Azok a pesti srácok

Szinte minden halottnak megvan a maga útja, története, vándorlása, közterek, halottasházak és temetők között, annak függvényében, hogy azonosítható, felismerhető volt-e, értesítették-e a hozzátartozókat vagy sem, elvitték-e a halottat más temetőbe. A legtöbb áldozatot – hatszáznál többet – a Kerepesi (ma Fiumei) Úti Temető és a Rákoskeresztúri új köztemető fogadta be.

A halottak túlnyomó többsége a tizenhét és ötven év közötti korosztályhoz tartozott. Főképp munkásokból, kistisztviselőkből, iskolai tanulókból tevődött ki. A legmegdöbbentőbb adatnak az számított, hogy az 1360 halottnak közel egynegyede, 284 húsz év alatti volt! Nem véletlenül emlegetjük, hogy a forradalomból a pesti srácok is kivették a részüket. Ami a kivégzetteket illeti: a 273-ból huszonhárman voltak húsz, illetve kivégzésük idején huszonegy év alattiak.

Ezek után vessünk néhány pillantást a Tétényi úti kórház 1956-os állapotára (ma már a Szent Imre nevet viseli), majd felidézendő három pesti srác történetét, akik a kórház lapjaihoz fűződtek. Az első sérültet október 23-án este 8 és 10 óra között szállították be a Tétényi útra a Rádiótól. A fiatalember térdtáji lövést kapott. A 24-e azzal telt, hogy kiürítették a kórházat és helyet biztosítottak a sérülteknek, annak függvényében, ahogyan érkeztek. Csak azok maradtak az épületben, akiknek feltétlenül szükségük volt kórházi kezelésre. Nagyon sok vendégorvossal és medikussal dolgoztak, akik zömmel a kórházban laktak, azzal a különbséggel, hogy talán nem voltak ott február végéig, hanem valamikor november 10-e után hazamentek, vagy visszatértek munkahelyükre. Akadt olyan medikuscsoport, amelyik mást sem csinált, mint reggel 8 órától elkezdve végigjárta a kórházat, és a földszinttől a harmadik emeletig végrehajtotta mindazt, amit Mátyus Lajos sebészorvos kért tőlük: tetanusz antitoxint adtak, gázödéma elleni szérumot stb. Ugyanígy alakult fiatalokból egy kötözőbrigád, amelyik az orvosi rendelkezés szerint dolgozott. Sok-sok team, mindegyike specializálódott valamire, és mindenki igyekezett hasznossá tenni magát.

Legendás személyiségnek számított a kórház egyik betege: a „tankos” Jóska. Csak így hívta mindenki. Nem tudták az orvosok, hogy mi az igazi neve. Ipari tanuló volt, tizenhét éves, és megtanulta, hogyan kell a Molotov-koktélt elkészíteni. Megsemmisített ezzel a módszerrel több tankot, mígnem az egyik tetején állva kapott egy géppuskasorozatot, és bekerült a Tétényi útra. Számos sérülése volt; egyik keze, karja, mellkasa, hasi sebesülése, ez utóbbi miatt operálták meg, pontosabban Mészáros Károly tanár úr műtötte. A májat ellátó fő artériát lőtték el. Ez halálos sebesülés, az élettel összeegyezhetetlen, éppen ezért nem tudtak vele mit kezdeni. Abban az időben még nem volt érvarrat vagy érpótlási lehetőség, úgyhogy lekötötték a májat ellátó fő artériát és bevarrták a hasát. Azt mondták az orvosok: ez a gyerek, sajnos, halálra van ítélve. Mészáros Károly kijelentette: nincs más teendő, fájdalomcsillapítót kell adni neki… De csodák csodája, Jóska nem halt meg! Ellenben – ami főleg alkoholistáknál gyakori – a májzsugorodás következtében elkezdett nőni a hasa. Megállapították, hogy tele van vízzel, amely feltolta a rekeszizmot. A fiú nem kapott levegőt, fulladt, ezért aztán megcsapolták, és leengedtek egy vödör folyadékot. Utána Jóska megkönnyebbült, de alig tudott járni, olyan gyenge volt. Hetven kilóval került be a kórházba, ahol negyven kilót fogyott, elképzelhetjük, hogyan nézett ki. Csak a hasa volt nagy. Egy alkalommal, éjszaka, a falba kapaszkodva állt kint a folyosón és azt kiabálta: „Mátyus doktor, pungáljon meg!” Annyira feszítette a víz a hasát, hogy kénytelen volt a sebészorvoshoz fordulni, aki még az éjszaka folyamán könnyített rajta.

