Történelem

A hat leghíresebb szerető, aki óriási nyomot hagyott a történelemben

A világtörténelem során a szeretők szerepe meglepően nagy volt

A királyok és befolyásos férfiak mellett meghúzódó hölgyek története kifejezetten érdekes, de sok esetben tragikus is. A History Collection cikke alapján a Hamuésgyémánt.hu hat olyan világhírű szeretőt mutat be, akinek sikerült nyomot hagynia a történelemben.

A hat leghíresebb szerető, aki óriási nyomot hagyott a történelemben
Híres szeretők, akik óriási nyomot hagytak a történelemben
Fotó: Wikipedia

A korának egyik legszebb nőjeként ismert Guilia Farnese a történelem egyik legismertebb szeretője. Családja tizenöt éves korában adta férjhez egy olyan férfihoz, akinek igen jó kapcsolatai voltak a Vatikánnal. Ezeken a kapcsolatokon keresztül ismerkedett meg Rodrigo Borgiával, a férfi pedig később VI. Sándor pápa néven vált ismertté. Borgia beleszeretett a fiatal Guiliába, és szeretőjévé „fogadta”, noha már volt saját családja. Sőt, a történészek szerint még akkor is szeretője maradt, amikor a férfi felvette a pápai címet, ami szöges ellentétben áll a címmel járó cölibátusi fogadalommal.

Farnese kihasználta a különleges helyzetét annak érdekében, hogy a bátyjának pozíciót szerezzen a Vatikánban. Guilia 1492-ben teherbe esett, bár senki sem tudja, hogy az apa a férje vagy a pápa volt. Ennek okán szájára vette őt a nép, és végül kiesett a pápa kegyeiből.

Jeanne Antoinette Poisson a legtöbbek számára Madame de Pompadour néven lehet ismert a történelemkönyvekből. Az viszont egyáltalán nem köztudott, hogy egy jósnő szava pecsételte meg a sorsát. A szóban forgó jósnő kijelentéseit hallva Jeanne édesanyja azonnal elkezdte felkészíteni a lányt arra, hogy XV. Lajos király leendő szeretője legyen. Magas szintű oktatása magában foglalta a festészetet, a táncot és a művészeteket is. Jeanne végül férjhez ment, de ez nem tartotta vissza végzetétől, hogy a királynak udvaroljon.

A leendő madame az udvari szalonok látogatása közben találkozott a királlyal. Amikor Lajos akkori szeretője meghalt, Jeanne készen állt arra, hogy betöltse a helyét. Lajos figyelmének felkeltésére tett erőfeszítései meghozták a várt eredményt, és 1745-ben hivatalosan is a szeretője lett.

Úrnői megbízatása alatt a művészeteket és a színházat pártfogolta, és a király legjobb barátja lett. Az udvarban gyakran pletykáltak róla, de ez nem csökkentette a király iránta érzett szeretetét. Lajos még a halálos ágyán is ápolta őt. 1764-ben bekövetkezett halála után képe és élete világszerte művészeti és színházi produkciókat ihletett.

Bár Lola Montez nem az igazi neve, mégis ez a becenév tette kiemelkedővé a szóban forgó hölgyet. Az 1821-ben Marie Dolores Eliza Rosanna Gilbert néven született fiatal hölgy a tüzes temperamentumáról vált ismertté. Durva neveltetése arra késztette, hogy hirtelen döntéseket hozzon, például 16 évesen megházasodott. Öt évvel később azonban elvált az akkori férjétől, és színpadi táncosnő lett. Marie Londonba érkezett, és Lola Montez, a „spanyol táncosnő” néven kezdte táncos karrierjét, ami azért vicces kissé, mert valójában ír volt.

Karrierjének felfelé ívelése okán sok gazdag férfi barátja lett. Leghíresebb kapcsolata 1846-ban kezdődött, amikor I. Ludwig bajor király szeretője lett. A férfi egy címet és egyéves járadékot adott neki, ami feldühítette néhány kollégáját. Az idő múlásával egyre világosabbá vált, hogy Lola nagy befolyással bír a királyra, és ez konfliktusokat okozott a kormányon belül. A hölgy befolyása végül Ludwig lemondásához vezetett, ami azt eredményezte, hogy Lola elmenekült az országból. Montez az Egyesült Államokban és Ausztráliában folytatta táncos karrierjét, és más házasságokat is kötött, és végül 39 éves korában tuberkulózisban meghalt. Életéről a 20. század eleje óta számos színdarab és színpadi produkció készült.

