Történelem
Machu Picchu – Város a fellegek között
Gyönyörű és rejtélyes fellegvár a hegytetőn.
Lenyűgöző természeti környezetben, 2450 m tengerszint feletti magasságban található Machu Picchu, melynek romjai az Andok keleti lejtőin, gazdag trópusi növény- és állatvilággal körülvéve, Cuzcotól 110 km-re, egy meredek hegygerincen magasodik a felhők közé.
A Naptemplom
Machu Picchuban vannak kutak és medencék, amelyekben még most is csordogál a víz, elképesztő mérnöki tudással megépített épületek, lakóházak, templomok és oltárok. A hegygerincen mintegy 200 építményt építettek, némelyiket tökéletesen megfaragott kövekből. A falakba nincs belevésve semmi, amely a romok rejtélyes múltjára adhatna választ. A város fél hektáron terül el, amit zöldellő teraszokkal vettek körül.
Épületromok Machu Picchun
A teraszoknak kettős funkciója volt, egyrészt az élelem megtermelésére szolgált, másrészt a város alapzatának megerősítésére készítették. A tudósok szerint több földet műveltek meg az országszerte megépített teraszokon az inka időkben, mint jelenleg, a modern Peruban. Machu Picchu teraszain nem volt elegendő hely a szükséges élelmiszer mennyiség megtermelésére, ezért a szomszédos településekről is ellátták élelemmel a város lakóit. A fellegvár esetében a teraszok építésének a legfontosabb célja az volt, hogy az egész várost alátámasszák a hegygerincen. A felhőszakadások, amelyek ezen a környéken gyakran földcsuszamlásokat indítottak el, a két geológiai törésvonal, ami a területet keresztezi, földrengés-veszélyessé teszi a helyet, és a meredek hegyoldal, mindezek együttesen szinte lehetetlen feladat elé állították az építőket.
Machu Picchu, teraszok és épületek romjai
A város felépítésének első lépéseként meg kellett erősíteni a hegyoldalt, amit védőteraszok rendszerével értek el. Ezek a teraszok elsősorban a hegyoldal megtámasztására és az esővíz elvezetésére szolgáltak. A rendkívül erős esőzések miatt a környéken gyakoriak a sárlavinák, és ha a lezúduló vizet nem vezetik el, akkor a város a hegygerincen a mélybe csúszhatna. Ezt a problémát az építők leleményesen oldották meg. A teraszokon rétegesen termőföld, alatta homokkal kevert földréteg, végül kavicsréteg és nagyobb kövek vannak elterítve. Ezek a teraszok csatornarendszerként működve a vizet a mélybe vezetik, így bármennyi eső esik, nem árasztja el a teraszokat, mert szűrőként működve az anyagrétegeken lassan a víz beszivárog a talajba. Ez a technika a drain szűrőhöz hasonlítható. Így szinte egyáltalán nincs erózió.
A Királyi Sír
Miután a teraszokat megépítették, még egy komoly problémába ütköztek az építészek. A kővel lefedett utcák miatt az esővíz nem tud elfolyni, ezért már a tervezésnél ügyeltek arra, hogy megtervezzenek több mint 100 vízelvezető járatot. A felesleges vizet ezek a nyitott csatornák a magasabb területekről a város központi terére irányították, onnan a nagy mennyiségű vizet szintén szűréssel vezették a talajba. A fellegvárban több ciszternát is építettek azért, hogy az esővíz a nyitott csatornákon keresztül a földalatti vízvezetékbe szivárogjon, majd onnan a folyóba jusson.
A hatalmas földmunkával a várost az örökkévalóságnak szánták. Az építők zseniális tudásának köszönhetjük, hogy ezt a helyet még napjainkban is megcsodálhatjuk. Rejtélyes hely ez, mert nem tudjuk, hogy mi célt szolgált, miért, és hogyan építették erre az elképesztő helyre.
Rendkívül fontos építészeti emlékmű, az inka birodalom szimbóluma. 1983-ban a Világörökség részévé választotta az UNESCO, 2007-ben pedig a Világ Hét Új Csodája közé is beválasztották.
