Tengeri tragédia: több mint négyszázan vesztették életüket, köztük, sok gyermek

A nyugati sajtó szerint az Admiral Nahimov szabotázs vagy merénylet áldozata lett, ugyanis a titkosszolgálat egyik magasrangú tisztje is a fedélzeten volt. Ezt azonban nem támasztja alá semmi. Az orosz gőzös több mint 1200 utassal a fedélzetén egy ömlesztettáru-szállítóval, a Pjotr Vaszjovval ütközött össze augusztus 31-én, 23 óra 12 perckor.

A szárazteherhajó fékezés nélkül rohant bele az utasszállítóba, és akkora lyukat ütött az oldalán, mint egy 3 szobás lakás. Az Admiral Nahimov vízzárórekeszei nem működtek – a biztonsági ajtók egyszerűen szétrohadtak, amiről az üzemeltető tudott, de nem törődött vele. A Pjotr Vaszjov sérülései ehhez képest nem voltak komolyak.

A balesetet, amelyben 423-an vesztették életüket néhány perc leforgása alatt, emberi hibák és mulasztások okozták tehát. Mindez 1986-ban történt, és a szovjet polgári hajózás egyik legnagyobb katasztrófája volt.

Az Admiral Nahimovnak egykor a csodájára a jártak. A hajót a németek építették, és tették vízre 1925-ben SS Berlin néven. A következő tizenöt évben többször megfordult New Yorkban és a Földközi-tengeren, de a második világháború kitörésekor katonai használatra rekvirálták, és úszó kórházzá alakították át. 1945. január 31-én aknára futott, és elsüllyedt.

Két évre rá a Berlin szovjet búvárok tárták fel. Megvizsgálták, és meglepődtek a minőségén: a hajótest erős maradt, korrózió nyomai nem voltak láthatóak, ezért a kiemelése mellett döntöttek. A kronstadti hajógyárban újították fel, majd átkeresztelték Admiral Nahimovra, és jóvátételként a Szovjetunió utasszállító flottájába került. Mindenki szerette, mert precízen megépített hajó volt, a leírások szerint pazar belsővel.

A '80-as évek derekára viszont az elhanyagoltság miatt az Admiral Nahimov olyan állapotba került, hogy amiatt ki kellett volna vonni a forgalomból. Ehhez képest tovább közlekedtették. Tény: az ütközést nem „élhette” túl, de ha legalább a vízzárórekeszek működnek, az utasoknak több esélye lett volna. A katasztrófa több apró hiba együttes eredménye volt. Előszöris Vadim Markov, az Admiral Nahimov kapitánya nem sokkal azután, hogy megtudta, a Pjotr Vaszjov keresztezi az útjukat, átadta a parancsnokságot Alekszandr Csudnovszkij másodtisztnek, és visszavonult a kabinjába.

Markov, mielőtt lépett a hídról, megegyezett a 30 000 tonna gabonát szállító Pjotr Vaszjov kapitányával, Viktor Tkacsenkoval arról, hogy a teherhajó a jobbján elengedi a gőzöst. Ezt nem lett volna szabad, de bevett szokás volt akkoriban, és a fedélzeti számítógép adatai alapján a manőver nem is tűnt kockázatosnak. Éppen ezért Viktor Tkacsenko nem csökkentette a sebességet, a hajók pozícióját pedig nem ellenőrizte a látcsövével. Csudnovszkij viszont igen, és amikor felismerte a veszélyhelyzetet, , ösztönösen elkezdte balra kormányozni az utasszállítót, ezzel lényegében befordult a Pjotr Vaszjov elé. Mire a teherhajó navigációs rendszere beriasztott, már késő volt.

A katasztrófa bekövetkezésekor az Admiral Nahimov fedélzetén bányász bál volt. A szülők, miután lefektették gyermeküket, rájuk zárták a kabinok ajtaját, és mulattak. Az ütközés hatására pedig a víz azonnal elárasztotta a géptermet, az áramellátás megszűnt, a hajó sötétbe borult. Kitört a pánik.

Az éjszaka két hőse German Jurin vezető szerelő és Vera Fedorcsuk légiutas-kísérő. Az előbbi százak életét mentette meg azzal, hogy vakon tapogatózva lemerészkedett a hajó gyomrába, és felkapcsolta a vészvilágítást. Fedorcsuk pedig megkereste a pótkulcsokat, és hozzálátott a kabinokban rekedt gyermekek mentéséhez. Mindketten vízbe fulladtak.

Az Admiral Nahimov egyébként olyan gyorsan süllyedt, hogy mindössze egy mentőcsónakot sikerült vízre tenni. A legtöbb szerencsés utas a tartalék tutajokon menekült meg, de voltak olyanok is, akik kiúsztak a partra. A vízbe kerülő vegyszerek miatt azonban többek nem sokkal később belehaltak a mérgezés szövődményeibe.

A szovjet hatóságok, amennyire lehetett, igyekeztek elhallgatni a tragédiát. Mihail Gorbacsov pedig egész egyszerűen tudomást sem vett róla. Nem volt gyásznap, nem látogatott a helyszínre, az áldozatok hozzátartozói még egy levelet sem kaptak.

A vízbefulltakat azonban megpróbálták felszínre hozni. Eközben megtalálták például Vera Fedorcsuk holttestét a markában a kulcscsomóval. Viszont a mentés közben két búvár életét vesztette, így az akciót végül lefújták, és több mint félszáz utas örökre a hullámsírban maradt.

A két kapitányt és a felelősöket elítélték. Egyikük orosz, a másik ukrán börtönbe került. A Szovjetunió szétesése után kegyelmet kaptak, de az 1986. augusztus 31-én történtek a halálig kísértették őket. Szó szerint. Markov még kérvényeket is írt a rendőrségnek, amelyben arra kérte az odesszai hatóságot, hogy védje meg a családját az esetleges merényletektől.