Kivételesen jól megőrzött osztrák múmiát balzsamoztak be eddig ismeretlen módszerrel

Erre egy hihetetlen példa a kevéssé ismert eset, amikor egy múmiát találtak a St. Thomas am Blasenstein-templom kriptájában, egy kis osztrák faluban. Ez a múmia rendkívül jó állapotban maradt fenn, de senki sem tudta, hogyan tudott ilyen sokáig ilyen jól megmaradni.

„A St. Thomas am Blasenstein-templom kriptájában található, szokatlanul jól megőrzött múmia egy helyi plébános, Franz Xaver Sidler von Rosenegg holtteste, aki 1746-ban halt meg” – magyarázta Andreas Nerlich, a Ludwig-Maximilians-Universität patológusa egy nyilatkozatában.

Nerlich és kollégái számos technikával vizsgálták a holttestet, többek között CT-vizsgálattal, fókuszos boncolással és radiokarbonos kormeghatározással. Megállapították, hogy a múmia felső teste teljesen sértetlen, de az alsó része és a feje nagyobb mértékű bomlásnak indult.

Ez az első olyan eset, amikor egy mumifikált holttestet azonosítottak, amelyet úgy „balzsamoztak”, hogy a hasüregét és a medenceüregét különböző anyagokkal töltötték meg az anális csatornán keresztül.

Érdekes módon a vizsgálat során a hasüregben és a medenceüregben is különféle idegen anyagokat találtak. Amikor felnyitották a testet, megállapították, hogy ezek fenyő- és lucfenyőfaforgácsok, ágdarabok, valamint len-, kender- és vászonszövetek. Ezek az anyagok akkoriban könnyen hozzáférhetőek voltak.

„Nyilvánvaló, hogy a faforgács, az ágak és a száraz szövetek felszívták a hasüregben lévő folyadék nagy részét” – tette hozzá Nerlich.

Ez a balzsamozási módszer jelentősen eltér a többi ismert gyakorlattól, ahol a testet felnyitják és előkészítik. Ehelyett, aki balzsamozta ezt a lelkészt, a hullát a végbélnyílásán keresztül töltötte meg anyagokkal, hasonlóan ahhoz, ahogy karácsonykor a pulykát készítik elő.

„Ez az első olyan mumifikált holttest, amelyről megállapították, hogy a hasüreg és a medenceüreg különböző anyagokkal való kitömésével, az anális csatornán keresztül »balzsamozták«” – mondta Nerlich az IFLScience-nek.

„A töltelékkel a test belsejéből a folyadékot akarták felszívni, amely kiválóan megőrizte a mellkas és a has üregét. Ha ezt a testet hagyományosan földbe temették volna, a hasfal egy idő után eltűnt volna, és a kutatók csak néhány fadarabot és ruhadarabot találtak volna, amelyek a test felületéről is származhattak volna.”

A vizsgálat során a kutatók egy kis üveggömböt is találtak, amelynek mindkét végén lyukak voltak. Lehetséges, hogy ez a tárgy a testben lévő szövetekhez tartozott, de mivel csak egy darab van belőle, elképzelhető, hogy a test előkészítése során elveszett (mint az a régi vicc, amikor egy sebész a műtét során elveszíti az óráját a páciensben).

Ez a kutatás nemcsak a holttest konzerválásának módszereit magyarázza, hanem segített azonosítani a személyt is. Hosszú ideig csak feltételezték, hogy a holttest Sidleré, és a korábbi kutatási cikkekben egyszerűen „levegőn szárított káplánnak” nevezték. A legújabb tanulmány azonban megerősítette, hogy valóban Sidleré volt.

Az elemzésből kiderült, hogy a személy 35 és 45 éves kora között halt meg, és valószínűleg 1734 és 1780 között élt. Ez egybeesik Sidler életének dátumaival. A csapat azt is megállapította, hogy ez a személy magas színvonalú életmódot folytatott, étrendje közép-európai gabonafélékre, állati termékekre és halra épült, miközben fizikai aktivitásra utaló jelek alig voltak. Ez utóbbi biztosan egy pap életmódjára utal. Bizonyítékok utalnak arra is, hogy hosszú ideig dohányzott, és élete végén tüdőtuberkulózisban szenvedett.

Nerlich szerint vannak bizonyítékok arra, hogy a holttesteket „előkészítették” a szállításra vagy a hosszabb ideig tartó ravatalozásra, de ezek a jelentések nem tartalmaznak pontos leírásokat. Lehetséges tehát, hogy a plébános hazaszállítását tervezték az apátságába, de valamilyen ismeretlen okból nem került oda.

Nerlich és kollégái számára az eset több okból is fontos. Nemcsak ez az első dokumentált példa ilyen típusú balzsamozási eljárásra, hanem a holttest átfogó elemzése is rávilágít arra, hogy a jövőbeli kutatóknak munkájukba be kell vonniuk a speciális technikákat.

2000-ben a holttestet Bernhard X. Mayer osztrák farmakológus, a Bécsi Egyetem kutatója vizsgálta, aki részletes külső vizsgálatot és hordozható röntgengéppel röntgenfelvételt készített. A vizsgálat során a röntgenfelvétel Sidler hasüregében egy gyöngyöt mutatott, de semmi mást, ami arra a következtetésre vezetett, hogy a papot megmérgezték. A pletykák még ma is élnek. Nerlich vizsgálata azonban kimutatta, hogy ez a gyöngy, bár szokatlan, a haláleset után került a testbe.

„A jól megőrzött múmiák vizsgálatakor – ha lehetséges – mindig CT-vizsgálatot is kell végezni, mivel a 2000-ben elvégzett röntgenvizsgálat nem tárta fel a kitömést” – nyilatkozta Nerlich az IFLScience-nek.

Úgy tűnik, hogy a kriptákban található sírok jövőbeli kutatásai során alaposabban meg kell vizsgálni a holttesteket, mivel a szokatlan konzerválási módszerek sokat elárulnak arról, hogyan éltek és haltak meg az emberek a saját korukban, valamint arról, hogy mások hogyan próbálták megakadályozni a bomlást.