Bárki nevét eljuttatja a NASA a Marsra
ĀNem ez az első alkalom, hogy „eljuthatunk” a vörös bolygóra
ĀNem ez az első alkalom, hogy „eljuthatunk” a vörös bolygóra
ĀA koncepció bizonyítékaként megalapozhatja a vörös bolygó kolonizálására irányuló jövőbeli erőfeszítéseket
ĀHa sikerrel jár, Japán lesz az ötödik ország, amely kilép a Holdra
ĀEgyelőre nem sikerült olyan sziklaszilárd bizonyítékokat találnunk, amelyek marsi életre utalnának
ĀNem kizárható, hogy az átalakulás korában egyes fajok a mélyben húzták meg magukat
ĀA Roszkozmosz már a következő missziót tervezi, miközben a Vénuszt és a Marsot is meghódítaná, és nukleáris űrrakétát építene
ĀA Gediz Vallis Ridge nevű képződmény nem lesz könnyű terep
ĀAz igazság leghamarabb a 2030-as években derülhet ki
ĀAugusztus 11-én indul útnak a Luna 25, melynek küldetése az égi kísérőnk déli pólusának kutatása lesz
ĀA marsjáró változatos szerves anyagokat fedezett fel
ĀA feltárt eredmények arra utalnak, hogy a Marson a korábban feltételezettnél összetettebb rendszer létezhetett a múltban
ĀA milliárdos techvezér a messzi-messzi űrbe vágyódik
ĀLetaglózó erejű képet is közzétettek
ĀA Marson a színek is teljesen átváltoznak
ĀA marsjáró jelenleg a 793. marsi napját tölti a bolygón
ĀA Mars magja más, mint a Földé, és ez megmagyarázza, miért olyan kihalt bolygó
ĀA Csu-zsung motoros rovernek decemberben kellett volna felébrednie az alvó üzemmódból
ĀA Földre továbbított felvételek alapján több mint 14 ezer kép feldolgozásából született a bolygó színes térképe
ĀA számítások szerint egy-egy nagy becsapódás után maximum egymillió évig tartó kedvező klíma alakulhatott ki
ĀA NASA és a Caltech minden eddiginél részletesebb, interaktív térképet készített a Marsról
ĀA tudósok szerint nem lázálom Elon Musk víziója a vörös bolygó gyarmatosításáról, csak az a kérdés, Kína vagy az USA lesz-e a gyorsabb
ĀNem ért véget az orosz együttműködés megszakadtával az ExoMars programja
ĀA kutatócsoport eredményeit bemutató publikáció a Science Advances című tudományos folyóiratban jelent meg
ĀA januárban kezdődött új program a színes Mastcam kamerát használta
ĀAz Ingenuity körülbelül 12 méteres magasságban több mint 400 métert tett meg