Kiolvastuk a parlamentet

Sikeres volt azonban a taktika, amellyel „felszalámizták” a korábban abszolút többséggel rendelkező Független Kisgazdapártot (FKGP). A szovjet megszállók fegyvereinek oltalmában a kommunisták ezen a választáson nagy lépést tettek az egyeduralom megszerzése felé. A Dinnyés Lajos vezetésével megalakult bábkormányban 1947. szeptember 23-án már ők kapták a legtöbb posztot.

A szóban forgó dokumentum hetvenhat év távolából a magyar történelem hű tükre. A képviselők nevét, eredeti foglalkozását, pártbeli hovatartozását, adott esetben az új kormányban betöltött szerepét és lakáscímét (!) tartalmazza. Ami a lakáscímeket illeti, feltűnő két kivétel. Rákosi neve mellett ugyanis ez áll: „(MKP) min. eln. helyettes, MKP főtitk., Akadémia u. 17.”, Kádár neve mellett pedig ez olvasható: „műszerészsegéd, Köztársaság tér 27.”

Az Akadémia utca 17. a Magyar Kommunista Párt, majd 1948 után a Magyar Dolgozók Pártja székháza (a Pártközpont) volt, és Rákosi hivatali helyiségei itt kaptak helyet. A főtitkár lakása másutt lehetett, amit a mindig bizalmatlan ember ezúttal elhallgatott. Hatalma teljében az Akadémia utca 17. első emeletén székelt, golyóálló üvegekkel körülvéve. Egyébként a Pártközpont elefántcsonttoronyhoz hasonlított, ahol hierarchia uralkodott. Egy osztályvezető csak a helyettesével tárgyalt, a helyettes csak az alosztályvezetővel, az alosztályvezető csak a beosztottjával, a beosztott csak a titkárnőjével, az adminisztrátorral. Így működött a felépítmény. A hírek is így szivárogtak lefelé. A duplán párnázott ajtók között kizárólag gumitalpú cipőkben közlekedhettek a beosztottak (adminisztrátorok és titkárnők). Ezt még Péter Gábor felesége, Simon Jolán vezette be, aki egy időben a Központi Vezetőség irodájának a főnöke volt. Minden postát ő bontott fel, és csak az a levél jutott be Rákosihoz, amelyik általa fontosnak találtatott.

A Köztársaság tér 27. a negyvenes évek elején a nemzetiszocializmus és külföldi vendégeinek bázisa volt. 1945-ben a menekülő németek alig hűlt helyét az MKP, majd az MDP Központi Bizottsága foglalta el. Később a négyemeletes pártházat háromemeletes szomszédjához (Köztársaság tér 26.) igazították. A Szovjetunióból 1944 októberében hazatért Vas Zoltán így jellemezte a pártházat: „A Tisza Kálmán tér 27. [a korábbi neve] a város szíve. Párt és szakszervezet, városháza, rendőrség, népbíróság és ingyen konyha működik itt, nagy összevisszaságban.” Elképzelhető, hogy Kádár János 1947-ben itt lakott. Ha mégsem, azt jobbnak látta nem közölni.

Nehéz megállapítani, hogy a képviselők közül ki nem volt jelen a szeptember 16-i országgyűlésen. Két képviselő, Kovács Béla és Kovács Imre azonban biztosan nem. Kovács Bélát, az FKGP főtitkárát ugyanis 1947. február 25-én este a szovjet hatóságok köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, évekig ismeretlen helyen tartották. Ez az esemény fontos volt a kommunista hatalomátvétel előre haladása szempontjából, és kijózanítóan hatott számos magyar politikusra, akik annak előtte még bíztak a magyar politikai rendszer demokratikus úton való megmaradásában; mások számára pedig bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy kommunista diktatúra következik.

A Kovács Béla letartóztatása miatti tiltakozásul Kovács Imre, a kommunistákhoz közel sodródott Nemzeti Parasztpárt (NPP) alelnöke elhagyta az országot. Nem ő volt az egyetlen az 1947-es képviselők közül. Nagy Ferenc egykori miniszterelnök (1946. febr. 4.–1947. június 1.) kényszerű lemondása után már Svájcban élt, Varga Béla (korábban a Nemzetgyűlés, 1946. február 7-től 1947. július 3-ig az Országgyűlés elnöke) pedig az utolsó pillanatokban távozott. Az itthon tartózkodó képviselők közül Slachta Margit (Keresztény Női Tábor (KNT) szerzetes, az első magyar női képviselő utolsó felszólalása 1948. június 16-án volt. Az egyházi iskolák államosítása ellen emelt szót. Amikor a törvényt elfogadták, a kormánypárti képviselők elénekelték a Himnuszt, amit ő ülve hallgatott végig. Ezért a mentelmi bizottság kétszer hat hónapra kitiltotta, és mentelmi jogát is felfüggesztette, ami magyarországi politikai pályájának a végét jelentette. 1949. június 22-én emigrált Ausztrián keresztül az USA-ba. A szociáldemokrata Kéthly Anna (SZDP) az országgyűlés másik női képviselője volt. A Nemzetgyűlés, majd az Országgyűlés alelnöke. 1948-ban, amikor az SZDP és az MDP egyesült, Kéthly ellenezte a fúziót, ezért kizárták a pártból. Négy évet töltött börtönben. A forradalmi Nagy Imre-kormány államminisztereként 1956. november 4-én Bécsben tartózkodott, amikor értesült a szovjetek támadásáról. Ekkor döntött úgy, hogy nem tér haza. Barankovics István a Demokrata Néppárt (FMDP) elnöke volt. A Rákosi rendszer kiépítésével kényszerült emigrációba. „Nagyon is tudom – mondta –, hogy a hatalomnak ki vagyok szolgáltatva, tudom, hogy csak a lét és a becsület között van választásom, de a becsületet választom.” Rákosi megjegyzése: „Ön nem evilági ember!”

