Történelem
A rejtélyes római kutyaáldozati hely titkai
Egyedülálló lelet
A legfigyelemreméltóbb lelet egy hatalmas kutyacsont-gyűjtemény volt – összesen 5,436 -, amely legalább 140 egyedi szemfogat képvisel. Ez az összeállítás az egyik legkiterjedtebb, amelyet valaha feltártak abból az időből, és kérdéseket vet fel a kutyák szerepéről a korszak spirituális és vallási gyakorlataiban.
Dr. Ellen Green, a Readingi Egyetem paleopatológusa elhatározta, hogy választ ad néhány kérdésre. Az International Journal of Paleopathology című folyóiratban megjelent új cikkében bizonyítékokat mutatott be arra, hogy a Nescot-aknában felfedezett kutyákat valószínűleg feláldozták az isteneknek, de csak hosszú életük végén, amely alatt gazdáik rendkívül jól gondoskodtak róluk. Úgy tűnik, dédelgetett háziállatok voltak, talán csak egy bizonyos kor elérése után ajánlották fel áldozatra, vagy egy olyan ponton, amikor az öregedés gyengeségei miatt úgy tűnt, hogy az eutanázia a legkönyörületesebb lehetőség.
Kutyák a római és a római-brit társadalomban
A kutyák alapvető szerepet játszottak mind a római, mind a római–brit mindennapi életben. Gyakorlati célokat szolgáltak vadászatban segítőként, nyájőrzőként terelőként, védelmezőként és hűséges társként. Valójában a római Nagy-Britannia jól ismert volt nagyra becsült vadászkutyáiról, olyan kiemelkedő hírnévnek örvendtek, hogy még a görög földrajztudós, Sztrabón is Britannia egyik értékes exportcikkeként dokumentálta őket.
Hasznukon túl a kutyák mély szimbolikus és vallási jelentőséggel bírtak a római kultúrában. Istenségekhez és spirituális hiedelmekhez kapcsolódtak, különösen a túlvilággal, a védelemmel, a gyógyulással és a termékenységgel kapcsolatban. Az alvilági istent, Plútót gyakran őrkutyával ábrázolták, míg Hecatét, a mágia és a hold istennőjét gyakran társították a szellemkutyákhoz. Ezek a kapcsolatok arra utalnak, hogy a kutyákról úgy gondolták, hogy védő vagy irányító szerepet töltenek be az élet és halál közötti átmenetben, ami potenciálisan megmagyarázza jelenlétüket a rituális kontextusokban.
A Nescot rituális tengely: Egyedülálló lelet
A nescoti ásatás során egy ovális alakú aknát tártak fel, amely a Kr. u. első század végére és a második század elejére nyúlik vissza. Eredetileg a rómaiak kőbányagödörként használták. Később a helyszínre különféle tárgyak, köztük állati maradványok, emberi csontok, kerámiák, fémtárgyak, érmék, és még játéktokenek is kerültek
A régészek három különböző fázist azonosítottak az akna használatában. Az első két fázis tartalmazta a fauna maradványainak túlnyomó többségét, túlnyomó többségük kutyáké volt, míg a harmadik fázisban a rituális lerakódások jelentős csökkenése volt tapasztalható, mivel úgy tűnik, hogy a helyszínt elsősorban szemétlerakóként használták.
A legtöbb római-brit régészeti lelőhelyen a kutyamaradványok a feltárt állati csontok legfeljebb négy százalékát teszik ki. A Nescotban azonban a 10 747 előkerült állatcsont több mint fele kutyáké volt, ami egyértelművé teszi, hogy a helyszín kifejezetten kutyákhoz kapcsolódik.
Dr. Green elemzése a maradványokról értékes betekintést nyújtott a kutyák haláluk előtti fizikai állapotába.
