Történelem
Miért ölték meg az ónodi kapitányt?
Nem vonták felelősségre a szép nemesasszonyt a gyilkosságra való felbujtás miatt
Takáts Sándor művelődéstörténész szerint Tegzes Borbála nemesasszonynak a Szabolcs megyei Kinizs faluban állt az udvarháza, ám ilyen nevű települést hiába keresünk a térképen. Borovszky Samu huszonöt kötetes Magyarország vármegyéi és városai című enciklopédiájában (1896–1914), a Tisza menti Cserepes-Kenézről szóló ismertetésben előfordul a „Kenes” név 1435-ből, mint Cserepes-Kenéz (a mai Újkenéz) középkori elnevezése. Ilyenformán ez a falu lehetett egykor Tegzes Borbála szálláshelye.
Borbála asszony állítólag igencsak szemrevaló, ugyanakkor hiú, merész és kevélységre hajlamos nő volt. „Magasan hordta a szép fejét, mint a bércek sudár fenyője, s büszkeségét megalázni, őt magát meghajlítani semmi vihar nem tudta […], a szelídséget, a szív jóságát és az emberszeretetet hírből sem ismerte. Erősnek és bátornak nőtt ugyan föl, de a lelkében csak a szívtelenség és a tilalmasra való hajlam vert fészket.” A nagy múltú Tegzes família utolsó leszármazottjaként jelentős, a Tiszáig lenyúló birtokokon gazdálkodott, és többek között Ladány (Mezőladány), valamint Baka (Benk?) nagy részét is magáénak tudhatta. Övé volt a jól jövedelmező kerecsenyi rév is, úgyhogy anyagi javakban nem szűkölködött.
Aki szelet vet, vihart arat
Takáts Sándor férfias természetű nőként jellemezte Borbálát, aki tudott káromkodni, és versenyt ivott a hajdúkkal. Birtokai helyenként szomszédosak voltak a tiszakerecsenyi uraság, Bornemissza Miklós ónodi kapitány földjeivel, és ez a közelség nem egyszer kínált lehetőséget a viszálykodásra. Amikor Tegzes Borbála még hajadon, Bornemissza pedig legényember volt, feloldhatta volna közöttük a viszályt egy házasságkötés. Ez azonban szóba se jöhetett azután, hogy a férfi oltár elé vezette Büdy Erzsébetet, a beregi főispán lányát. Nem sokkal később Tegzes Borbála is kezét nyújtotta egy Székely János nevű nemesnek, aki korábban Vitéz Mihály havasalföldi vajda seregében szolgált.
A viszály ezután ellenségeskedéssé fajult, ami akkoriban nem volt ritka a szomszéd birtokosok között. Okot adhatott erre egyes birtokrészek hovatartozása feletti pereskedés, a másik fél terményeinek megdézsmálása, egymás jobbágyainak összetűzése vagy bármi egyéb.
A szépasszony folyamatosan ingerelte férjét, hogy torolja meg a szomszéd kisebb-nagyobb vétségeit, amelyeket velük szemben elkövetett. Székely Jánosnak ehhez nem sok kedve volt, mert jól tudta: aki szelet vet, vihart arat. Ám hiába próbálta lebeszélni hitvesét, az nem tágított. Tegzes Borbála harci kedve különösen fellángolt azután, hogy szövetségesekre talált két másik szomszédjában, Csomaközy András hajdúkapitányban és egy Apáthy nevű földbirtokosban, akik ugyancsak nehezteltek Bornemisszára. Az ónodi kapitány állítólag kísérletet tett a békülésre, de ennek nem lett foganatja.
Az ellentétek odáig fajultak, hogy Bornemissza Miklós kénytelen volt durvább módszerekhez nyúlni. Egy baljóslatú napon magához rendelte vitézeit, akikkel rátámadt Tegzes Borbála kenézi udvarházára. Katonái a csetepaté során megöltek két szolgát, majd Borbálát az urával együtt kikergették otthonukból. Így járt Csomaközy András is, aki szintén menekülőre fogta a dolgot. Bornemissza emberei nemcsak fosztogattak, hanem – uruknak engedelmeskedve – a két halott szolga fejét is magukkal vitték. Ezeket azután a kerecsenyi kastély előtt kopjára tűzték, hadd hirdessék: így járnak azok, akik ujjat húznak Bornemissza Miklóssal.
A történtek után a bosszúszomjas szépasszony készülődött a visszavágásra. Udvarházát vizesárokkal és erős palánkkal keríttette be, nehogy a szomszéd rájuk törhessen, embereit pedig felkészítette a hadakozásra. Férje próbálta lebeszélni
a harc folytatásáról, de Borbála tántoríthatatlan volt: a megtorlás lebegett a szeme előtt. Ez idő tájt azt a vidéket pusztították II. Rudolf császár (I. Rudolf néven magyar király) zsoldos csapatai, a hírhedt Giorgio Basta
tábornok vezetésével. Tegzes Borbála és Csomaközy András birtokait is tönkretették. Borbála a férjével és
a környék lakóival együtt az erdőkbe menekült. Nehéz napok köszöntek rájuk. Fáztak, éheztek, vadállatokkal küzdöttek, és sok megpróbáltatást vállaltak, hogy ne kerüljenek a vérszomjas zsoldosok kezére.
A kegyetlen gyilkosság
Bornemissza Miklós kastélyát elkerülte a császári katonaság. Az ónodi kapitány ezt a helyzetet találta alkalmasnak a kibékülésre, ezért Borbála egyik ismerősét, Berkeszy Dorottyát küldte a szépasszonyhoz. Üzenetében felajánlotta szálláshelyül a kerecsenyi kastélyát, vagy más megfelelő lakhelyet a faluban, amíg a veszély el nem múlik. Borbála asszony visszautasította az ajánlatot. Latornak nevezte Bornemisszát, és kijelentette, hogy soha nem keresne menedéket az ellenségénél. A zsoldos hadak elvonulása után Borbála és férje visszatértek udvarházukba, ám az asszony tovább élesztgette a kérlelhetetlen gyűlölet parazsát. Székely János nem bírt vele, s amikor az asszony gyávának nevezte, végül beadta a derekát. Rászánta magát, hogy szövetkezik Csomaközy Andrással és Apáthyval. Kóborló hajdúkat fogadtak, és 1603. május 23-án éjjel megindultak a kerecsenyi kastély felé.
Létrákkal átmásztak a kastélyt kerítő palánkon, majd megölték a kapunál őrködő fegyvereseket. Bornemissza Miklós és felesége felriadt a zajra. Az ónodi kapitány kardot ragadott, bátran szembeszállt a hálószobába betörő hajdúkkal, de a túlerő hamarosan legyűrte. A hajdúk a felesége szeme láttára végeztek vele. Takáts Sándor így írt a folytatásról: „Gálffy János uram puskalövést és sivalkodást hallván az éjjel, virradatkor benézett a néma kastélyba. Megborzadt attól – írja ő maga − amit ott látott. Vérében találta az összevagdalt Bornemisszát. Egy ingben, ájultan hevert mellette a boldogtalan asszony: Büdy Erzsébet.” Székely János a Kerecsenyről hozott zsákmányt hazavitte Borbála asszonynak, aki örömmel fogadta ellensége halálhírét. A férj azonban megbánta, hogy engedett felesége követelésének, és elkövette a Bornemisszával szembeni bűnt. Még aznap eltávozott a kenézi udvarházból.
Üres kézzel hagyta el a szépasszonyt, aki a tanúvallomások szerint bízott a vonzerejében, abban, hogy a férje előbb-utóbb visszatér hozzá. Felöltötte a legszebb ruháját, felkötötte Bornemisszáné elrabolt aranyozott övét és aranycsipkés kötényét, azután Apátiba ment mulatozni. Nemes asszonyok társaságában azzal dicsekedett, hogy teljesült a vágya, ezért végre jóízűen ehet, ihat. Apátiból Kisvárdára utazott, de már megelőzte a híre. Az emberek kerülték őt, s ez felettébb ingerültté tette.
Szegény Büdy Erzsébet soha nem heverte ki a szörnyű tragédiát. Június elején (valamivel több, mint egy héttel a férje halála után) éppen csak annyi ereje maradt, hogy levelet írjon az uralkodónak. Ebben elpanaszolta Bornemissza Miklós tragikus halálát, vagyonának elrablását és saját szomorú, halál közeli állapotát. Az özvegy igazat írt. Levelének megírása után három nappal ő is távozott az élők sorából.
Borbála asszony férje, Székely János soha nem tért vissza feleségéhez. Részt vett az erdélyi csatározásokban, s az egyik összecsapásban életét veszítette. Csomaközy András hajdúkapitányt Bornemissza Miklós megölése miatt a megyei törvényszék elé idézték. (Ő már három évvel korábban, 1600-ban, Lónyay István egyik szolgájával is végzett.) Csomaközy nem jelent meg az idézésre, inkább Erdélybe szökött, és rá jellemző módon még útközben is fosztogatott. Később Bocskai István fejedelem egyik hadvezére lett, és az ütközetekben bátran harcolt. Rudolf császár kassai házait és birtokait 1604 őszén Georg Rueber tokaji kapitánynak adta, de Csomaközy (ekkor már nagyváradi alkapitány) ezeket Bocskaitól visszakapta. Tegzes Borbálát a gyilkosság miatt nem vonták felelősségre. Birtokait egy időre lefoglalta a magyar kamara, de azután háromezer forint záloggal terhelve visszaadták neki.
Több mint szomszédság
Bornemissza Miklós származása körül egyébként akad némi bizonytalanság, amit a nevéhez kapcsolódó, eltérő nemesi előnevek okoznak. Balogh István 1985-ben, Bereg megye leírása című tanulmányában (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6.), a megyében birtokos családok felsorolásakor egy ilosvai előnevű Bornemisza családot említett. Nagy Iván, a 19. század neves családtörténésze hatalmas művében (Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal) a számos Bornemisza, illetve Bornemissza család között ugyancsak megemlítette az ilosvai Bornemisza famíliát, de nem utalt arra, hogy ennek tagja lett volna az ónodi kapitány. Az előnév nélkül szerepeltetett Bornemiszák egyikénél viszont ezt írta: „Bornemisza Miklós magyarországi Tisza vidéki dús nemest megölik a hajdúk 1603-ban.” Koroknay Gyula pedig ezt közölte egyik tanulmányában (Szabolcs-Szatmári Szemle 1987/2): „Csomaközy ölte meg Tiszakerecsenyben Czerniki Lökös Bornemisza Miklóst.” Mindezekre tekintettel az előnévre vonatkozóan biztosat nem állíthatunk, ám Tegzes Borbála története szempontjából nem is ez a legfontosabb kérdés.
Úgy tűnik, a szemben álló felek egyike sem volt különb a másiknál, kivéve a tragédia legártatlanabb elszenvedőjét, Büdy Erzsébetet. A Takáts Sándor által felrajzolt történetben Tegzes Borbála felettébb negatív színben tűnik fel. Bornemissza Miklóssal szembeni engesztelhetetlen gyűlöletének okát a kiváló történész régebbi ellentétekben, illetve határvitákban látta. A gyűlölködést persze tovább fokozta a kenézi udvarház elleni támadás. A legyilkolt szolgák fejének kopjára tűzése is barátságtalan lépés volt Bornemissza részéről, de az eredeti indítékokat illetően hiányérzetünk lehet.
Ezt a hiányérzetet szünteti meg N. Fodor János egyetemi tanár 1999-ben írt tanulmányának egyik részlete (Tiszamogyorós község címer- és zászlótervei): „A Tegzes család a keleti országrészben hírhedtté vált Tegzes Borbálával szállt sírba, ki 1603-ban szerelmi féltékenységből és hiúságból az éj leple alatt saját kastélyában meggyilkoltatta korábbi udvarlóját, kerecsényi Bornemissza Miklóst, aki megelégelve Borbála hitegetését, más nőt vett feleségül.”
Eszerint az ónodi kapitány és Borbála között az egyszerű szomszédságnál mélyebb kapcsolat volt.
Takáts Sándor írta: „Nem tudjuk, volt-e joga Tegzes Borbálának arra gondolnia, hogy Bornemissza Miklós őt veszi nőül. A hivatalos írások, a tanúvallomások erről mit sem szólnak.” Nos, lehet, hogy így van, de ez a legenda beleillik a történetbe. Ha Bornemissza valóban udvarolt, és még házasságkötéssel is hitegette a hölgyet, akkor minden érthetővé válik. Egy szerelmes, hiúságában vérig sértett nő gyűlölete az egekig érhet, s nem csoda, ha a bosszúállás terén semmitől sem riad vissza.
Tény, hogy a bíróság nem vonta felelősségre Tegzes Borbálát a gyilkosságra való felbujtás vétsége miatt. A szép nemesasszony hamarosan egy Bük Farkas nevű úr oldalán kötött ki, de 1607-ben már a harmadik férjével, Szentmarjay Imrével élt. Ez a férje túlélte őt, és neki lett köszönhető, hogy a Tegzes-birtokok a Szentmarjay utódok kezén virágoztak tovább.
A szerző író, újságíró