Néhány érdekesség a kommunista képviselők eredeti foglalkozását illetően. Apró Antal a listán festőmunkás, másutt szobafestő. – Személyesen felügyelte Nagy Imrének és mártírtársainak a koncepciós perét; Farkas Mihály párttitkár. – Gyarmati György írja egyik tanulmányában: „Az 1947. évi országgyűlési választások felidézésénél a jelenkor-történetírás a legutóbbi időkig jórészt az ún. »kékcédulás« csalásokra koncentrált. A hatvanezernyi hamis voks önmagában is jelentős ugyan, de ennek sokszorosa (félmilliót közelítő) volt az a választói kör, amelyet jól szervezett adminisztratív csalással ütöttek el attól, hogy az urnához járulhasson. A munkát az MKP részéről Farkas Mihály, a belügyi területen Rajk László irányította, illetve hangolta össze”; Marosán György fűtőmunkás, más helyütt: péksegéd, gúnyneve: „Buci Gyuri.” – „Szerinte »a pártért még becstelenséget is szabad elkövetni…«, ezt az áldozatot ő a párt és a demokrácia érdekében tette.” (Gy. Gy.); Piros László húsipari munkás, másutt hentessegéd, később belügyminiszter. Részt vett a KGB vezetője, Szerov tábornok november 3-i tököli akciójában, melynek során letartóztatták a magyar kormányküldöttséget; Kiss Károly cipész. – A Rákosi- és a korai Kádár-korszakban egyaránt a legfelső pártvezetéshez tartozott.

Szép számmal voltak újságírók (hírlapírók) is a képviselők soraiban. Íme, néhányuk: Supka Géza (Polgári Demokrata Párt, PDP) főszerkesztő, művészettörténész. – Az 1949-es választások előtt pár héttel lemondott képviselői mandátumáról, és visszavonult a közélettől; Hegedűs Gyula (Független Magyar Demokrata Párt, FMDP). – Miután Pethő Sándorral megalapította a Magyar Nemzetet, néhány év kihagyásával felelős szerkesztője, majd főszerkesztője lett a lapnak, 1950-ig; Barcs Sándor (FKGP) a Rádió ügyvezető alelnöke; Kállai Gyula (MKP), később miniszterelnök. – Hozzá köthető a Nagy Imre és társai ellen indított koncepciós per gondolata; Kunszery Gyula költő, újságíró, irodalomtörténész. – Hitler-ellenes publicisztikai tevékenységet fejtett ki, ezért a német megszállás idején bujkálnia kellett. 1947-ben a Katolikus Demokrata Néppárt (DNP) listáján lett képviselő, de hamarosan lemondott; Zsolt Béla (Magyar Radikális Párt, MRP); Losonczy Géza (MKP); Száva István (SZDP) stb.

Az írók, költők körét alkották: Veres Péter a Nemzeti Parasztpárt (NPP) alapítója. – 1947. március 14-től 1948. szeptember 9-ig honvédelmi miniszter; Illyés Gyula (NPP). – Már 1946-ban felhagyott a gyakorlati politizálással, országgyűlési mandátumáról azonban csak később, 1948. november 16-i hatállyal mondott le, és az év legvégére teljesen visszavonult a közélettől; Földes Mihály (MKP); Révai József (MKP); Szabó Pál (NPP) stb.

A kultúra képviselője volt Bálint Sándor dr., a magyar néprajz és folklorisztika legnagyobb alakjainak egyike, aki az 1947-es „kékcédulás” választásokon a Demokrata Néppárt (DNP) országos listájáról jutott mandátumhoz, ezt azonban már nem töltötte ki. 1948-ban visszavonult a politikai szerepléstől. Meg kell említeni Weil Emilt (MKP), egyebek mellett az orvosszakszervezet elnökét, aki egy időben Rákosi orvosa volt. 1953-ban levelet írt paciensének, amelyben ezt olvashatjuk: „Hosszú éveken át Rákosi Elvtárs egészségének megóvása életem döntő feladatát képezte. (…) Ezért a kommunista orvos köteles gondossága mellett még inkább fokozódik nyugtalanságom, ha azt hallom, hogy Rákosi Elvtárs egészsége körül zavarok vannak.”

A képviselői névsorban olyan nevek is szerepelnek, akik később a börtönben hunytak el vagy felakasztották őket: Rajk László (MKP), Szőnyi Tibor orvos (MKP), Losonczy Géza (MKP), Nagy Imre (MKP), Ries István (SZDP), Szigethy Attila (NPP).

Az 1947. szeptember 16-ra összehívott képviselők névjegyzékéből már senki sem él. Legtöbbjükre nem emlékezhetnek az új generációk tagjai. A nevek olvastán az embernek olyan érzése van, mintha ez lett volna az az idő, amikor Magyarországon a demokrácia hosszú időre kivérzett. Hiszen az 1949-es országgyűlésen már minden mandátum a kommunisták kezébe jutott. Edmund Burke angol-ír államférfi és filozófus, 1766 és 1794 között parlamenti képviselő mondta: „A zsarnokság érvei éppen olyan hitványak, mint amilyen félelmetes az ereje.” Ezt tapasztaltuk 1947 után Magyarországon is.

A szerző újságíró