Norvégia még több segélyt küld Ukrajnának
ĀA hétmilliárd koronás pótlólagos támogatásból hatmilliárdot katonai támogatásra fordítanak, elsősorban légvédelmi eszközökre és lőszerre
ĀA hétmilliárd koronás pótlólagos támogatásból hatmilliárdot katonai támogatásra fordítanak, elsősorban légvédelmi eszközökre és lőszerre
Ā„Használnunk kell diplomáciai képességeinket és partnerségünket”
ĀAz orosz fegyveres erők kihasználták a helyzetet és az ebből adódó rést a támadásra
ĀMoszkva többször elmondta, hogy alkalmazkodott a kritikus iparágait sújtó nyugati szankciókhoz, és önellátóbbá vált
ĀBrüsszel és Kijev egyeztetnek a sorkötelesek átadásáról
ĀAkár 40 ezer orosz katona is részt vehet a közelgő offenzívában
ĀA kiállítás arra emlékeztet, hogy a legjobb nyugati technológia is hatástalan volt
ĀKijev nem fogja erővel hazatérésre kényszeríteni külföldről a hadköteles korúakat, üzeni a kormányfőhelyettes
ĀAmennyire lehet, felgyorsítják a szállításokat
ĀKijev keresztbe tett a külföldön élő ukránoknak
ĀA katonák körében egyre nagyobb a bizalmatlanság
ĀHangsúlyozta, hogy Ukrajna helye a NATO-ban van, és egy napon tagja lesz a szövetségnek
ĀAz Egyesült Államok most egymilliárd dolláros csomagban folytatja a fegyverszállítást Ukrajnának
ĀMintegy 450 olyan bűnbandát lepleztek le, amelynek tagjai embereket próbáltak átcsempészni
Ā„Hülye rohadt ördög” – támadta meg az ukrán műsorvezető Zelenszkijt
ĀErőszakkal mindenkit elvisznek katonának, aki mozog
ĀA háború kezdete óta először látogatott a brit királyi család egyik tagja a Zelenszkij vezette országba
ĀA lengyelek nem kérnek az atomfegyverekből, amelyek esetleges Lengyelországba telepítését az egy héttel ezelőtt megjelent sajtóinterjújában helyezte kilátásba Andrzej Duda lengyel elnök
ĀAz esetek kevesebb mint egyharmada jut el a tárgyalásig
ĀA légierő arra figyelmeztetett, hogy további légicsapások veszélye is fennáll
ĀAz ukrán hadseregnek csaknem ezer embere esett el vagy sebesült meg