Az orosz tisztségviselők az ukránok felelősségre vonását sürgették
ĀEgy objektív nyomozáshoz tömegesen állnak rendelkezésre tanúk az elkövetőkről és a történtekről
Keményeket mondott az orosz tévének a képviselő
ĀNem rejtette véka alá a véleményét a szlovák honatya
Kiderült, hogy Svájc meghívja-e Oroszországot az ukrajnai csúcstalálkozóra
ĀTárgyalások Moszkva nélkül?
Ukrajnában ezentúl bárkit lehallgathatnak
ĀKijev felfüggeszti az Emberi Jogok Európai Egyezményének végrehajtását – házkutatásokat tarthatnak, elvehetnek ingatlanokat és autókat is
Egyre több ENSZ-képviselő robbantaná fel a kercsi hidat
ĀMedvegyev korábban úgy nyilatkozott, hogy a Kercsi-híd elleni esetleges támadás a konfliktus eszkalálódását jelentené
„Ukrajna tíz éven belül újraegyesül Oroszországgal”
ĀLegalábbis ezt állítja egy betiltott párt politikusa
Kijev várja az F–16-osokat
ĀA légierő szóvivője szerint már ebben a hónapban megérkezhetnek a vadászrepülők
Musk: Ukrajnának meg kellett volna állapodnia Isztambulban
ĀMár régen véget érhetett volna az öldöklés
Washington szerint Putyinék vegyi fegyvert vetettek be
ĀOroszország eddig nem reagált az amerikaiak vádjaira
Ukrán parancsnokságra mértek csapást az orosz erők a déli fronton
ĀAz orosz hadsereg csapást mért a front déli szektorában lévő csapatokat irányító ukrán parancsnokságra – jelentette be az orosz védelmi minisztérium
Négy frontszakaszon nyomultak előre az oroszok
ĀAz orosz hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem ezer katonája esett el
A német és a lengyel álláspont szerint Putyin nem győzhető meg diplomáciai eszközökkel
ĀÚgy vélik, az orosz vezető csak a nyers gazdasági és katonai erőre van tekintettel
Döntöttek Ukrajnában, leváltják a vezetőt
ĀEgyelőre nem világos, hogy ki lehet a következő a sorban
Gigabírságot kaphat a Facebook az EU-tól
ĀPolitico: Jönnek az oroszok – helyesebben a választások
„Hogy nem sül le a bőr a pofájukról?!”
ĀÍgy reagáltak a lengyelek Zelenszkij legújabb ötletére
Pánik Ukrajnában – megkongatták a vészharangot
ĀA front egy hatalmas szakaszán bekerítés fenyegeti az ukrán egységeket
Bloomberg: A Fehér Ház az orosz uránimport betiltását fontolgatja
ĀAz USA rendelkezik saját uránlelőhelyekkel, de ezek nem elegendők az ország atomenergia-ágazatának ellátásához
Csapásmérés Odesszára
ĀHárom robbanás történt az ukránok egyik legfontosabb parancsnokságánál
Macron a kínai elnökön keresztül akar hatni Putyinra
ĀHszi Csin-ping kínai elnök május 5. és 10. között Franciaországba, Szerbiába és Magyarországra látogat
Bankháború az orosz nyereségek megőrzéséért
ĀAz Európai Központi Bank száműzné a nyugati pénzintézeteket Moszkvából
A britek is elismerik, hatástalanok a szankciók
ĀOroszország gazdasága gyorsabban növekszik, mint sok nyugati országé, ismerte el az Egyesült Királyság Pénzügyminisztériuma különbizottságának elnöke
Döbbenetes részlet derült ki az Ukrajnának megszavazott amerikai segélyekről
ĀBizonyos részletek kimaradtak