Történelem

Meglepő oka lehetett a Római Birodalom bukásának

Az éghajlatváltozás már akkor problémát okozott

A klímaváltozás döntő szerepet játszhatott a Római Birodalom bukásában. A Geology folyóiratban megjelent új tanulmány szerint az úgynevezett Little Ice Age of Late Antiquity (LALIA), amely i. sz. 540 körül kezdődött, sokkal súlyosabb volt, mint azt korábban gondolták.

Meglepő oka lehetett a Római Birodalom bukásának
Augustus, a Római Birodalom első császára
Fotó: AFP/Hemis/hemis.fr/Guiziou Franck

Egy nemzetközi tudóscsoport geológiai bizonyítékot fedezett fel Izland partjainál arra vonatkozóan, hogy a jéghegyek nagy sziklákat szállítottak Grönlandról a Római Birodalom bukásának időszakában.

A LALIA-t három hatalmas vulkánkitörésből származó hamu okozta, amelyek elzárták a napfényt. A hideg időszak 200 és 300 évig tartott, és tömeges migrációkat indított el Európa-szerte, amelyek a tudósok szerint megváltoztathatták és destabilizálhatták a Római Birodalmat.

„Európa-szerte körülbelül 1-2 Celsius-fokkal csökkent a hőmérséklet. Ez terméskieséshez, emelkedő élelmiszerárakhoz, végül éhínséghez és járványokhoz vezetett” – magyarázta Thomas Gernon, a tanulmány társszerzője, a Southamptoni Egyetem professzora.

Bár a Kelet-Római Birodalom formálisan csak 1453-ban szűnt meg, a kutatók úgy vélik, hogy az éghajlati sokkok megkezdték szerkezeti hanyatlásának hosszú időszakát – írta meg a Lenta.

„Nem azt mondjuk, hogy az éghajlat volt az egyetlen ok, de most már világos, hogy a lehűlés sokkal nagyobb szerepet játszott, mint azt korábban gondolták. Ez nemcsak egy tényező volt, hanem valami, amely képes megváltoztatni a történelem menetét” – jegyzi meg a tanulmány szerzője.

Kapcsolódó írásaink