A gyűjtemény a kutyatípusok változatos skáláját mutatta be, de a kisebb fajták jelentős előfordulásával. E kutyák némelyike kondrodiszpláziát mutatott, egy genetikai rendellenességet, amelyet a megrövidült végtagok jellemeznek, hasonlóan a modern corgikhoz. A történelmi források azt mutatják, hogy a rómaiak a modern máltaihoz hasonló kis társkutyákat tartottak is, ami összhangban van sok nescoti példánnyal.
Érdekes módon több kutya hosszú távú gondozásra utaló bizonyítékot mutatott, amint azt az életkorral összefüggő állapotok jelzik, beleértve a spondylosis deformans-t, egy degeneratív gerincbetegséget és a csontosodott bordaporcot, amely állapot miatt a bordák porca csonttá keményedik a kutya öregedésével. Általában a kutyák a jó egészségi állapot és a hosszú élettartam jeleit mutatták, és mivel többnyire kis méretűek voltak, kevés hasznuk lett volna munkakutyaként.
Valóban feláldozták a kutyákat?
Az emberi maradványok jelenléte, valamint a római Nagy-Britannia más rituális tengelyeivel való hasonlóságok erősen arra utalnak, hogy a nescot-i kutyák szertartások áldozatai lehettek.
Dr. Green elmélete szerint a kulturális hagyományok befolyásolták ezeknek az állatoknak a rituális célokra történő kiválasztását.
„A rómaiaknak konkrét irányelveik voltak arra vonatkozóan, hogy milyen típusú, színű, korú és nemű állatok alkalmasak a különböző istenségeknek való feláldozásra” – írta. „Nagyon valószínű, hogy ezeket a kutyákat ilyen rituális kritériumok alapján választották ki.”
Ami a nescot-i rituális aknát olyan egyedivé teszi, az a haláluk után ott eltemetett kutyák puszta száma, ami sokkal nagyobb, mint bármi, amit valaha is találtak a római-brit lelőhelyek ásatásain.
A lelőhely időtartalmának harmadik szakaszára az állati maradványok mennyisége meredeken csökkent, és azok, amelyek megjelentek, egyértelmű bizonyítékokat mutattak a mészárlásra, például aprítás nyomokat és friss töréseket mutattak – ami arra utal, hogy inkább élelmezésre, mint vallási célokra használták őket.
A Kr. u. második század elejére az aknát végleg elhagyták. Ez a változás azt jelzi, hogy az egykor szentnek tartott hely fokozatosan elvesztette rituális jelentőségét, feltehetően a változó szokások tükröződéseként.
A Nescot felfedezés folytatódó rejtélyei
A lelet kulcsfontosságú kérdéseket vet fel, amelyek megválaszolásához több elemzésre lesz szükség, ha egyáltalán megválaszolhatók. Például: ha a kutyákat feláldozták, melyik római istenségnek adták át a szellemüket? És az emberi csontok jelenléte az aknában azt jelenti-e, hogy az embereket néha kutyákkal együtt áldozták fel?
Bár a végleges válaszok továbbra is megfoghatatlanok, a bizonyítékok erősen alátámasztják azt az elképzelést, hogy ezek a kutyák döntő szerepet játszottak a spirituális vagy vallási szertartásokban. A felfedezés rávilágít a római és az őslakos brit hagyományok keveredésére is, mivel egyes rituális kutyatemetéseket a római kor előtti vaskori Nagy-Britanniára idejére datálták.
Bár a lerakódások mögött meghúzódó pontos motivációkat soha nem lehet teljesen megérteni, Dr. Green kutatása lenyűgöző narratívát mutat be: ezeket a kutyákat nem egyszerűen elhagyták, hanem szándékosan választották ki, tisztelték és rituálisan eltemették egy olyan gyakorlatban, amely egybeolvasztotta a római és az őslakos spirituális hiedelmeket. Jelenlétük az aknában kísérteties emlékeztetőül szolgál arra, hogy az állatok milyen mélyen beágyazódtak az ősi társadalmak szent és természetfeletti hitrendszereibe.