Ami a fiú további sorsát illeti: csodálatos a máj regeneráló képessége. Jóska ugyanis meggyógyult, megcáfolva az orvostudomány minden törvényszerűségét. Felépült, elkezdett hízni, abbamaradt a hasvízképződés. Mátyus doktor legalább négyszer-ötször megpungálta, gondolhatjuk, hogy vastag rémregény a kórtörténete, ha megvan valahol a Tétényi úton. Idáig a történet egy érdekes sebészeti eset. De van még valami, ami hozzátartozik a személyéhez. Eltelt egy vagy két év, egyszer szóltak Mátyus doktornak, hogy keresik. A „tankos” Jóska volt. Nézte a doktor, nézte, vizsgálgatta a fiút, tényleg a „tankos” Jóska volt, de akkor már megint hetven kiló felett, szélesre húzott szájjal, valamilyen egyenruha volt rajta. „Mi van veled?” – faggatta a fiút a doktor. Kiderült, hogy akkor jött haza Moszkvából, ahová, mint hőst vitték ki, akit az „ellenforradalmárok” sebesítettek meg!

A következő eset is elgondolkoztató volt a kórház akkori orvosai számára. Szenvedője egy fiatal gyerek, 14-15 év körüli gimnazista. Belőttek a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtérhez közeli lakásukba, aminek a következtében a fiú nagyon sok helyen bélsérülést szenvedett. Szisztematikusan végignézték a hasüregét, s ahol ilyen bélszakaszt találtak – attól függően, hogy milyen jellegű volt a sérülése – a szakma szabályai szerint jártak el. Ennek ellenére a gyerek néhány nappal később kezdett rosszul lenni, elég sanyarú állapotba került, és egy héten belül meghalt. Hashártyagyulladásban. A boncolás után derült ki, hogy volt neki egy hátulról jövő sérülése is, ami a fölszálló vastagbelet érintette, de ezt a hasüreg felől nem láthatták az orvosok. Nem vették észre… Elképzelhető, hogy békésebb körülmények között ugyanez bekövetkezett volna. Ezzel együtt szakmai tévedés volt!

A kórház orvosai, egy baráti társaság, a forradalom leverése után is összejárt budafoki sváb házakban, titkos borozókban, ahol azokra a napokra emlékeztek, amelyek megdobogtatták a szívüket. Itt emlékeztek arra a tíz év körüli kis srácra is, aki egyik nap puskával a kezében jelent meg a portán és a testvérét kereste. A Tétényi úti kórházban akarta megtudakolni, hogy nem fekszik-e ott a testvére. Közölték vele, hogy nem mehet be, csak ha otthagyja a portán a puskáját. Ebből nézetletérés támadt, de végül lefegyverezték a gyereket. Megnyugtatták, hogy amikor elmegy, viheti a puskáját. Ez november 4-e után volt. Mondta a kis srác a testvére nevét, meg azt, hogy megsebesült, és kérdezte, nincs-e a kórházban. Kiderült, hogy nem volt ott. Megpróbálták a gyereket lebeszélni arról, hogy a városba kimenjen. „Ide figyelj – mondták neki –, hagyd a fenébe a puskádat, maradj itt közöttünk, befekszel majd valamelyik kórterembe és segítesz is nekünk.” Elmesélte a fiú, hogy miért lett forradalmár. A lakásuk vagy a házuk valahol a Kamaraerdőnél volt, ahová belőttek a szovjetek. Éppen étkezett az egész család. És ott a szeme láttára halt meg az apja és az anyja! A fiúk elhatározták, hogy megbosszulják a szülőket és forradalmárok lesznek. Valahol fegyvert szereztek és a Móricz Zsigmond körtér közelében lövöldöztek. Az orvosok mindenképpen a kórházban akarták tartani a fiút, érveket sorakoztattak fel, hogy amit tenni szándékozik, annak nincs sok értelme. Akárhogyan is, de neki harcolnia kell – mondta. Erkölcsi kényszert érzett.

Vajon megtalálta-e a testvérét? Vajon mi lett vele? Elhagyta a kis pesti srác a kórházat, és nem látták soha többet.