Történelem

A sofőr figyelmetlensége vezetett az osztrák–magyar trónörökös halálához

A bécsi vezetés nem tekintett Boszniára ellenséges területként

Ferenc Ferdinánd és felesége ezért is mert belevágni a balkáni útjába, de nem számoltak azzal, hogy a nacionalista terrorszervezetek ott lesznek, ahol ők megjelennek. Az ellenük irányuló merénylet sikeréhez mindkét oldal amatőr szervezésére szükség volt. Az osztrák–magyar trónörökös halála egész Európa lángba borulását eredményezte – írja az Origo.hu.

A sofőr figyelmetlensége vezetett az osztrák–magyar trónörökös halálához
Ferenc Ferdinánd főherceg és felesége, Zsófia Szarajevóban, közvetlenül az 1914. június 28-i merényletük előtt
Fotó: NorthFoto

Ferenc Ferdinánd meggyilkolása nem előzmény nélküli esemény az első világháborúhoz vezető események sorában. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1908-ban annektálta Boszniát. Ezt követően a pánszláv és szerb nacionalista szervezetek hét alkalommal kíséreltek meg merényletet a Habsburg család tagjai ellen 1910–1914 között.

A délszláv terroristák – mint később kiderült – magas rangú szerb katonatisztek és a szerb kormány „félhivatalos” támogatását is élvezték.

A merényletet elkövető Gavrilo Princip mögött álló Fekete Kéz feje például nem volt más, mint Dragutin Dimitrijević ezredes, aki amellett, hogy a szerb hírszerzés vezetője, a belpolitikai ügyek tekintetében is megkerülhetetlen figura volt.

A boszniai út

Miután a vezérkari főnöki pozícióért vívott harcot elvesztette, és Bosznia katonai kormányzójának nevezték ki, Oscar Potiorek táborszernagy igyekezett minél előnyösebb pozíciót kiharcolni magának. Így meghívta a trónörökös Ferenc Ferdinánd főherceget és feleségét, Chotek Zsófiát, hogy megszemlélje a város nevezetességeit és a közelben szervezett hadgyakorlatot.

A tizenegyedik házassági évfordulójuk közeledtére tekintettel elfogadták a meghívást. A bosnyák fővárosban szívesen látták őket az emberek, így mindenki úgy érezte, minden rendben.

Hibák sokasága – mindkét oldalon

A merénylők reggel nyolc órakor gyülekeztek a Vlajnić cukrászdában, ahol pisztolyokat, kézigránátokat és ciánkapszulát – utóbbit arra az esetre, ha nem tudnának elmenekülni – vettek magukhoz.

Délelőtt tíz órakor a főherceg elhagyta a katonai tábort, majd a városházához ment egy hét autóból álló konvojjal, amelyből ő a másodikban foglalt helyet. Az autóban ült még felesége, illetve maga Potiorek is.

A gyilkossági kísérlet meglehetősen bizonytalanul indult, ugyanis az első két merénylő azért nem dobta el a saját gránátját, mert az egyikük nem volt biztos a trónörökös kilétében, a másik pedig megsajnálta Zsófiát. Azonban amikor az autó Nedeljko Čabrinović mellé ért, ő már nem tétlenkedett, eldobta a robbanóeszközét. Ez sikertelen kísérlet volt, mert a sofőr a gázra lépett, és a gránát végül az úton robbant fel.

Čabrinović bevette a ciánt, de az nem hatott, és végül elfogták. A főherceg útvonalát ugyan módosították, de a sofőr tévedésből az eredeti irányban haladt tovább. Ezt Potiorek észrevette, és megállásra intette a járművet, de a legrosszabb pillanatban: a gépkocsi épp Principtől néhány méterre állt meg.

A híresen rossz lövészeti ismeretekkel rendelkező Princip nem tétovázott, elővette pisztolyát, a főhercegi párhoz lépett, és Zsófiát hasba lőtte, Ferenc Ferdinándnak pedig a nyaki ütőerét találta el, akinek állítólag az utolsó szavai így hangzottak: „Es ist nichts”, vagyis „Semmiség”.

Kivégzés helyett börtön

Princip – ahogyan Čabrinović is – bevette a ciánt, de nála sem hatott. A merénylőt elfogták, és halálra is akarták ítélni, ám az esemény idején még nem töltötte be a huszadik életévét. Ez azért volt fontos, mert az akkori jogszabályok szerint húsz év alatti embert nem lehetett kivégezni, bármit is követett el, így börtönbe került.

Čabrinović 1916-ban, Princip pedig két évvel később a börtönben halt meg.

A bécsi koronatanácsban heves viták dúltak ezután, hogy miként reagáljanak a kialakult helyzetre. Július 23-án a dualista birodalom ultimátumot küldött Szerbiának, de ezt a király, I. Péter elutasította. A merénylet után kereken egy hónappal később a Monarchia hadat üzent Szerbiának, amely egyben a világháború kezdetét is jelentette.

Kapcsolódó írásaink