínzás meghatározása szinte lehetetlen, hiszen a fizikai és mentális bántalmazás szinte egyidős az emberi civilizációval.

Már az i. e. 3. évezredben is voltak jogrendszerek és büntetőeljárások, amelyek tartalmaztak kínzáshoz hasonló elemeket. Hammurapi törvénykönyve (i. e. 1754 körül, Babilon) volt az egyik legkorábbi írott törvénygyűjtemény. Bár nem írja le részletesen a kínzást, a "szemet szemért" elv alapján sok büntetés brutális volt, levágott végtagok, megcsonkítás is történt akkor.

Az Ókori Egyiptomban (i. e. 3000 – i. e. 1000) a rabszolgák, foglyok és lázadók ellen alkalmaztak korbácsolást, kötéllel való megkötözést, és forróságban történő kivégzést. Falfestményeken korbácsolás vagy térdelve megalázás is megjelenik.

Az ókori Kínában Shang és Han dinasztia idején az úgynevezett „öt büntetés” rendszere része volt a tetoválás, orrlevágás, csonkítás, kasztrálás, kivégzés. Ezek a büntetések nemcsak végrehajtásukban voltak kegyetlenek, hanem társadalmilag is megszégyenítőek voltak.

Az ókori Rómában a kínzás jogi alapon történt. Tanított rendszerként vezették be a kínzást a vallatás eszközeként, de csak rabszolgákon lehetett alkalmazni. A rómaiak használták például a keresztre feszítést, amely a legsúlyosabb büntetés volt nem római állampolgárok számára.

A középkor egyik sötétebb oldalát kétségtelenül a különféle kínzási módszerek jelentették, amelyeket gyakran vallatás, megtorlás vagy elrettentés céljából alkalmaztak.

A legbrutálisabb kínzások közé tartozott a vaskolonc, ami egy szekrényszerű fémkamra, belül hegyes tüskékkel. Az áldozatot beleállították, és becsukták az ajtót. A tüskék lassan átszúrták a testét, de nem azonnal ölték meg.

A kerékbetörés is kegyetlen kínzási módszer volt. Az áldozat végtagjait egy nagy kerékre kötözték, majd kalapáccsal szétzúzták őket. Gyakran napokra is kitették a maradványokat elrettentés céljából.

A fűrész általi kivégzésnél az áldozatot fejjel lefelé lógatták, majd középen fűrésszel félig kettévágták, így a vér az agy felé áramlott, és az áldozat hosszabb ideig eszméleténél maradt.

A húzógép az egyik leghíresebb kínzóeszköz. Az áldozat kezeit és lábait ellentétes irányba húzták, az ízületek szétváltak, az inak elszakadtak.

A forró székre ültetésnél egy fémtrónt használtak, amelyet izzó parázson hevítettek fel. Az áldozatot ráerősítették, így lassan megsült, de nem halt meg azonnal.

A spanyol csizma is sokat használt kínzási eszköz volt. A lábra helyeztek egy fém vagy fa szerkezetet, amit ékkövekkel szorítottak össze, amíg a csontok szilánkosra nem törtek.

A nyelv kitépése vagy a vaspillangó is nagyon brutális volt. Különféle eszközökkel a nyelvet tépték ki vagy égették el, hogy megbüntessék a „istentelenséget” vagy „hitetlenséget”.

A kecskés kínzás esetén a talpat besózták, majd egy kecskét engedtek hozzá, aki nyalogatta a sót. Először csiklandós volt, de végül a kecske lerágta a bőrt.

A tövisnyakörv és kalodák használatánál az áldozatot fém tövises nyakörvvel vagy szűk fa kalodába zárták, órákra vagy napokra.

A történelem későbbi szakaszaiban, különösen a 16–20. században, a kínzás nem tűnt el, csak finomodott vagy épp gépiesedett – attól függően, melyik korszakot és országot nézzük.

Bár középkori gyökerű, az inkvizíció kínzásai sokáig fennmaradtak. A strappado esetén az áldozatot hátrakötött kézzel felhúzták, majd hirtelen elengedték, de nem teljesen, aminek következtében az ízületek kiszakadtak.

A Heretic’s Fork alkalamzásánál egy vasvilla került az áll és a mellkas, illetve a nyak és az áll közé, így nem lehetett elaludni vagy előrehajtani a fejet.

A Francia Forradalom és Napóleoni időkben a guillotine bevezetése „humánus kivégzésnek” számított. Bár gyors volt, tömeges kivégzésekhez használták, pszichológiai terror részeként. A forradalom előtt és alatt a túlzsúfolt börtönök, éheztetés és verés is gyakori volt.

A 18–19. századi KGB, Cári Oroszország idejében a jégtáborokban lassú halált haltak hidegben, éhezéssel, kényszermunkával. De jelen volt a körmök alá szúrás, szorítók, forró víz vagyolaj használata is.

A náci Németországban elektrosokk, vízbe fojtás szimulálása, nemi szervek kínzása volt jelen. De orvosi kísérleteket is végrehajtottak, mint az élve fagyasztást vagy a magaslati kísérleteket.

A Szovjetunióban állandó megfigyelés, pszichológiai kínzás, koholt perek, „önvallomás” kicsikarása volt tapasztalható. A GULAG-táborokban éhezés, verés, agymosás volt jelen.

A Latin-Amerikai diktatúrákban a "la picana" alkalmazásánál elektrosokkot alkalmaztak a nemi szervekre. A vízkínzás a vízbe fulladás szimulálását jelentette. A tigriságy is használatos volt, amikor a vízszintesre feszített testet különféle módokon kínozták meg.

Az emberek kreativitása határtalan. Ez azonban nem csak a tudományok és a hétköznapok területén alkalmazott. A kínzásoknál is számtalan formájú és mértékű brutalitással találkozhatunk, ha a történelem ezen sötét részét böngésszük.