Madame du Barry kapcsán a legfontosabb tudnivaló, hogy XV. Lajos utolsó szeretője volt. Lehet, hogy a legtöbbeknél kicsit tovább tartott amíg megszerezte a pozíciót, ami Madame de Pompadour után megüresedett, de végül sikerült. Valójában egy nemeshez ment feleségül, hogy a király szeretője lehessen. Abban az időben cím nélkül nem lehetett pályázni erre a szerepre, ezért Guillaume du Barry grófhoz ment feleségül. Házassága után a király kedvence lett, míg végül elnyerte a hivatalos királyi szeretői címet.

A király szeretőjének lenni számos előnnyel járt, de Madame du Barry leginkább drága ízléséről volt ismert. A király szeretettel tekintett rá, és ezáltal sok extravagáns ajándékkal lepte meg őt és családját. Lajos nagylelkűsége volt az, ami valójában problémákat kezdett okozni szeretőjének, és végül ez vezetett a bukásához is.

XVI. Lajos és felesége, Marie Antoinette XV. Lajos király halála után száműzte őt az udvarból, és később a francia forradalom áldozatává vált. Azzal vádolták, hogy segített más, a forradalom elől menekülő száműzötteknek, ezért a francia arisztokrácia számos tagjával együtt elítélték és lefejezték.

Diane de Poitiers II. Henrik francia király szeretője volt. A király élethosszig tartó társa lett annak ellenére, hogy a férfi korábban házasságot kötött Medici Katalinnal, akivel közös családi vérvonalban állt. A pár között jelentős korkülönbség volt, de ez nem akadályozta meg a kapcsolatukat. Henrik számos címet adományozott a hölgynek, sőt a király odáig ment, hogy a koronaékszereket is neki adta, holott azokat szinte mindig az aktuális királyné kapja. Szerelmük másik híres szimbóluma, az egymásba kapcsolódó monogramjaik (H&D) mintázata ma is megtalálható a francia építészet egyes darabjain. Állítólag szinte korlátlan hatalmat gyakorolt a király felett.

Bármennyire is szerette Henrik Dianát, a hatalma felette csak addig tartott, amíg élt. Amikor a király egy lovagi torna közben megsérült, a királyné úgy döntött, hogy elege van Poitiers-ből. Bár férje könyörgött, hogy láthassa szeretőjét, Katalin nem engedélyezte a találkát. Henrik nem sokkal ezután úgy halt meg, hogy nem búcsúzott el igaz szerelmétől. Katalin kirúgta Dianát az udvarból, és gyakorlatilag száműzetésbe küldte, ahol névtelenségben élte le hátralévő napjait. Annak ellenére, hogy Katalin igyekezett eltávolítani a szeretőt a történelmi elbeszélésekből, tény, hogy a király iránta érzett szerelméről még ötszáz évvel később is fennmaradtak különböző történetek.

Vitathatatlanul a leghírhedtebb szerető ezen a listán Lady Boleyn Anna. Szépségét és szellemességét használta arra, hogy elbűvölje VIII. Henriket. Ezután a férfi elvált az akkori hitvesétől, Aragóniai Katalintól, hogy helyette őt vegye feleségül.

Eleinte úgy tűnt, hogy Annának mindene megvan, amire csak vágyhatott. Henrik feleségül vette, királynévá koronázta, és nem sokkal később teherbe esett. A pár lánya, Erzsébet születése után azonban elkezdődtek a problémák is.

Mivel nem szült neki fiút, különböző módokon próbálta megtartani férjét, de ezzel ellenségeket szerzett magának az udvarban. Henrik pedig később vérfertőzéssel, boszorkánysággal és más bűnökkel együtt megvádolta, és elrendelte a lefejezését. Henrik 1536-ban kivégeztette Annát. A kislány azonban, akinek életet adott, később I. Erzsébet néven a brit történelem egyik legnagyobb uralkodója lett.

Kapcsolódó írásaink

Az ősi druidák

ĀŐk voltak a viták döntőbírái és a bűnügyek igazságszolgáltatói