Történelem

Több ezer éves az első panaszlevél

Az ókori Mezopotámia területén élt Ea-naszir nem volt a kereskedők gyöngye

Azt gondolhatnánk, hogy a panaszlevelek a modern időkben jelentek meg, pedig az emberek esetenként már évezredekkel ezelőtt is írásban fogalmazták meg elégedetlenségüket. A legősibb példa az ilyen üzenetekre mintegy négyezer éves, és akkád ékírással készült. A különleges leletet még a Guinnes Rekordok Könyve is jegyzi – írta meg a National Geographic.

Több ezer éves az első panaszlevél
A panaszlevél egy részlete
Fotó: Facebook

Az időszámítás előtt 1750 körül keletkezett szöveg Mezopotámiából, a mai Dél-Irak területén található Ur városából származik – olvasható a National Geographic oldalán.

Megjegyezték, a leletet az 1920-as vagy 1930-as években találták meg Leonard Woolley brit régész vezetésével, a 11,6-szer 5 centiméteres, enyhén sérült tárgyat jelenleg a British Museumban őrzik.

A szöveg szerzője egy Nanni nevű ügyfél, címzettje pedig egy Ea-naszir nevű kereskedő. Az agyagtábla szerint Ea-naszir nem megfelelő minőségű rezet küldött, a levélből pedig kiviláglik, hogy a két személy kapcsolata régóta viszályos. A tárgyat az egykori kereskedő házában fedezték fel, ahol más ügyfelek panaszlevelei is előkerültek, úgy tűnik, Ea-naszir nem volt az üzletemberek gyöngye – írták.

Hozzátették, a kereskedő a kelet-arábiai Telmun régióval állt kapcsolatban, innen szerezte be a rezet, amelyet aztán a környéken értékesített. Ea-naszir házának levéltára arról tanúskodik, hogy főként nagy mennyiségű fémöntvényt árusított, de fémtárgyakat, esetenként pedig szöveteket és ételt is eladott. Levelei arról árulkodnak, hogy eleinte jól végezte dolgát, a telmuni utakról beszerzett portéka viszont nem tett jót az üzletnek.

Nanni panaszlevele alapján a vásárló szóbeli megállapodást kötött az üzletemberrel, hogy amikor az elküldi szolgáját, a kereskedő remek minőségű rudakat fog átadni neki. Ám amikor az ügyfél futárja megérkezett, Ea-naszir nemcsak, hogy silány rezet kínált fel, hanem még goromba is volt. Mint leírta, nincs még egy telmuni kereskedő üzletember, aki így bánt volna vele.

Az ügyfél arra is célzott, hogy a rossz bánásmód hátterében egy ezüstminányi (727 g) tartozás állhat, amelyet a levél megírásáig nem rendezett Ea-naszir felé. Eközben azonban Nanni egy társával együtt jelentős mennyiségű rezet adott át a palotának a kereskedő nevében – fűzték hozzá.

Nanni üzenete végén felháborodásának ad hangot, amiért Ea-naszir ellenséges területen tartja vissza tőle a pénzét. Mint az ügyfél írta: a kereskedőn áll, hogy visszaadja-e teljes egészében az összeget.

Nanni levelében megfogadta, hogy a jövőben nem fogad el rossz minőségű rezet. Emellett arra is kitért, hogy az eset után saját udvarában, egyesével válogatja majd át a rudakat, és ha elégedetlen az áruval, élni fog az elutasítási jogával – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink