Tech

Véget ért az InSight küldetése

Az InSight négy év alatt több mint 1300 marsrengést detektált

Véget ért az InSight küldetése – jelentette be a NASA. A Mars-szonda négy éven át szolgáltatott értékes adatokat a marsi földrengésekről, amelynek köszönhetően a Föld szeizmikus aktivitását is jobban meg lehet érteni – mondta az InfoRádióban a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.

Véget ért az InSight küldetése
Az InSight űrszonda földrengésmérő műszere a Mars felszínén
Fotó: Mars.nasa.gov

Kiss László csillagász elmondta, a Mars a második önálló égitest a Naprendszerben, amelyet sikerült belsőleg átvilágítani – olvasható az Infostarton.

Megjegyezték, szeizmikus, geodéziai és belső hőterjedési mérések tervével érkezett ez a szonda Marsra 2018-ban, és ezek közül a legnagyobb siker egyértelműen a marsrengésjelző szeizmométer volt. Ez a négy év alatt több mint 1300 marsrengést detektált, ami meglepően nagy szám, ennyit valójában senki sem várt – emelte ki Kiss László az InSight küldetését értékelve.

Kiemelték, az InSight eredményei közé tartozik az, hogy kiderült, mekkora a Mars jelenlegi vasmagja, amelyből ki lehetett számolni, hogy miért kapcsolódott ki a mágneses tere pár millió évvel ezelőtt: mert kihűlt és megszűnt az a „dinamó”, ami a Föld belsejében is működik.

Ennek mikéntjét az InSight friss méréseiből rekonstruált Mars belső értelmezésével lehetett megérteni.

Kifejtették, az InSight azért nem tudott tovább dolgozni, mert egyszerűen szólva lemerült. A marsi szelek annyira nem erősek, mint a filmekben (hogy az embereket ellökje), de annyira igen, hogy a porszemcséket felkapja, és ezekből négy év alatt olyan vastag porréteg rakódott le a napelemtábláira, hogy az megakadályozta a további működését. Ám az eredetileg tervezettnél így is jóval tovább működött – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink